The Life Is Beautiful [Felfüggesztve, 72 Publikált Fejezet]

13. fejezet

Tényleg egy hónapig nem tartottuk a kapcsolatot... A végén már nem is nagyon bántam...
Sanji is megvigasztalt, amikor néha eljött a festőtermembe akkor, amikor én. Ma is itt volt, de hamar hazament, mert anya hívta. Csak miattam azt hazudta, hogy a haverjaival lóg, ami kicsit megmelengette a szívemet és kapott miatta egy ikerpuszit, azaz egy sima puszit, de mi már régóta így hívjuk. Aztán elment... Én szokásomhoz híven késő estig maradtam és volt is szerencsére aznap egy-két vevőm, akik vettek egy tájképet, egy portrét és egy aktot, így befolyt egy kis pénz. Legalább megvan a lakbér.
Végül bezártam és hazafelé indultam, most jobban vigyázva, mint a múltkor, bár így is féltem kicsit. Nem baj, egy zacskóban van vagy két kiló ecset és egy csomó festék, majd azzal harcolok. Az egyik utcán haladva hallgattam az én drága kis zenémet ismétlésre állítva is magamban.

"...who will teeeell the story of your life... In the end is my soul..." - itt megakadt a gondolatmenetem, mert valakibe beleütköztem és elejtettem mindent, ami a kezemben volt.

- B-bocsánat, nem figyeltem... - és felnéztem, amitől elakadt a szavam is. - ...oda... - Heita magasodott fölém meglepetten nézve. Gyorsan letérdeltem és elkezdtem összeszedegetni a festőeszközöket.

"Menj tovább... Kérlek, ignorálj... Nem akarok veled beszélni most..." - sóhajtott egyet és segített felszedni mindent, majd felnézett rám. Biccentettem, majd elindultam tovább.

- Damien... - hallottam magam mögül a hangját. Várj, mikor húztam ki a fülest a fülemből? Mindegy is... Folytatta. - Én... hamarosan Svédországba megyek tanítani fél évre. - megrándult a szám széle, majd mosolyt erőltetve visszafordultam hozzá.

- Érezd jól magad Svédországban... - elcsuklott a hangom és könnyek marták a torkomat, de mégis tovább erőltettem a mosolyom. Nem akartam, hogy sírni lásson. Évek óta Seijin kívül még senki nem látott sírni.

- Damien, ne erőltesd a mosolyt.

- Ha nem erőltetem, akkor sírni fogok... - elszomorodva nézett rám. Nem volt jó látni... Figyeltem még egy kicsit, majd odaléptem közvetlenül elé. Felnéztem rá felemás szemeimmel, majd felpipiskedtem magam és megkockáztattam egy kisebb csókot. Ahogy a kezem az arcán volt, éreztem ahogy megrándulnak az izmok és meglepetten néz rám. Azt hittem el fog lökni... de nem... Lassan elkezdte viszonozni a csókot! Mi történt itt egy hónap alatt?! Kicsit bátrabban elmélyítettem a csókot, majd elváltunk egymástól és vörösen néztem. Okay, what am I doin'?! Pislogott rám, majd hirtelen elfordult fogva az orrát. Elkezdett vérezni az orra.

- Baszki! - káromkodott, majd gyorsan leültettem egy padra. - Még jó, hogy nem... csókolózás közben kezdett el vérezni... - zavartan nevetett fel, ahogy én is.

- Na igen... - odanyomtam az orrához egy zsepit, majd figyeltem kicsit.

- Damien... Azt hiszem kórházba kellene menni... - meglepetten néztem, majd gyors felpattanva fogtam egy taxit. Szabályosan betuszkoltam, majd elindultunk a kórház felé.