-Internal Pain- {l.h} BEFEJEZETT

-part7-

-Szabadság-

- Igérd meg nekem, hogy soha többet nem bántod magad!
- Semmit sem igérhetek!
- Kérlek!
- Luke..
- Csak ígérd meg!
- Megígérem!
- Köszönöm!- fura vagy te nekem Luke Hemmings..főleg az, hogy végig a kezem fogtad.
- Amúgy hány óra?
- Este fél kilenc.
- Ilyen sokáig voltam eszméletlen?
- Igen.
- És..te végig itt ültél?- kérdeztem elbizonytalanodva.
- Igen, vártam, hogy felébredj!- nem válaszoltam csak egy apró, halványka kis mosolyra húztam a szám.- Nincs kedved egyet sétálni?
- Most, hogy így mondod..van! Na és hova megyünk? Udvar vagy csak a folyósókon?
- Te ugye csak viccelsz velem!? Ilyen szép nyári estén? Ki a városba.
- Öhm..nos már vagy egy éve nem jártam a városban..
- Akkor itt az ideje!
- Na de nem biztos, hogy kiengednek!
- Jenna elintézi nekünk nyugi!
- Hát..legyen.
- Na akkor nyere!- megfogta kezem majd elkezdett lesietni a portára. Mikor kiértünk elengette kezem és csak egymás mellett mentünk.
- Na és hova akarsz először menni?- nézett rám kíváncsian mikor kiértünk a főtérre.
Körbenéztem a kivilágított városon és csodálni kezdtem a díszeket. Lampionok és más fénylő díszek lógtak felakasztva az utcai lámpák között egy kötélen. A fákat égők díszítették.
Kellemes szellő fújdogált. Elléptem Luke mellől és elindultam a tér közepére. Szinte üresek voltak az utcák és a tér is mivel ma van a karnevál.
Hirtelen feltámadt a szél. Kezeim széttettem és szemem becsuktam.
Mintha csak repülnék.
Szabadnak érzem magam.
Gátlások nélkül.
Érzem..hogy élek!
Kinyitottam szemem. Luke a velem szemben lévő padon ült és mosolyogva nézett. Felállt és felém indult.
- Nincs kedved megnézni a karnevált?
- De, menjünk!- váraszoltam majd elindultunk a karneválra.
- Na és mit szeretnél először csinálni?- kérdezte mikor odaértünk- Célbalövés, hullámvasút...
- Óriáskerék!- mutattam az említett tárgyra, mire Luke elsápadt kicsit.
- Öhm..biztos?- nyelt egy nagyot.
- Igen! Csak nem beszari vagy Hemmings?
- Én dehogy..csak tériszonyom van..ennyi.
- Akkor itt az idő, hogy legyőzd a félelmed!
- Tényleg?
- Na gyerünk ne légy nyuszi!
- Oh..legyen! - adta be derekát majd sorbaálltunk. Mikor sorra kerültünk beültünk egy kabinba és elindultunk.
- Luke, még csak most indultunk el! Ne remegj ennyire!- tettem kezem az ő remegő kezére.
- Meddig fog ez a kinzás tartani?- nézett rám rémülten.
- Még fél óra!
- Hogy mennyi?!!
- Nyugi Luke! Lélegezz mélyemet. - utasítottam. Mély levegőt vett és úgy látszik megnyugodott. - Na jobb?
- Sokkal!
- Nézd milyen gyönyörű!- mutattam a tájra. Az elénk tárulkozó város és fényei gyönyörűek voltak.
- Ez meseszép!- csodálkozott Luke. Kezét combomra helyezte és mivel szoknya volt rajtam így bőre az enyémhez ért. Libabőrös lettem. Nem mertem elvenni onnan a kezét. Zavart is meg nem is. Jó érzes volt, hogy végre valaki törődik velem és tényleg úgy éreztem, hogy Lukenak bármit elmondthatok ő meghallgat.
- Em! Felértünk a legtetejére. - mikor kimondta azt, hogy Em fájdalom nyilalt újra belém. Ezt észre vette ugyan is a név hallatán megremegtem.
- Valami rosszat mondtam?
- Nem..csak..anya hívott mindig Emnek.
- É..én sajnálom! Oké akkor maradsz Emma!- mosolygott kedvesen. Ekkor hirtelen nyikorogni kezdett a kerék és megálltunk.- Ne! Emma mond, hogy nem az történt amire gondolok!
- Megálltunk!
- Basszus!- éreztem combomon lévő kezén, hogy újra remegni kezd.- Luke nyugodj meg! Nemsokára elindulunk újra!
- Emma! Ilyet még senkinek sem mondtam, még anyámnak se, de én most baromira rettegek!
- Luke! Nézz rám!- kértem, mire úgy is tett. Kék íriszeit az én barnáimba fúrta.
- Annyival másabb vagy..- szinte suttogta.
- Ezt, hogy érted?
- Nem vagy feszült és nevetsz, mosolyogsz! Mintha csak az igazi éned látnám Emma.
- Luke..
- Ne..most nehogy nekem itt elkezdj tiltakozni! Egész este ezt figyeltem! Mikor a téren voltunk. Szabad voltál! Emma teljesen bezárkóztál a kórházba! Bezárkózól a magad kis világába! De amint kietettük a lábunkat az épületből mintha azonnal nyugodtabb lettél volna.
- Én..
- Emma te egy gyönyörű, okos, céltudatos lány vagy! Ne hagyd, hogy az anorexia és a bezárkózotságod ezt tönkre tegye!- szavain ledöbbentem.
Még senki se mondta rám, hogy szép vagyok. Soha.
- Még sose mondta ezt nekem senki.- hajtottam le fejem. Újjaival állam alá nyúlt és felemelte.
- Pedig ez mind igaz. - egyre közelebb és közelebb hajolt. Ajkainkat már csak egy-két miliméter választotta el.
És akkor..

..........

Huhuuu tudom gonosz befejezés.
Na vajon mi fog történni ;)
Ha tetszett
Komment&vote :DD