-Dean! Hogy kerülsz ide?
-Én hogy kerülök ide? Hannah, ez egy vámpír fészek!
-Tudom- mondom higgadtan, mire Dean elképedve néz rám.
-Miért jöttél ide?
-Vadászni akarok, Dean. Embereket menteni.
-Őrült vagy-mondja majd hirtelen megölel. Hiányzott az ölelése. Az illata megnyugtat, szívem mégis hevesebben ver. A hosszú ölelés után szétválunk, Dean megfogja a vállam, mélyen a szemembe néz. Ó, azok a szemek! El tudnék bennük veszni.
-Nem szabadna itt lenned. Túl veszélyes.
-Tudok magamra vigyázni!-mondom neki a késemre mutatva.
-Nem Hannah, nem tudsz! Sammyt is elkapták. - hirtelen megértem az aggodalmat a szemeiben, most már én is aggódom. Sam veszélyben van.
-Mi történt?
-Előre ment, hogy felderítse a terepet, én a bejáratnál vártam rá. De aztán nem jött vissza. - öklével a falba csap-Nem kellett volna hagynom, hogy egyedül menjen! Minden az én hibám!
-Megkeressük Dean, nyugodj meg-mondom.
-Vigyáznom kellett vol... - hirtelen megcsókolom, nem hagyom, hogy befejezze a mondatot, nem hagyom, hogy folyton magát hibáztassa. Felhúzott szemöldökkel, kérdőn néz rám. de aztán lehunyja szemét és visszacsókol. Csókja először ideges, aztán sokkal szenvedélyesebb lesz. Közelebb húz magához, a hajába túrok. Nem tudom miért támadtam le, de Dean mellkasa egyre lassabban emelkedik és süllyed, és csak ez számít. Megnyugszik, én is megnyugszom. Ha ezelőtt azt hittem, hogy az első csókunk tökéletes volt, akkor az előbbire nincsenek szavak. Lassan szétválunk egymástól, remegő lábakkal ölelem át Deant, aki szorosan tart. Biztos vagyok benne, hogy ha nem lenne itt, nem tudnék megállni a lábaimon. De a feladatra kell koncentrálnom. Meg kell mentenünk Samet.
-Hol a fészek?-kérdezem, mire Dean elbűvölő mosolyt küld felém.
- Te aztán hamar tovább léptél- mondja, majd megcsókolja a nyakam, amitől kiráz a hideg.
-Dean koncentrálnunk kell! - nézek rá komolyan, de kisfiús arckifejezése láttán mosolyognom kell.
-Jó, jó, jó. -mondja vigyorogva, majd ölébe kap, és elindul előre.
- Hidd el, tudok menni egyedül is-mondom nevetve.
-Ne mondd, hogy ez nem tetszik-kacsint rám, mire mosolyogva a fejemet csóválom. Dean megáll, lábaim újra a padlót érik. Kézen fog, a fészek felé vesszük az irányt.
-Milliószor jártam körbe a helyet, mire megtaláltam ezt. - mutat egy rozoga ajtóra a terem egyik sarkában. - Csendben kell lennünk. Vedd elő a késed! Ha rád támad, vágd le a fejét. Maradj mögöttem. - mondja, majd benyit az ajtón.
Sam a padlón fekszik megkötözve, körülötte vértócsa. Sehol senki. Odaszaladok, mellkasára teszem a fejem, megnyugszok, amikor meghallom a szívverését.Elkezdem levágni róla a kötelet.
-Dean! Nem halt meg! - suttogom Deannek aki elsápadva áll mellettem, majd lassacskán visszatér belé az élet.
-Ki kell vinnünk innen. - mondja, majd a vállára veszi öccse karját, és lassan felállítja, mire én ugyanezt csinálom. Sam kezd ébredezni, kinyitja a szemét, lassan bicegni kezd.
-A vámp... A vámpírok... Itt vannak. Mindjárt vissza.. - zihálja Sam.
-Shhh öcsi. Ne beszélj. Itt vagyunk. - csitítja Dean, majd fél kezét a késére rakja, ami a zsebében pihen.
Elérjük az ajtót, megkönnyebbülten sóhajok fel. Dean a kilincsre támaszkodik, a rozoga ajtó nyikorogva tárul ki előttünk . Hirtelen egy nő és egy férfi ugrik ki a sötétből, fogaik tűhegyesek. Vámpírok. Dean villámgyorsan előkapja a kését, a nő felé csap, reflexből vágja le a fejét. Már csak egy maradt.
-Vigyázz Samre! - mondja, majd kiugrik öccse karja alól, egyenesen a férfi felé támad. Sam teljes súlyával rámnehezkedik. Minden erőmre szükség van, hogy ne essünk mindketten a földre. Dean gyorsabb mint a támadónk, késével a férfi felé csap, de elhibázza a mozdulatot, a kés a vámpír vállába mar. Sziszegve ugrik félre, Dean már az újabb csapást küldené felé, de a vámpír egy csapással földhöz vágja. Dean feláll, de a lény könnyedén elhajol az újabb suhintás elől.
-A híres Dean Winchester! Erősebbnek hittelek. - röhög a vámpír Dean képébe.
-Kussolj, Edward. - kiáltja nevetve Dean. A sértés lepereg róla, a vámpír mellkasába szúr, mire az újból megüti Deant. Sokkal erősebben mint az előbb. Dean szájából élénkpiros vér folyik, a földre esik. A szörnyeteg felém indul.
Kétségbeesetten nyúlok a késem után, a férfi már csak pár lépésre van tőlem. Végül nem veszem elő a fegyvert, úgy döntök, hogy meglepem a szarházit. Dean ijedtem néz felém a földről. A vámpír és köztem már egy lépés távolság sincs, amikor ütésre emeli a kezét, de inkább a torkomat kapja el. Sam lábai összecsuklanak, nincs aki megtartsa súlyát, elesik. Már másodszorra folytogatnak. Rohadtul nem jó érzés. De most én fogok nyerni.
-Hát te hogy kerülsz ide, szépségem? - kérdezi önelégült vigyorral a beverni való arcán. Szembeköpöm, mire röhögni kezd.
-Innen te nem jutsz ki élve, kurva! - mondja. Egy pillanat az egész, és a tőr már a kezemben van. Minden erőmmel a vámpír fejét célzom meg, és lesújtok.
A férfi puffanva terül el mellettem, a feje pár méterre mellette landol.
-Te sem. - mondom, majd belerúgok a nyomorultba.
Dean felé futok, rázni kezdem a vállát.
-Dean ne csináld ezt! Ébredj fel kérlek!- könnycseppek csorognak az arcomon, amikor nem válaszol. -Fel kell kelned! - kiabálom. Dean lassan kinyitja gyönyörű szemeit, megpróbál felállni, ami kisebb-nagyobb segítséggel sikerül is.
-Mi történt? - kérdezi, mire megpuszilom a homlokát.
-Ígérem elmagyarázom, de most el kell tűnnünk innen!- Felkapjuk Samet, cipelni kezdjük az ajtó felé. Nagy nehezen kijutunk, Samet a kocsim hátsóülésére fektetem. Nagyon nincs jó passzban, inge csupa vér, haja csapzottan hullik az arcába.
Dean előre ül mellém, hosszú pillantásokat vet testvérére, majd hirtelen kipattan a kocsiból, kinyitja a hátsó ajtaját a kocsinak, és elkerekedett szemmel néz testvérére.
-Mi az? - kérdezem. - Helyre fog jönn... - Dean a szavamba vág.
-Hannah látod azt a feketeséget a szájánál?
-Igen, miért?
-Az ott vámpír vére. Megfertőzték Sammyt!
