Futár

16.fejezet-Álomból valóság

Az istállóban vagyok. A lovak sehol, a madarak sem csicseregnek. Egyedül én vagyok itt. Egyre csak nézem a bokszajtóra feltűzött kis cetlit, és azon gondolkozom, miért. Egy gúnyos mosoly jelenik meg az egyik sarokban.
-Azt hitted ilyen hülye vagyok? El sem hinnéd mire vagyok még képes, kislány.

Zihálva keltem fel az ébresztőmre. Mindenem izzadságban úszott, a takaróm körém csavarodott, úgy remegtem, mint a nyárfalevél.

Egy héttel ezelőtt láttam idegent utoljára, amikor megijesztette Futárt. Mindent elmondtunk a szüleimnek Lucyval, és apu azonnal kirúgta. De ezek után már senki sem tulajdonított több lényeget ennek.  Csak én. Tudtam, hogy készül valamire, valami váratlanra. Féltem, rettegtem, mi lesz ha tényleg megtörténik, és idegen visszatér. Attól a naptól kezdve minden egyes éjszaka ugyan azt álmodom. Annyira valósághű, mégsem az. Szinte félő, meg is történik.

-Susan-hallottam meg a matektanárnő   hangját, ami ha csak kicsit is, de vissza hozott a Földre.-Susan, azt kérdeztem mennyi akkor x-y+3×(x+y)!
-Öhmm... 3?-kérdeztem bizonytalanul, mire az osztály egy emberként röhögött fel. A tábla tele volt írva, miközben én még a füzetemet sem nyitottam ki.
-Peter, megmondanád Susannek, mi az eredmény?-kérdezte a tanárnő az osztály stréberét.
-657,987 ezred, tanárnő. A tanár csak bólintott, én meg ott ültem megszégyenítve, vörös arccal. De nem sokáig, mert gondolataim visszakalandoztak az álmomra.

-Mi van veled, Susy?-kérdezte Lucy a buszon-Egész nap úgy viselkedtél, mint egy agyhalott. És ez egész héten így volt.
Tudtam, most nem bújhatok ki a válasz alól, egy hete csináltam ezt.
-Tudod,-kezdtem mesélni-nagyon rossz előérzetem van. Mi van, ha Andrew visszatér, hisz logikátlan, hogy ennyi után feladja. Egy hete álmodom ugyanazt, állok az üres istállóban, és az üzenetet nézem, amit ott hagyott. Nem látom, mi áll rajta, teljesen homályos, de biztos, hogy ő hagyta ott. Nagyon félek, hogy bántja a lovakat!-mondtam lassan, és az érzés, hogy megoszthattam valakivel, mintha a szikláról, ami a szívemen ült, leemelt volna róla egy kis kavicsot. Csak egy kis kavicsot, de ez most rengeteget jelentett nekem. Már rég összeroppantam volna, ha Lucy nem tartja bennem a lelket. Erre a gondolatra halványan elmosolyodtam, és megöleltem a barátnőmet. Az meglepetten nézett vissza rám, mire én csak annyit mondtam:- de jó, hogy vagy nekem. Erre elmosolyodott, és visszaölelt, majd csendesen utaztunk tovább. Mindkettőnk emésztette ezt az egészet. Most, hogy kimondtam, ami egy hétig kavargott bennem, egy csöppet tisztábban láttam a dolgokat, épp annyira, hogy rájöjjek: biztos, hogy még tartogat valamit Idegen.

Lucy, mint szinte mindig suli után, nálunk volt, és épp a leckét írtuk. Ekkor benyitott anyu, és mosolyogva csak annyit mondott: 5 perc és indulunk. Bólintottam, majd ránk csukta az ajtót.

Ma este apuval színházba mennek. Már régóta erre készültek, és úgy volt megbeszélve, ma mi adunk vacsorát a lovaknak.

Miután megírtuk a házit, úgy döntöttünk jobb, ha lemegyünk, és előkészítünk mindent az esti etetéshez.

Lucy ment előre, hogy köszönhessen Dámának. Anyu megengedte, hogy rajta lovagoljon. Gyakran néztem az edzéseit, és nagyon ügyesen halad, legalábbis szerintem. Le voltam tőle maradva, tíz-tizenöt méterrel, így nem láthattam mi van bent.

És ekkor hatalmas sikítás rázta meg a levegőt. Mint valami őrült, rohantam az istálló felé. 3 másodperc múlva már értettem, mi volt Lucy sikolyának oka. A lovak. Eltűntek. Kivétel nélkül az összes. A bokszajtók tárva-nyitva. Végtelenül kétségbeestem mi lesz most. Én tudtam, úgy tudtam. Ész nélkül futottam a mének istállója felé. Itt is. Senki, a bokszajtók nyitva. Eltűnt mindenki. Herceg, Dáma, Szarka, Csutak, Lepke, Narancs, Fecske, és Futár. Kirohantam a gyümölcsösbe, a közeli erdőbe, a mezőkre, és a lovak neveit kiáltoztam. Teljesen berekedtem, és a zokogás minduntalan próbált feltörni belőlem. Zihálva vettem a levegőt a sok futástól. Visszamentem a kancák istallójába, és Futár bokszánál összerogytam, majd utat engedtem a könnyeimnek. Lucy átölelt, de hallottam, hogy ő is szipog.
-Várj, mi ez?-kérdeztem egyszercsak, a gombostűvel a bokszajtóra erősített, apróra hajtogatott kis papírdarabra utalva. Remegő kézzel nyitottam ki a kis fecnit, és amint elolvastam a sorokat, tudtam: nem hiába álmodtam azt minden éjjel.

,,Azt hitted ilyen hülye vagyok? El sem  hinnéd, mire vagyok még képes, kislány."-állt a papíron. A kezemből kiesett az üzenet, és lefagyva néztem, amint a földre hullik, a szalma közé.
-Ezt mondta Idegen, az álmomban. Az istállók ugyanúgy üresek voltak-suttogtam erőtlenül. Lucy bólintott, kézbe vette a papírkát, és fokozatosan elsápadva olvasta el. Lassan összehajtotta, és letette maga mellé.
-Hívjuk fel apukádat.
Engedelmesen elővettem a telefonom, és tárcsáztam a számot. A telefonja ki volt kapcsolva. Ó, a francba, már elkezdődött a színdarab. A rendőrség hívásával még várni akartunk, előbb a szüleimnek kell elmondani.

Körülbelül 10 perc telhetett el teljes némaságban, mikor a nehéz csendet megtörte a telefonom csengése. Apu hívott vissza, biztosan szünet van.
Meg sem várva hogy köszönjön összeszedve a maradék hangomat szóltam a telefonba:
-Apu haza kell jönnötök, most azonnal! Valami iszonyú történt!-mondtam rekedten, és bontottam a vonalat. Megpróbált visszahívni, de kinyomtam. Úgy is megtudják, mi történt, nekem pedig arra volt szükségem, hogy azonnal kocsiba üljenek, és idejöjjenek.

Véleményt kérek! Köszi, hogy elolvastad!