Book without a name

Kosár meccs

Egy csöppnyi megjegyzés; nem írtam konkrét nevet szóval azt képzelsz bele akit akarsz.:)

Képtelen vagyok elmondani. Nem tudom tönkre tenni a boldogságodat. Ez neked is kijár ugyanúgy; ahogyan nekem is. De mégis meghagylak felhőtlen tudatlanságodban, mert így lesz jó mindkettőnknek.

Azt hittem, hogy lehetetlen lesz elrángatni téged a bátyám kosár meccsére de most az egyszer belementél alig 10 perc alatt. Ezelőtt is próbálkoztam de mindig ő volt a fontosabb.

Leírtam az üzenetet és vártam. Nem küldtem el. Még nem. Át kellett gondolnom, alaposan. Nem ám csak úgy elküldeni. Ha lemondod kínos lesz. De ha elküldöm de nem válaszolsz az még kínosabb. Hatalmas belső vivódásomat a bátyám zavarta meg mikor is rányomott a küldés gombra.

-Te! Mit csinálsz? Hát normális vagy? - üvöltöztem vele.

-Elküldted volna?

-Hát...nem. - vallottam be.

-Akkor szívesen. - mosolygott rám majd lehajolt a táskájáért és elkezdett összepakolni.

Elmélkedésemet megint csak megzavarta valami a testvérem személyében.

-Egyébként te is megérdemled, hogy...- kezdte volna de hirtelen felsikoltottam; üzenetem jött.

Szívesen elmegyek:)

Na igen, a nehézkes kezdés ellenére végre megérkeztünk a sportcsarnokba. Mivel késtünk csak a pálya szélén volt hely ahonnan igen keveset lehetett látni. Éppen indultam volna az üres helyekre amikor egy kéz megragadta a csuklómat és az ölébe húzott. Hangosan felnevett és tudtam hogy ő az. A legjobb barátom aki előtt titok, hogy valójában megveszek érte és eljött velem a bátyám kosár meccsére. Előtört belőle a szurkoló énje és nem is keresgélt ülőhelyet magának csak szimplán leült a földre, amivel nem lenne gondom ha nem rántott volna le az ölébe.

Oké akkor ezt a sokkot is túléltük ideje felkelni a földről mert ez így elég félreérthető. Megpróbálkoztam felállni de ekkor összekulcsolta a kezét a derekam körül és a fülemhez hajolt.

-Hova-hova, picúr?

-Nem engedsz el? -próbálkoztam de előre láttam a nemleges választ.

-Miért tenném? - kérdezte megjátszott érdeklődéssel.

-Hát jó. Akkor hagyj helyezkedjek el. - kérleltem.

Már legalább húsz perce ülünk így, én a mellkasának támaszkodva ő meg terpeszben mögöttem, és mindenhonnan kapjuk az ellágyult tekinteteket. Néha-néha átöleli a derekamat minden egyes alkalommal a szívbajt hozva rám. Lelkesen tapsol ha pontot szereztünk és ilyenkor egy kicsit előre löki magát, hogy felszabadítsa a kezét és leginkább, hogy megtartsa magunkat mert eldőlnénk amit a pillanat hevében nem tudnék megakadályozni.

A félidőben látom a bátyámat és társait ahogyan egy kört alkotva beszélik át a taktikát. Oldalra fordítom a fejem, hogy lássam őt de csak engem figyel. Meglátom a csillogást a szemében a fáradtságot jelző táskák mellett. Az össze-vissza álló haját. Érzem a borostát ahogyan végig simítok az arcán. Majd az összerakva az egészet csak egy szomorú tekintetet látok magam előtt amit soha sem akartam. Hátra dőlve a vállára hajtom a fejem és a pulcsija ujját kezdem el piszkálni.

Lassan felnézek rá de hamar rá kellett jönnöm, hogy ez bizony rossz ötlet volt mert így az arcunk nagyon közel van egymáshoz. Ezt pedig nem engedhetem meg magamnak.

-Picúr?

-Hm?

-Van olyan dolog ami igazán fontos a számodra?