Obsessio | COMPLETED ✅

XXXII.rész • Dexter

– Ha nem mondtok valami használhatót esküszöm mindenre, hogy feldarabolok mindenkit... – kedvesen üdvözlöm a többieket apám hazában.

– Hol voltál? – kérdezi Gallagher a tágas nappaliban lévő szürke műbőr kanapéról. Vízparti ház, igazi agglegénylak. Az ajtót átlépve rögtön a nappaliba találom magam, egy kis előszoba van csupán, a nappaliból balra egy-egy kis kuckó nyílik, az egyik a fürdő- másik a hálószoba. Letisztul friss bútorillat van, az ablakok zárva, természetesen levegő nem tér ide be. Nem véletlen nem itt lakom. Egy szürke lyuk...

– Anyuci, muszáj nekem mindenről beszámolni? – a konyhában található üvegvitrinhez lépve kiveszek egy üveg drága gin-t és felhajtom. Kurva fáradt vagyok, kell valami pörgető. Kokainhoz nem nyúlhatok. Kis adagtól is elszállnék, szükségem van az agyamra. Ami kezd felrobbanni...

– Nincsenek Fokvárosban. – Noah szárazon közli az egyértelmű tényeket.

– Nem mondod Sherlock? – komolyan megfogok őrülni.

– Komolyan senki nem csinált semmi hasznosat?  Hasztalan brigád... – mérgelődök tovább.

– Mondja a hasznos tag, aki elveszítette a csaját. – most untam meg Gallagher pofázását.

   Kirántom hirtelen a fegyveremet, és bár nem vagyok benne biztos, hogy tudnék ilyen fáradtan jól célozni, mégis irányába fordítom a pisztolyt és meghúzom a ravaszt.
 
Piszok szerencséje, hogy üres a tár.

– Nem elvesztettem, hanem elrabolták. Ahelyett, hogy jártatod a lepcses pofádat, igazán törekedhetnél poénkodás nélkül arra, amire kértelek. – eldobom a pisztolyt a konyhába, ami néhány kiürült poharat összetör.

– Dexter higgadj le. Nem jutunk ezzel előrébb... – apám igyekszik nyugtatgatni.

– De mert ezzel előrébb vagyunk basszátok meg? Itt szívjátok a vérem, és okoskodtok a nagy semmiről, miközben lehet, hogy Sarah nem is él? Noah! – intek kezemmel felé. – Te mit szólnál, ha Lilykét valaki elrabolnál? Vagy te fater  – fordulok felé. – ha a mutter eltűnne ilyen higgadtan osztanád azt észt? Kapjatok már a fejetekhez. Képes voltam a halott exemmel beszélni azért, hogy segítsen. Szerintetek ez nem komoly nekem? Ő az enyém. Bárkit összetörök, hogy megbizonyosodjak arról, hogy egyáltalán él-e még. Ha kell puszta kézzel szakítom félbe azokat, akik velem szembe jönnek. A belét taposom ki annak, aki megmeri környékezni a területemet. Nem. Kibaszottul nem a hatalomról szól. Fosszatok meg mindentől, csak szerezzétek vissza nekem! – nem túl férfias, de szó szerint zokogás tör ki belőlem.

   Az idegem végleg felmondták hűséges szolgálataikat, és térdre borulva verem a kemény hajópadlót addig, ameddig nem érzem, hogy minden egyes csontom el nem törik.

A következő pillanatban alszom. A testem mindenképp.

– Ez csak Dormucim volt. – nyugtat Noah, akinek jelenleg nagyon hálás vagyok. – Nyugi haver. Megtalálom, mire észbe kapsz.

   Ő az egyedüli, akiben egy kicsit is bíztam. Tudtam, hogy ő lesz az, aki segíteni fog tudni.

– Detroitba vannak. – Gallagher végre valahára valami értelmessel szolgál. Nem tudok megszólalni, sem beszélni. Érzem, ahogy az életre kelt lelkem kiszakadni készül a tehetetlen testemből.

– Mennyit adtál neki fiam? – apám kérdezi Noaht.

– 5 ml. Szokásos. Mindjárt jobb lesz. – nyugtat valójában mindenkit, amikor látják, hogy a nyugtató hatása ellenére is megfeszülnek az izmaim az izzadt, büdös ruhám alatt.

– Vágjátok víz alá. A halpiacon jobb szag van. – apám feláll, és távozik a lakásból. A munka számára véget ért.
   A fiúk összeszedik az erejüket, lerángatják rólam a ruháimat, és becipelnek a parányi fürdőszobába, ahová egy ember is alig fér el, nemhogy három. Egy nagy kád teszi ki a fürdőszoba háromnegyedét, amit a fiúk gondosan hideg vízzel feltöltenek, majd mintha egy zsák szar lennék, Noah a hónom alatt fog meg, Gallagher pedig a bokáimnál és belendítenek a vízbe.
   Noah barátom a kád szélére ül, és lenyomja a fejemet a víz alá, amihez nem is kell túlzottan nagy erőt kifejtenie, ugyanis még mindig olyan a testem, mint a halottnak. Nagy mestere a fiú a vizes játékoknak, de velem nyilván nem ez a célja. Pár másodpercig tart lent, ameddig a véráram helyrerázkódik, az agyamba friss oxigén kerül. Ugyan mostmár eszemnél vagyok, de nem érzek semmit.
Nincs fájdalom.
Nincs szenvedés.
Nincs semmi, ami bizonyíthatná, hogy élek.

Kiemelnek a fiúk, miután megmostak alaposan, megborotválnak, felöltöztetnek friss, tiszta illatú ruhában, az ékszereimet visszateszik, a sebeimet ellátják. Ez az igaz, őszinte, megmásíthatatlan szeretet. Ilyet nem csinál senki, senkinek aki nem fontos. Az ilyen tettek miatt, amit a napokban értem megtettek, nem engedném el a kezüket soha.

– Megvagy Dexter? – Gallagher vállon vereget, amikor letesznek felfrissülve a kanapéra, és egy gyújtott cigit a számba tesznek.
 
Bólintok.

– Figyelj rám tuskókám. – micsoda becenév ez Noah-tól. – Detroitba vannak. Okos kis csajod van Dexi. – tájékoztat.

– Mi? – ez a legegyszerűbb, amit kitudok ejteni a számon.

– A nyomkövető. Komolyan mindenkire kéne ilyen. – folytatja tovább.

– Basszameg. Ez eszembe sem jutott. Kurvák vére. – hogy a picsába feledkezhettem meg erről? Tényleg eltűnt minden józan eszem. Hihetetlen lassú lett a felfogásom. Köszi Angyalom.

– Induljunk. Apád itt hagyta a gépét. 20 perc és ott is lehetünk, már intéztem az adminisztratív munkát a légitársaságokkal. – végre tett valami olyasmit is Gallagher, amiért nem kell kinyírni őt.

   Összeszedtem a fegyverem a konyhából, és útnak is indultunk mindent hátrahagyva. Kezdek rosszul lenni ettől a sok repülőzgetésből.

– Te tényleg beszéltél Rebeccaval? – súgja oda Noah úgy, hogy Gallagher ne hallja. Ő nem értené.

– Muszáj volt haver. Tudod miken mentem keresztül miatta... – Noah pontosan tudja, hogy mik történtek a múltban.

– És ha nem sikerül? – kérdezget tovább.

– Akkor már mindegy lesz! – ez a végszavam, ugyanis megérkeztünk Detroit repterére.
Leszállás után Gallagher a kis okos eszközével beméri pontosan Sarah jelenlegi címét, ami legnagyobb meglepetésemre nem egy elhagyatott kis házikó, hanem egy viszonylag sűrű látogatókkal teli bordélyház alagsora.

Ez komolyan elakarta adni azt, ami az enyém?

Egy lepukkant negyed zajos utcájába megyünk, ahol több alkoholista és lecsúszott drogos van, mint bárhol egész Kanada területén.
A kuplerájban önkívületi állapotban ringyók flangálnak, roskadozó tapétás falak borítják a sötét földszintet, néhány lámpa pislákolása világítja meg a maszatos kurvákat. A Madame az emeletre int minket.
Ó.
Tehát az érkezésünkre számított.

Kurva anyád...

– Halihó szépfiú! Nem csodálkozom mostmár, hogy miért rakta szét a lábát neked. – Steven magas hangja hasonlít a tavasszal vernyákoló baszó macskákéhoz.

– Szia barátom. Szabadna tudom, hogy a nőm mi a retkes picsáért van így szétfeszítve? – próbálok erős maradni, pedig a látvány apró fecnikre szaggat belülről.

    Sarah végtagjaiba kampók fúródnak fájdalmasan, vérzőn, teste ki van feszítve akár a gumi, ami kilövésre vár. Szörnyen néz ki. Ez nem büntetést von magával. Ezért a szívét etetem meg vele...

Sziasztok! Közkívánatra hoztam Nektek még egy részt, holnap nem garantálom, hogy tudok újat hozni, szóval ma igyekezlek kárpótolni Titeket ❤️