Kurvának Születve™[szünetel]

~3~

Könnyeim és az eső ugyan úgy ásztatja arcomat. A férfi még mindig ver, pedig én már mozdulni sem tudok. Színte már nem is érzem az ütéseket csak a folytonos fájdalmat.

A kisebbik férfi letépi rólam a nadrágot. És fejtegetni kezdi blúzomat. Egyszer csak egy rendőr kocsi szirénáját hallom meg. A két férfi felkapja fejét a hang irányába. Mindketten felpattannak és elfutnak.

Lépteket hallok és valaki megkérdezi, hogy jól vagyok-e? Válaszolni nem tudok.

Csak szép lassan elsötétül a világ...

••••••

Felébredek és az első gondolatom az, hogy kurvára fáj mindenem. És persze az, hogy nagyon jó meleg van. Kinyitom szemem és egy széles franciaágyon találom magam. Körülöttem minden gyönyörű fehér. A párnából férfi kölni illata árad. Körülnézek a szobában. Minden gyönyörű és tiszta. A reggeli napfény besüt egy akkora ablakon mint én. Gyönyörködve nézem a kék eget. Felülök, de azonnal vissza is esek. Nagyot nyögve terülök szét, de még így sem érem el az ágy két végét.

-Istenem tutira a menyben vagyok!

-Kisasszony jól van?- mondja egy aggodalmas hang.

-Isten?- nézek fel a paplan mögül.

-Öm...nem hiszem, de mondták már!- hallom közelebbről a gyönyörű férfi hangot.

Nagy nehezen felülök. Mikor meglátom, hogy kihez tartozik az isteni hang...

Nem tudom láttam e ennél szebb(?)/szexibb(?)/ dögösebb(?) pasit a világon! Lélegzetem elakad. Nyelek egyet, de még mindig nem jutok szóhoz.

-Megkérdezhetem mi történt?- néz rám és arckifejezése megváltozik, mikor észreveszi jobb csuklómat. Közelebb lép és óvatosan megérint. Érintése puha és meleg. Mégis úgy hat rám, mint egy áramütés. Felszisszenek mikor kék-zöld csuklómhoz ér.

-Nyugalom nem harapok! Persze ha csak nem akarja?!- mondja és most már egész karomat vizsgálja.

-Köszönöm!- kirántom karomat gyengéd fogásából. Felállok, de nem sokáig bírom. Egyensúlyomat elveszítem és vissza esek az ágyra.

-Nem hinném hogy jó ötlet!- mosolyodik el.

Megfog és maga mellé húz...

Lihegve próbálom eltolni magamat tőle, amin ő nagyot nevet.
-Jól van vettem az adást áll fel és elkomorodik.
-Mi történt?
-Én... Nem tudom! Egyik percben még semmi aztán... Elkezdtek ütni és vetkőztetni...
Ő csak néz rám és látom nem tud erre mit mondani.
-Mi lenne ha felhívnánk a szüleit? Vagy az ismerőseit? - mondja terelve a témát.
-Nem... Nekem... Izé!... Nincsenek olyanjaim.
Kérdőn néz le rám.
-Mármint milyei'?
-Szüleim.- mondom, de ezt úgy ejtettem ki, mint ha természetes lenne. (Sajnos így is van nem tudok semmit sem érezni mikor azt mondják szülő. Nekem nem volt olyanom.Nekem egy nevelő otthon jutott).
-Oh sajnálom! Nem akartam...- magyarázkodik.
-Nem semmi...nem tudhatta!- mondom és az órára pillantok.

Mindjárt dél. Uh és ma még jelenésem is van a Nightbe.

-Köszönöm kedvességét, de nekem most mennem kell.- jelentem ki és felállok, most már sokkal biztosabban.
Nem tudom, hogy ez tényleg jó ötlet-e, de elindulok dülöngélve az ajtó felé.
-De hisz nem rég verték agyon?- mondja elkerekedett szemekkel.
-Tudom. De nincs súlyos bajom!- lódítom.
-Akkor mondom máshogy! Nem engedhetem el ilyen állapotban!- mondja és arca ellágyul.
Szívem fellobban azokra a szavakra amit mondott nekem.

-Sajnálom, akkor most csalódást kel okoznom.- nyitom ki az ajtót.
Lefutok egy gyönyörű nagy fa lépcsőn és egy óriási nyitott terű nappaliban találom magam. Nem habozok gyorsan elhúzok egy átlátszó üvegajtót és kilépek a... a teraszra?