Do I live only for suffering?

When a savior came...

1926. november

Credence nem gondolta, hogy az élete más fordulatot vehet. Nem gondolta, hogy egyszer valaki észreveszi. Nem gondolta, hogy eljön hozzá a megmentője. És most mégis itt volt – Mr. Graves – a férfi, aki olyan dolgokat ígért, amiről Credence álmodni sem mert. Aki olyan dolgokat tett érte, amire még vágynia sem volt szabad...

Először találkoztak, amikor a férfi megszólította a nyüzsgő utcán. Magas volt, jó kiállású, és elegáns. Credence alig mert rápillantani. A férfi a Második Salemesekről kérdezte, és érdeklődést tanúsítva vette el a szórólapot a kezéből. Az ujjaik egy pillanatra összeértek, és Credence gerincén egy remegés futott végig. Lehajtott fejjel válaszolt az ismeretlen férfi kérdéseire, akinek mély, búgó hangja volt. „Hogy hívnak, fiú?" kérdezte a férfi, közelebb hajolva hozzá, és Credence megérezte az illatát. Erős, és férfias volt, mint a tulajdonosa. „Credence... Credence Barebone, uram" motyogta. A férfi bólintott, de nem mutatkozott be. „Mesélj még nekem, Credence. Ezen a szórólapon az áll, hogy az Új Salemi Filantróp Társaságot egy bizonyos Mary Lou Barebone vezeti. A fia vagy talán?" pillantott rá. „Igen, a nevelt fia, uram" válaszolta Credence halkan. „Érdekli talán az ügyünk, uram?" tette hozzá, emlékezve édesanyja tanításra arról, hogy mindig meséljenek az küldetésükről az érdeklődőknek. „Igen, mondhatjuk így is" bólintott a férfi, és elmosolyodott. A fogsora is hibátlan volt, épp mint az öltözéke. Tovább kérdezgette a Társaságról, a templomról, a családjáról. Credence pedig engedelmesen válaszolt minden kérdésre, még ha nem is értette, miért érdekli az idegent ennyi minden róluk. A férfi hangja, gesztusai, a belőle áradó magabiztosság és erő túlságosan megbabonázta. Úgy vonzotta, mint bogarat a lámpafény. Credence nem is érezte, hogy elkezdett megégni.

Másodszor találkoztak, amikor a férfi elvitte egy közeli étkezdébe. Ahogy beléptek az ajtón, a frissen készült ételek illatától megkordult a gyomra, de a fejét leszegve iszkolt a férfi után. Óvatosan ült le a felkínált székre, és nagyokat nyelve próbálta leküzdeni a gyomra remegését. A férfi hosszasan nézte az asztal túloldaláról, mielőtt hozzá szólt. „Rendelj amit csak szeretnél, rád fér." Credence hitetlenkedve, szinte félve pillantott fel a férfira. „Nem, nem vagyok éhes, köszönöm, uram" válaszolta alig hallható, remegő hangon. A férfi felhúzta az egyik szemöldökét. „Egy tál sültet, és egy almás pitét kérnénk. Illetve egy pohár kávét" szólt oda az asztalukhoz lépő felszolgálónak. Credence az ölében tartott kezeit tördelte. A férfi továbbra is kitartóan nézte, majd egy apró mosoly jelent meg a szája sarkában. „Ne aggódj, én szeretném, ha ennél" mondta. Credence nem ellenkezett tovább, csak némán bólintott. Hamarosan megérkezett a rendelés. „Az ételeket tegye mind a fiú elé" rendelkezett a férfi. Credence kigúvadt szemekkel bámulta az ínycsiklandozó sültet. „Egyél" mosolygott rá a férfi, miközben belekortyolt a kávéjába. Credence engedelmesen felvette a villát és a kést az asztalról, majd lassan nekilátott. Apró falatokban evett, és érezte, ahogy az omlós hús szétmállik a nyelvén. Hiába volt nagyon finom, sokkal finomabb, mint amihez szokott, még csak a felénél járt, amikor érezte, hogy összerándul a gyomra. Sosem evett ilyen sokat. Félve felpillantott a férfira, aki mintha a gondolataiban olvasott volna, így szólt. „Nyugodtan hagyd ott, ha már nem bírod. Látszik rajtad, hogy nem szoktál ennyit enni. Kóstold meg a pitét." Credence egy hálás pillantást küldött feléje, majd lassan a pités tányér után nyúlt. A pite édes és lágy volt, Credence-nek könnybe lábadt a szeme az ismeretlen élvezettől, amit a sütemény okozott. A férfi mosolyogva nézte, ahogy befalta az egészet. Credence bűntudattal telve pillantott az üres tányérjára. Mit szólna anya, ha ezt látná... A falánkság bűn. De a férfi nem úgy tűnt, mintha bánná Credence mohóságát, sőt elégedettséggel a szemében nézte a fiút. Credence gyomra bukfencet vetett, de nem az ételtől. Úgy érezte, a férfi belelát a lelkébe.