Hannah
Hosszú percekig meredten bámulok magam elé a ,,vallomása" után, nem tudom miért csinálta ezt az egészet. Kiskorom óta barátok vagyunk, eddig úgy néztem rá,mint a bátyámra. Tudom, hogy még mindig Anna az,akit szeret, hiába próbálja elrejteni. Mind láttuk, milyen boldog volt mellette, habár a csaj egy hárpia. Emlékszem, mennyire örült, amikor először megszólította, azután semmi másról nem beszélt, csak arról, hogy milyen tökéletes. Aztán összejöttek, mire mi mind úgy néztünk Chrisre, mint aki más bolygóról jött. Elfogadtuk, mert nem tehettünk mást.
Chris az ágyamon szuszog, elterülve, fejét a párnámba fúrva. Teljesen kitúrt a helyemről! Mélyen alszik, tudom, hogy nem egyszerű felkelteni. Arréb tolom a lábait és a kezeit, hogy elférjek mellette. Meg sem rezzen, amikor bemászok mellé, és aludni próbálok. Egyáltalán nincs helyem mozgolódni, Chris pedig úgy horkol, hogy képtelenség mellette nem ébren lenni. Azon gondolkozok, hogy betömöm a száját valamivel, de nem akarom megölni. Elmosolyodok az ötleten,és a fejemet egy párnába nyomom, így már kevésbé hallom az oroszlán szerű hangját. Lassan sikerül elaludnom.
Arra kelek fel, hogy Chris átkarol. Résnyire nyitom a szemem, látom, hogy már felébredt. De akkor miért ölel még mindig magához? És miért tetszik ez az érzés? Mozgolódok, mire szinte elkapja rólam a kezét, mintha mi sem történt volna. Kinyitom a szemem, ő a plafont kezdi bámulni, én az órára nézek, ami reggel hatot mutat.
-Fenn vagy?-kérdezi az arcomat fürkészve, mire bólintok.
-Emlékszel valamire tegnapról?-kérdezem felé fordulva.
-Csak arra,hogy bemásztam az ablakon...és...-magához húz, most ugyanúgy fekszünk, mint mielőtt azt hitte,hogy alszom. Nem húzódok el. Hiányzik Dean. Nagyon hiányzik, de szükségem van valakire, aki őszintén törődik velem.
-És mi?
-És szerelmet vallottam neked.
-Ó..-nem tudom mit mondjak. Chris lesüti a szemét, habozik egy kicsit.
-Hannah... Te többet érdemelsz egy részeg vallomásnál. -kezdi,mire kételkedve pillantok rá.-Anna elhagyott, és igazából tényleg nem bánom. Mert eszembe jutott az a rengeteg emlék. Az, amikor hat évesen anyukádék tudta nélkül elhoztál egy kiskacsát a tóból, és közösen vigyáztunk rá- elmosolyodok, amikor eszembe jut a sztori. Erre még emlékszik?- Anna mellett minden napom ugyan olyan volt. Folyton nyávogott, és Istenem, annyira unalmas! Pár hónapja kezdenek előtörni a közös emlékeink. Melletted egy percig sem unatkoztam. Olyan lánnyal akarok lenni, mint amilyen te vagy. Egy őrült, kedves, vicces lánnyal, akibe teljesen beleszerettem.-mondja, mire eszeveszetten mosolygok. Úgy érzem, Chris be tudná tölteni azt az űrt amit Dean hagyott maga után.
-Chris. Figyelj, nem vagyok beléd szerelmes. Soha nem akarok szerelmes lenni. De úgy érzem, szükségem van rád, hogy kihúzz ebből az egészből. Ürességet érzek.-mondom neki, mire ő magához húz és simogatni kezdi az arcomat. Teljesen megnyugszom, hirtelen már minden Deannel kapcsolatos gondolatom homályos.
-Éljük újra azokat a régi emlékeket!-mondja mosolyogva, majd felém kerekedik, és megpuszilja az orrom hegyét.
