Do I live only for suffering?

Hunger

1924, november

Credence szorosan markolta a mellkasáig felhúzott lábait, ahogy az ágyában feküdt. Késő éjszaka volt, és a házban szinte vágni lehetett a csendet. Az egyetlen hang, ami megtörte ezt az egyhangúságot, az a gyomra hangos korgása volt. A fiú erre még szorosabba fűzte a karjait, a combjait mélyen belevájva a hasába. Nem akarta hallani ezt a hangot, nem akart az éhségre gondolni. Korábban is volt már éhes, sőt az évek alatt hozzá is szokott ehhez az érzéshez, de ennyi idő még sohasem telt el az utolsó étkezése óta. Ötödik napja küldték fel a szobájába vacsora idején, és ilyenkor ő szó nélkül, sajgó tudattal indult a lépcső irányába. Aznap este szinte úgy érezte, nem is a talajon jár, lassan lebeg csak a föld felett. Meg-megbillenve szédelgett, a lépcsőkorlátba kapaszkodva igyekezett fellépdelni a fokokon. Édesanyja észre is vette a tétovaságát, és dühösen csattant fel.

- Ne tégy úgy, mintha a halálodon lennél Credence, tudod, hogy nem tűröm a mártírkodást!

A fiú erre ijedten engedte el a korlátot, és egy nagy lélegzetet véve meggyorsította a lépteit. Tudta, hogy még így is szerencsés, hiszen az éhség még mindig jobb, mint a húsába tépő fájdalom, amelyet a mérges kígyóként lecsapó öv szokott okozni.

Ahogy az ágyában feküdt, próbált egyenletesen lélegezni, és nem elveszni a kínzó emlékek között, de ez mint máskor, most sem sikerült. Mi lehet a célja az életének? Talán azért létezik, hogy szenvedjen? Néha azt kívánta, bár ne is élne. Nem való úgyse semmire. Nem képes jól viselkedni, hiába tudja, hogy a hibáival nagy szomorúságot okoz az édesanyjának. Ha most meghalnék, nem hiányoznék senkinek...- gondolta. Talán Modesty ejtene érte pár könnycseppet, és talán Chastity is felsóhajtana a halála hírére, de hamar megfeledkeznének róla. Anya nem érezne semmit... Az egyetlen személy, akitől évekig várta a szeretetet, a törődést, közönyösen fordítana hátat a holttestének. Credence nem is hibáztatná érte. Hibás volt, akit még a folyamatos büntetések - leckék - sem tudtak megjavítani. Gyűlölte magát. Gyűlölte, hogy még mindig remeg, és könnyek égetik a szemét, amikor édesanyja nevelni próbálja. Gyűlölte, hogy arra készteti őt, hogy folyamatosan büntetnie kelljen. Irigyen bámulta a gyerekeket az utcán, akik szüleik kezébe csimpaszkodva, imádattal néztek fel rájuk, és a szülők egy kedves mosollyal, egy simogatással válaszoltak nekik. Annyira akarta ő is ezt érezni, és ezt a választ kiváltani az édesanyjából. De az évek lassan megtanították arra, hogy velük ez sohasem fog megtörténni. Sőt, azt se gondolta, hogy valaha valakivel meg fog történni, hogy valaha valaki észreveszi, és úgy fordul felé, hogy szemében ott csillognak a törődés kimondatlan szavai.

Ilyen, és ehhez hasonló gondolatok tartották ébren egész éjjel, így mikor a nap első sugarai besütöttek az apró ablakon, még fáradtabbnak, még elgyötörtebbnek érezte magát, mint az előző este. Lassan ült fel az ágyban, de még így is megszédült. Jéghideg kezeit az arcára szorítva próbálta leküzdeni a szeme elé kúszó fekete árnyékokat, majd egy mély lélegzetet véve felállt. Az előző napi ruhái egy székre voltak fektetve. Az egyetlen szett váltás ruhája még koszos volt, édesanyja takarékossági okokból csak heti egyszer engedélyezte a mosást. Óvatosan, kerülve a hirtelen mozdulatokat kezdett öltözködni, gondosan ügyelve arra, hogy az ingét feszesen betűrje a nadrágjába, és a nyakkendője se legyen laza. Édesanyja szerette, ha minden jó szorosan állt rajta. Az övét hagyta utoljára, mely szinte ínycselkedve meredt rá a szék háttámlájáról. Remegő kézzel nyúlt feléje, majd egy határozott mozdulattal a csípője köré csatolta. Megkönnyebbülten lélegzett fel, amikor magán érezte a szorítását. Ha napközben nem volt rajta, az sohasem jelentett jót számára. Mire végzett az öltözködéssel, hallotta, hogy a házban megindult az élet. A falak vékonyak voltak, így áthallatszott a szomszéd szobából Chastity mozgása. Valószínűleg már ő is öltözködik - gondolta. Mire a nap felkúszik az égre, már mind lent szoktak lenni az étkezőben, hogy meghallgassák az aznapi teendőiket. A fiú hallotta, hogy édesanyja megnyitja a csapot a fürdőben. Mindig ő kezdte a sort, a gyerekek csak utána, sietve tudtak pár percet eltölteni a fürdőszobában. Édesanyjuk nem szerette, ha sokat kell lent várnia rájuk. Ahogy Mary Lou végzett, Credence kilépett a szobájából, hogy legalább a legalapvetőbb dolgokat el tudja végezni a mosdóban, mielőtt a lányok következnének. Ahogy elhaladt a lépcső felé igyekvő anyja mellett, a nő mindössze egy hideg pillantást pazarolt a fiúra. Credence kerülve a tekintetét, fejét leszegve lépett be a fürdőszobába. Ahogy belenézett a tükörbe, egy sápadt, kiálló csontozatú fiú meredt vissza rá. Gyorsan elkapta a tekintetét a tükörképéről, és nekiállt a dolgát végezni. Még épp, hogy csak elkezdte mosni a fogát, amikor Chastity bekopogott az ajtón.