Book without a name

Waiting for you

Eddigi életem során a legnagyobb hibát a várakozásban látom. Mindig is vártam valamire, legyen az egy helyzet vagy találkozó vagy éppen a suli kezdés. Olyan felesleges dolgokkal foglalkoztam mint a napok visszaszámlálása így mindent jó előre pontosan tudtam. Semmi sem ért meglepetésként amit néha sajnáltam de az alkalmazkodás egy előny nem? Azzal nem volt baj hogy nem tudtam mire várok nagyra törő terveim voltak amik nem csak fellángolásként voltak jelen. A baj hogy túl sokat vártam.

Legnagyobb örömömre az utolsó évemet kezdtem a középiskolában, vártam a lezárást mert tovább akartam lépni.
Belefáradtam a környezetembe, amit vártam sosem jött el. Nem voltam magányos sem depressziós csak úgy éreztem hogy kimerültem és ha nem kerülök ki abból a nyugodt kis városból megfulladok pedig már láttam a partot.

Ez a part az egyetem lett volna az ország másik felében. Mindentől távol egy ismeretlen helyen tele új lehetőségekkel csak akkor még nem tudtam hogy ez az álom amit mindig is hajkurásztam nem fog beteljesedni.

Már egy ideje egyedül éltem amit a barátaim egy csodás lehetőségnek én még több kiadásnak láttam.
Nem is foglalkoztam a környezetemmel amíg egy szombat reggel éppen a tegnapi ugyancsak csodás lehetőséget próbáltam kiheverni amikor meghallottam hogy a szomszédom valószínűleg nehéz dobozokat húzogat ide-oda. Nem is ezzel volt a baj de hogy ezt olyan hangosan ordibálva és káromkodva tette meg hogy felébredtem. Mikor már azt hittem ennyi volt mert végre abbahagyta a hangoskodást naivan megpróbáltam visszaaludni. Egy fél óra múlva megintcsak rákérdezdett a reggeli kis programjára ám most egy fúrógépet hallottam közvetlenül a fejem környéken.
Ezt már nem akartam annyiban hagyni szóval átsétáltam a mellettem lévő lakáshoz.
Nem is kellett kopognom mert az ajtó már nyitva volt.
Amint beléptem és elkezdtem volna ordibálni hogy mit is képzel magáról megláttam egy nálam valószínűleg idősebb ám kicsit sem visszataszító fekete hajú srácot. Fogalmam sincs mit csinált de előre szabott falapok és csavarok között ült. Visszagondolva meglehetősen aranyos volt ahogyan próbálta összeszerelni azt a szekrényt olyan koncentrációval ami azt eredményezte hogy nem látott meg.

Az a napom nem egészen úgy alakult ahogy terveztem. A srác kiderült hogy nem rég költözött de nincsenek bútorai és semmi segítsége nincsen meg nem is akart zavarni és ezért még legalább hatvanszor bocsánatot kért csak ugye szüksége lenne egy szekrényre meg azért egy ágynak is örülne szóval délután 2-ig ott voltam nála és szereltük a bútorait.
Nem is tudom miért segítettem, nem voltam az a túlságosan sokat tevő másokért de valamiért különbözött.
Nem engedett el úgy hogy ne hívott volna meg ebédre szóval miután végeztünk elmentünk a kedvenc éttermembe. Megtudtam hogy Min Yoonginak hívják, két évvel idősebb és az egyetem miatt költözött. Nem értettem miért jönne bárki is ide.

Az alatt a pár nap alatt amíg elintézte a beiratkozást meg munkát is talált nagyon jóban lettünk.
Az után minden péntek este átmentem az előre megbeszélt kajával és filmeket néztünk vagy videojátékoztunk. Mondhatni legjobb barátok lettünk, ő még nem nagyon ismert senkit szóval egyértelmű volt az ismeretségünk. Azonban minden ilyen estével egyre jobban beleszerettem. Imádtam ahogy oldalra biccentve a fejét nevet ki amikor nyer vagy hogy mennyire nem érdekelte mások véleménye. Éreztem hogy a másfajta gondolkodásával fel tudná dobni az életem.
Ám egy csekélyke esélyt sem láttam arra hogy ő is így érezne.
Nem akartam tönkre tenni a barátságot a bizonytalan érzéseimmel szóval magamban tartottam.
Ez így ment hónapokig, kezdtem jobban megismerni, már mindent megbeszéltünk az új hódításaitól a tananyagig. Mindvégig vártam hogy majd észre vesz. 

Egy szokásos este amikor kivételesen nálam voltunk nem kevés alkohol társaságban elkezdtünk beszélgetni az ágyamon. Már több üveg is elfogyott szóval már egyikünk sem gondolkozott tisztán. Éppen rákezdett volna az újabb sztorira valami szerencsétlen lányról amikor elegem lett az elfojtott érzésekből és a szorongásból.