Vámpírhistória 2. - Végső Harc

10. Fejezet

10.

– Valamikor nagyon régen, élt egy ember, aki az oltalma alá vette az összes vámpírt. Igazán csak tizenketten lettek hűségesek hozzá, de rengeteg csodálója, követője akadt. Ő tudta, hogy a vámpírok miért léteznek, és, hogy nem a mutáció teszi őket gonosszá, hanem a döntéseik, s a cselekedeteik.

Az, hogy jók akarunk–e lenni, vagy rosszak, a saját döntésünk. És miután döntöttünk, aszerint is élünk. Ez az ember, akit hívjunk most... mondjuk Samnek, megmutatta a világnak, hogy ezek a félig emberi lények milyen csodákra is képesek, méghozzá saját magát feláldozva ezzel. Mert ő is az volt. Egy vámpír. Ő erősebb idegen génekkel rendelkezett, mint más vámpírok, ugyanúgy, mint Magdaléna, Barszabbász, Leonard, vagy Alexis, mivel ők mind közvetlen leszármazottak. Egyenes vérvonalúak. De mind közül Sam rendelkezett a legerősebb génekkel, és így a képességeit nem csak önmagára, de másokra is ki tudta vetíteni.

– Milyen képességeit?

– Mondjuk a regenerálódást – felelte. – Ha valaki ejt rajtad egy mélyebb vágást, napokba telik, mire eltűnik, igaz?

– Így van.

– Nos, a közvetlen leszármazottaknál ez pár perc csupán. Sam képes volt kivetíteni ezt a képességét másokra is, vagyis: meggyógyította őket percek alatt, elég volt, ha

csak hozzájuk ért, vagy erősen rá koncentrált. És sok, nagyon sok embert meggyógyított így, Lora. A vak megint látott, a béna ismét járt. Igazi csodának hitték őt, ő pedig ezt kihasználta, hogy a jó irányba terelje az embereket. Beszédeket mondott nekik, tanította őket. Mert már akkor tudta, hogy eljön a háború az ember, és vámpír számára egyaránt. Óva intette őket a gonoszságtól, mert aki nem érdemli meg, nem is fogja túlélni azt.

– William... ez a Sam, nagyon emlékeztet engem valakire... – mondtam aggodalmasan. William elmosolyodott.

– Egyszer megkérdezted tőlem, emlékszel? Hogy Jézus is vámpír volt–e.

– Mondd, hogy nem...

– Manapság, ha az ember meghallja a vámpír szót, rögtön egy vérszívó vadállat jut az eszébe róla. De ezt a szót, hogy „vámpír" nem mi, az emberek ragasztották ránk. Mi az igazi nevünkön Elhagyottak vagyunk. Mert megalkottak egyszer régen, aztán magunkra hagytak bennünket. De a sorsunk nekünk is meg van írva, mint mindenki másnak.

– Azt mondtad, Jézus Isten fia.

– És nem is hazudtam. Mi mindannyian az Ő teremtményei vagyunk. Jézus is az. Csak neki megadatott, ami másnak nem. Elég egy icipici génmódosulás, és máris különlegesebb vagy a többieknél. Lásd a Hírmondókat.

– Ez nekem sok – mondtam könnybe lábadt szemmel, és átöleltem, ő pedig megsimította a fejem.

– Nyugodj meg, Lora. Ha egészen át szeretnéd látni, mi történik körülötted, és mire számíthatsz, most már muszáj meghallgatnod, és megértened engem. – Kibontakoztam

a karjaiból, és letöröltem a könnyeim. Úgy éreztem magam, mint aki egy rémálomba csöppent bele. Megint. De igaza volt. Én több vagyok egy embernél, és ezt nem csak neki, de magamnak is be kell bizonyítanom.

– Rendben, folytasd – mondtam aztán. – Kész vagyok rá.

– Helyes. Tehát Jézus, és az ő tanítványai a kulcsfigurák A Végső Háborúban. Mert, ha nekik bajuk esik, mi sem leszünk védelem alatt, és akkor nem is győzhetünk. A történetét, mint mindenki, te is ismered. Persze, nem minden apró részlet igaz belőle.

– Mi az, ami igaz? A keresztre feszítés?

– Igen.

– Longinus lándzsája? A szenvedései?

– Az is.

– És a feltámadása?

– Mint tudod, a vámpírokat csak egyféleképpen lehet megölni. Ha levágják a fejüket.

– Igen, tudom. Ez azt jelenti, hogy Jézus meg se halt, igaz?

– Igen is, meg nem is – felelte. – Igaz, hogy megállt benne az élet, mert túl sok sebet kapott, de csak addig, amíg a teste ismét képes volt regenerálódni. De aztán... kénytelen volt elbujdokolni, nehogy az ördög fiának bélyegezzék. Csak a tanítványai előtt mutatkozott, és meghagyta nekik, hogy egy ideig folytassák nélküle, amit ő elkezdett. Aztán, ha eljön az idő visszatér.

– Miért fontos, hogy életben legyenek? Miért csak velük győzhetünk?

– Mert csak ők együtt, tizenhárman képesek azt az energiát létrehozni, amely elég kitartást biztosít majd. Olyasmi ez, mint egy védőburok, de csak azokat védi,

akiknek a szelleme, a lelke pozitív energiával van telítve, vagyis: csak a jókat.

– Ohh... így lesz tehát kiválogatva a jó és a rossz – merengtem. – Hihetetlen. De akkor mi is életben maradhatunk, nem? Hiszen, mi sem vagyunk gonoszok.

– Ezt nem a mi dolgunk megítélni, Lora. Sokan gondolják magukról, hogy jók. De a végén majd kiderül, hogy tévedtek. – Összeszorult a szívem. Hiszen én is gyilkoltam régen. Ártatlan embert is öltem. Mitől lennék akkor jó? Szomorúan felsóhajtottam.

– És Magdaléna? Róla még mindig nem meséltél – mondtam aztán, elhessegetve a fejem felett gyülekező viharfelhőket.

– A neve Mária Magdaléna, vagy Mária Magdolna.

– Na ne...

– Bizony, ő az, akiről a Biblia is ír. És a tizenkét apostol egyike.

– Mi? Az nem lehet... hiszen azok mind férfiak voltak. – William gúnyos fintort küldött felém. Elbizonytalanodtam. – Vagy nem?

– Az apostolneve János. Muszáj volt férfinak mutatkoznia a többiek előtt, mert akkoriban... tudod, mások voltak a szokásjogok, mint ma. A többi apostol, és Jézus persze tudták, hogy kicsoda, de az emberek nem. Miattuk kellett az álca.

– Uhh... ez már tényleg sok – mondtam, és a tenyerembe temettem az arcom. – A hab a tortán már csak az lenne, ha kiderülne, hogy igaz, amit egyesek ma állítanak róla és Jézusról. Tudod... Hogy szerelmesek voltak.

– Igazuk van – mondta William, én pedig kínomban elnevettem magam. – Azt hiszem, most már mindent tudsz.

– Ennyi elég is – motyogtam, és átöleltem. – Több is, mint amit most képes vagyok feldolgozni. De nem értem, miért harcoltatok Lucianus feltámadása ellen, ha egyszer úgyis be kellett, hogy következzen. Hiszen az Apokalipszis elkerülhetetlen, nem igaz?

– Úgy van, elkerülhetetlen – értett egyet. – De miért ne toljuk ki időben, ha lehet? Hiszen minden óra és perc ajándék, míg itt nincs a vég. De most úgy tűnik, kettő apostollal kevesebben leszünk, sajnos...

– Azzal a könyvvel az volt a célom, hogy Leonardot megtaláljuk – mondtam. – De nem tudom, milyen nyelven íródtak az igék, és anélkül nem megy.

– Azt a könyvet maga Jézus írta. De rossz kezekbe került, és emiatt sokat szenvedtek az Elhagyottak.

– Jézus? Akkor ez...

– Arámi nyelven van. És csak Magdaléna tudja elolvasni.

– És a többiek? A többi apostol?

– Ők nem ismerik ezt a nyelvet. Magdaléna pedig már nem a mi oldalunkon áll.

– Most mit fogunk tenni? – Kérdeztem kétségbeesve. William aggodalmas pillantást vetett rám, és ettől még jobban megrémültem. – Hol vannak a többiek? Úgy értem, a többi apostol. Hol vannak most?

– Hárman a mi családunk tagjai. A többiek és Jézus, Megiddóban lesznek, ha eljön az idő.

– De már nem maradt időnk! Ez az utolsó nap. Ha Leonard nem kerül elő, és a tíz apostol, és Jézus energiája nem lesz elég a védelemhez, akkor...

– Akkor elvesztünk.