Első fejezet

12.6K 444 14
                                    


 Egyesek különböznek a többségtől, ugyanis vannak közöttük olyanok, akik sokkal előrébb járnak a fejlődésünkben, valamilyen téren jobban jeleskednek, mint mások, tehát jobbak a többi embernél. Néhányan nem tudják, hogy mások, észre se vették volna, ha nem találnak rájuk. Én sajnos tudtam, hogy nem vagyok átlagos.

- Caitlin Williams? - az ajtóban egy kosztümös hölgy állt.

- Én vagyok.

- Itthon tartózkodnak a szülei? - Bólintottam.

- Anyu, egy hölgy szeretne beszélni veled!

Mindenkinek így kezdődött. Christina egyszer csak ismeretlenül beállított, és közölte, hogy régóta figyelnek minket, és rájöttek, hogy egyek vagyunk a kiváltságosak közül, hogy az evolúció egy újabb szintje vagyunk. Mindenki története ezzel kezdődött, de nem ugyanazon okból. Van, akinek az IQ-ja háromszor akkora, mint a normál embernek. Szabadidejükben matematikai egyenleteket oldanak meg, bonyolult számításokat végeznek el, fele annyi idő alatt, mint a legtöbb tudós. Elliott is ilyen. Egyesek fizikailag állnak magasabb szinten. Közülük például egy srác hatalmas erőt képes egyszerre kifejteni. Meg tud hajlítani puszta kézzel egy alumínium tömböt. Néhányaknak az érzelmei fokozottabbak az átlagnál. Ha dühös, fel tudna robbantani egy egész háztömböt, viszont ha boldog, vagy jó kedve van, az szó szerint emberfeletti mértékű, akárcsak Damian. Karanak elképesztő a fájdalomküszöbe. Teljesen el tudja nyomni a fájdalmat, olyan könnyedén, mintha egy számítógépet utasítana egy program megnyitására. Tracy pedig hihetetlenül jó memóriával bír. Élete minden egyes percéről be tud számolni, amolyan fotografikus memóriával rendelkezik, még a születésére is emlékszik, elképesztő. 

Összesen nagyjából ötvenen voltunk központban, majdnem mind különbözünk. Ám a legtöbbünk ilyesmi „képességekkel" rendelkezett. Azonban vagyok én, akiről nyíltan megmondták, hogy a legértékesebbnek számít. Máig nem értem, miért akkora dolog, hogy akár napokig is tudok tárgyakat bámulni, és annyira belemerülni dolgokba, hogy a külvilágot teljesen kizárom. De tényleg, teljesen. Christina és a többi kutató szerint, ez a fejlett koncentrációs képességemből fakad, ami nagyon fontos lépés lehet az evolúciónkban. Nem sokat értem a fejlett koncentrációval, teljesen átlagos voltam tanulás és IQ terén, a fájdalomküszöböm közepes, és erősnek sem nagyon számítok, továbbá néha még arra sem emlékeztem mit ettem reggelire. Szerintem az emberiségnek sokkal inkább van szüksége egy Elliott féle zsenire, vagy egy izompacsirtára, mint valakire, aki dolgokat tud bámulni naphosszat, és meghatározni annak minden egyes szösszenetét, akár úgy is, hogy mellette felrobbantanak egy bombát. (Laboratóriumi kísérlet során megpróbálkoztak vele, mondanom sem kell, még egy bombarobbanás sem zavarta meg a „koncentrálásom"). Eddig rendes iskolába jártam, de egyáltalán nem voltak barátaim, én voltam a „fura csaj, aki órákig bámul dolgokat", de mikor Christina idehozott már nem számítottam annyira különcnek. Mindenki elfogadott, és még barátokat is szereztem. Elliott az észkombájn, Damian az érzelmi labilitás megtestesítője, Kara, a fájdalom irtója és én, Caitlin alias Caty, a bambuló.

- Erica Williams vagyok, Caitlin édesanyja. Miben segíthetek? - Anyu az ajtóhoz sietett és kezet nyújtott a hölgynek.

- Üdvözlöm! A nevem Christina Pierce. Fontos lenne beszélnünk a lányával, de szükség van az ön jelenlétére. - A hölgy határozott volt, dús, barna haja rendezetten omlott a vállára, testtartása egyenes volt, elegáns kosztümöt, magassarkú cipőt viselt és egy aktatáskát hordott a bal kezében.

- Kérem, fáradjon beljebb! - Anyu a nappaliba vezette Miss Pierce-t, és leültek a kanapéra. A kosztümös hölgy bátorítóan elmosolyodott, és intett, hogy én is üljek oda hozzájuk. Komótosan odaballagtam, és leültem anyu mellé.

E V O L U T I O N - A leszármazottakWhere stories live. Discover now