-Internal Pain- {l.h} BEFEJEZETT

-part4-

-Szállj le rólam-

Reggel arra kelni, hogy valaki dörömböl az ajtón nem épp a legjobb. Morgolódva keltem ki az ágyból és mentem kinyitni az ajtóm.
- Reggelt Emma, Jenna mondta, hogy szóljak mert Dr.Roberts vár a rendelőjében már vagy fél órája!- állt velem szemben Luke
- Oh a francba ma van a havi terápia bigyó! Most találták ki, hogy nekem is mennem kell! Ez az első de én már is elkéstem róla. - csaptam homlokon magam.
- Siess! - az ajtó becsukása után felkaptam magamra valami elviselhető ruhát majd kiléptem a szobámból.
- Azta ez gyors volt!
- Te minek vagy még itt? Na és Jenna hol van? Mindig ő az aki elkísér.
- Ma Jenna nem ér rá, így én kísérlek el a psichologushoz.
- Na nem! Nem, nem és nem!
- Most mivan?
- Tudod nem vagy számomra a legkedveltebb személy itt a korházban.
- Aucs ez fájt!
- Hát az igazság néha fáj! - közben észre se vettem hogy odaértünk a rendelőhöz.
- Hölgyeké az elsőbbség!- nyitotta ki előttem a rendelő nagy ajtaját.
Mikor beléptem Dr.Roberts egy szúrós pillantást vetett rám majd mikor Luke is belépett arca megenyhült.
- Emma. Csak nem a fiúd?!- állt fel a székéből.
- Nem vagyunk együtt!- mondtuk egyszerre. Egymásra néztünk majd gyorsan vissza pillantottunk Dr.Robertsre.
- Nos akkor elnézést! Kérlek foglaljatok helyet!- mind a ketten leültünk a nagy, fekete, bőr kanapéra az orvos pedig velünk szemben lévő fotelbe.
- Nos Emma. Mikor ettél utoljára?
- Tegnap előtt.- suttogtam. Lukera tévedt tekintetem kinek arcára döbbenet ült ki.
- Miért?
- Mert..mert nem voltam éhes.
- Emma. Mi a problémád ezzel a fogalommal, hogy evés?
- Nem a fogalommal, a szóval van bajom..hanem a tevékenységgel. Ha eszek rosszúl leszek. Úgy érzem ha..ha nem adom ki magamból azt nem bírom ki. - mondtam miközben a padlót fürkéztem.
- De az étel nem rossz. Nem öl meg!
- Hagyjon ezekkel a dumákkal kérem!- suttogtam kissé feszülten. Ideges lettem és feszéjeztetve éreztem magam. Senki se tudja megérteni mit érzek az evés kapcsán. Olyan könnyen mondják ezeket, hogy az étel nem öl meg, az evés nem rossz. Mintha ennyivel elintéznék és jobban is lennék..Istenem..
- Emma ez a betegség tönkretesz téged! Ha már más nem használt..próbálj találni egy olyan személyt akinek ezeket a problémáidat elmondhatod. Tudom, hogy a szüleidnek nem fogod és ahogy látom nekem is nehezen fogsz megynílni. Egy barátot. Bárkit aki felé bátran megtudsz nyílni!
- Oké. Majd lesz valami.. - válaszoltam és elindultam kifelé.
- Emma még nem végeztünk!- hallottam Dr.Roberts hangját de nem érdekelt.
- Emma! Emma kérlek várj meg!
- Mivan Luke?!- fordultam idegesen vissza.
- Nem értelek az van!
- Mi?
- Bárkit aki segíteni akar neked azt te ellököd magadtól! Mond ez mire jó?
- Te..te ezt nem érted!
- Ugyan mit? Itt már nem az anorexiádról van szó!
- Hanem miről?
- Arról, hogy önfejű vagy és makacs!
- Hagyj békén Luke, kérlek! Egyáltalán nem ismersz! Nem tudsz rólam semmit!
- Fáj az igazság mi?
- Az igazság mindig fáj Lucas. Ha megkérhetlek hagyj békén és ne szólj hozzám többet!- mondtam, majd vissza mentem a szobámba.

.................

Bumm 4. réssssz
Remélem tetszett a részecske ma kettőt hozok :)) ha tetszett:
Komment&vote :DD