Belül Hercegnő, kívül Utcalány

11. rész

Kiengedték a kórházból pár napja Adam-ot. Anya annyira aranyos és most már csak apát kell megtalálnunk. Nehéz dolog lesz, de menni fog. A legnagyobb bajom most az, hogy egyfolytában a bácsikám szava jár a fejembe, hogy én vagyok a család szerencsétlensége. Találkozni akarok vele és a családról kérdezni, hogy igazából mi is van most. Tudom, hogy ő igazat fog mondani és mindent tudd a családról az is biztos.

KÉT NAPPAL KÉSŐBB
A boltba tartok mikor valaki a fejemre zacskót húz és én elkezdek kiabálni, hogy segítség. Senki nem hall, csak az idegen, de ő gyomor szájba rúg, hogy hallgassak el. Sírva elájultam.
Mikor felébredtem egy kis szobában találtam magam és ennyi. Nem voltam lekötve, az ajtóhoz mentem. Meglepően nyitva volt és egy nappali tárult elém, onnan pedig már látszódott a a konyha. A konyhába sétáltam és ott a bácsikámat pillantottam meg. Lefagyva álltam és vártam, hogy lefejezzen, mert már észre vett.
- Tessék, tojásrántotta - tette le az asztalra és ő is leült maga előtt egy tányérral enni. Leültem és elkezdtem enni. Befejezve az evést ránéztem, hogy valamit mondjon, de nem mondott. Már annyira néztem, hogy egy nagyot sóhajtott és rám tette a tekintetét.
- Mit szeretnél tudni? Tudom, hogy sok mindenre vagy kíváncsi, ezért elraboltalak egy kis időre. De nem tudhatja meg senki, hogy itt voltál. - mondta fenyegetőzően. Csak bólintottam.
- Mért nem szeretnek a szüleim? Mért vagyok a család balszerencséje? - kérdeztem meggyötörten.
- A szüleid imádnak. Nem vagy a család szerencsétlensége, csak azt mondtam, mert így bánthattalak legjobban. Így széttörtél - ismerte el. - De az igaz volt, hogy én adtalak be az árvaházba és én is írtam a levelet. Ez az egész ott kezdődött, hogy apukád és anyukád összeházasodtak és velem nem is lett foglalkozva. Egyedül maradtam és elhatároztam, hogy az anyukátok az enyém lesz és így muszáj volt bujkálniuk. Aztán megszülettél te és minden megváltozott. Anyukádat elraboltam és apukád még betudta adni Todd-ot árvaházba, de téged is elraboltalak. Egymástól messze voltatok és végül te is árvaházba kerültél és apukádat is elfogtam. Anyukátokat mindig is próbáltam, hogy jöjjön hozzám, de nemet mondott szóval rosszul járt. Apukátokat pedig közmunkára fogtam. Anyukátokat kiszabadítottátok, de apukátokat még nem. Mindent meg fogsz tudni a családról és talán apukáddal térhetsz vissza az otthonodba. Mert amikor megláttam, hogy nem akarsz megölni, tudtam hogy szeretsz és ez boldoggá tett. Tudom hogy előtted megmutathatom, az igazi énem. Te megértesz és tudod milyen az amikor az emberrel nem foglalkoznak. Tudom, hogy átélted, mert figyeltelek és csodálatos lány lettél - mosolygott rám.
- Köszönöm, hogy ezt mind elmondta nekem! - mondtam mosolyogva és megöleltem. Váratlanul érte, de utána visszaölelt. Még beszélgettünk egy kicsit és röhögtünk egymáson. Rájöttem, hogy őt csak a magány vezette a rossz útra, amúgy kedves és aranyos ember. Nem járok iskolába, mert magántanárom van, ezért úgy döntöttem itt maradok egy kis időre.
- Figyelj - kezdtem el vacsoránál beszélni. - Itt maradok egy kis időre veled, jó? - kérdeztem félve.
- Persze - mondta mosolyogva. - A még itt leszel csak boldog leszel! - mondta kicsit felemelve a hangját, de már majd nem elröhögte magát.
- Tudom - néztem rá mosolyogva.

ADAM SZEMSZÖGE
Már délután el ment boltba Dorothy és nem jött még haza. Már jártunk a rendőrségen, de azt mondták, hogy csak 24 óra után kezdhetik el keresni. Sajnos senkinél nem volt és így most a szobájában összegyűlve próbálunk valamit kitalálni, hogy hol lehet.
- Várj, a parkutáni rét! Lehet, hogy ott van! - mondtam és indulni akartam, de megállítottak.
- Biztos nem alszik kint a hidegben, annyi esze van - mondta Betty.
- Igaz, de akkor hol lehet? - kérdezte idegesen Kath.
- Nem tudom, de aggódok érte - ültem vissza a helyemre idegesen. - Mi van ha történt vele valami? Vagy ha már nem akar velünk lenni? - riadtam meg még jobban.
- Reméljük az első nem fog bevalósulni és a másodikra nincs esély - mondta egyszerűen Virginia.
- Akkor elrabolták - mondta Todd.
- Vagy meghalt - mondta a Dorothy nevelő anya.
- Nem, biztos csak kicsit magányra vágyik! - mondtam hisztérikusan.
- Semmi oka nincs rá - mondta az anyukája. - Figyeljetek, holnap elmegyünk a rendőrségre és akkor már elkezdik keresni. Ha nem lesz meg akkor ennyi volt, de ha igen akkor mindenki kedves lesz vele oké? - adta ki a parancsot.
- Igen - mondtuk egyszerre.
Már mindenki elment és a szobában vagyok és egyfolytában csak rá tudok gondolni, hogy mi lehet vele. Nem akarom elveszíteni! 3 év és 20 éves lett volna, én pedig 21. Ha boldogok lettünk volna addig, amit biztosra veszek, akkor megkértem volna a kezét, de most hogy nem biztos, hogy elő kerül, így bizonytalan vagyok az érzéseimben. Mi van ha meghalt, akkor mi lesz velem? Nem kell más nekem, csak ő! Szét vagyok esve és már nem értem az életemet se. - ilyen gondolatok jártak a fejembe. Lefolyt egy könnycsepp a szememen.

2 hónap elteltével

Nem lett meg és a rendőrök már nem keresik Dorothy-t és már nem is fogják. Azt mondták, hogy ennek annyi. Kiborultam és senki nem mer a közelembe jönni. Mindenkit leordítok, hogy ez az ő hibája mikor tudom, hogy igazából senkié. Ő ment el. Ő hibája és nem tudom, hogy megtudok- e bocsájtani neki, amikor talán egyszer visszajön. Haragszom, hogy csak itt hagyott, mikor tudja, hogy a mindenem.

DOROTHY SZEMSZÖGE
Már két hónapja a bácsikámnál vagyok és tök jól érzem magam. Csak röhögünk és jó kedvünk van. Mivel ő okos így a tanulni valóval nincs gond. Megtanít mindent és még interneten is csinálok kvízeket meg minden félét, hogy ne legyek buta. Szóval nagyon jó itt és ha hazamegyek tuti megfogom látogatni. A hazára visszatérve nagyon hiányoznak. Egész családom, főleg Adam. Sőt ő nem is hiányzik, hanem csak egy rész így kiszakadt a szívemből, hogy nem láthatom és így nem vagyok teljes...