Futár

19.fejezet-Helen

A papírt, ami most többet jelentett mindennél, négybe hajva volt a zsebemben. Kimentünk az irodából, és halkan becsuktuk az ajtót. Ugyan senki sem volt itthon, mégis halkan mentünk, hisz jól tudtuk, tilosban jártunk. Felmentem a szobámig, majd ott gondosan elrejtettem az iratot a fiók mélyén. Ekkor csengettek. Lerobogtam a lépcsőn, majd ajtót nyitottam Lucynak. Nem lepődtem meg, hisz ezen a héten szinte mindig így lesz. Jake most az egyik vendégszobában lakik.

Újra elővettem a papírt, és megmutattam barátnőmnek. Elakadt lélegzettel vizslatta azt. A következő pillanatban viszont minden eddigi örömöt eloszlatott:
-Mi van, ha nem valós adatokat adott meg?-igazat kellett adnom neki. Igen, miért is nem jutott az eszembe? Annyira valószínű, hogy egy bűnöző nem fog valós adatokat megadni!
-Khmm... mennünk kéne. Folytatnunk kell a kérdezősködést-törte meg Jake a fagyott csendet. Lassan feltápászkodtunk a legelő mellől, ahol Csutak és Fecske legelészett békésen. Én bementem a házba és írtam egy cetlit anyuéknak, hogy elmentünk moziba. Igen, nem tudtam mást kitalálni. Minden egyes szót fájt leírni, de nem tehetek mást. Ezalatt Jake és Lucy bevitték a lovakat és lelakatolták az istállót. Azóta füstjelző, és riasztó is van beszerelve, biztosra akarunk menni.

Már két órája koptattuk a lábunkat, de a házak felénél még ajtót sem nyitottak. Ekkor egy szépen fehérre meszelt kis házikóhoz értünk, és bekopogtunk a kis, cirádákkal díszített kopogtatón. Nem számítottunk rá, hogy kinyitják, így meglepődtünk, amikor egy idős, gondterhelt arcú néni nyitott ajtót. Én szólaltam meg először:
-Egy Andrew nevű embert keresünk. Középkorú, kb 175 cm, és ritkuló, fekete haja van, zöld szeme. Többnyire dzsekiben jár, farmerral és bakanccsal. Nem látta véletlenül mostanában, vagy tudhat róla valami fontosat?-kirázott a hideg, ahogy felidézten azt az embert. Egyszerűen iszonyodtam tőle.
Az emberek többsége aki még ajtót is nyit, most szokta becsapni azt. De ez a néni csak kedvesen bámult ránk, vonásai viszon megrándultak, ahogy a személyleírást meghallotta.
-Gyertek csak be kedveskéim. Meséljetek kicsit, egy tea mellett, és talán tudok segíteni-terelt minket az ajtó iranyába. Nagyon meglepődtünk, de hagytuk, hogy leültessen minket egy bájos kis bézs kanapéra.
Ezután csakugyan egy-egy bögre gőzölgő teával tért vissza a konyhából.
-Meséljetek kedveseim. Miért keresitek ezt az embert?-nem biztos, hogy másnak elmondtam volna, de neki igen. Valahogy bizalmat sugárzott az egész néni, és látszott, hogy tud valamit. Valami fontosat, és talán még azt is tudja, miért vagyunk itt. Csak nem akarja hogy mi ezt tudjuk.
Tíz perc múlva végeztem a mondandómmal. Még utána is tiszta libabőr volt a karom, ahogy vártam a néni reakcióját. Nem igazán lepődött meg. Nyelt egyet, és belekezdett a mondókájába. Látszott, hogy hosszú történetre készül. Sokkal hosszabbra, mint az enyém.
-Tudjátok, kedveskéim, én ismerem Andrewot. Tudom, hogy képes ilyesmire. Tudom, hogy Futárt kereste. Mert ugye, senki sem volt mindig kőszívű. Az idő vasfogai és a megpróbáltatások teszik azzá. Andrew sokmindenen ment keresztül. Mikor végzett az iskolával, nyitott es lovardát. Szépen ment, és nagyon boldog időszak volt az. De egy alkalommal egy gazdag ember lánya leesett az egyik lóról, és súlyosan megsérült. Az a gazdag ember beperelte, és mindent elperelt tőle. A lovarda becsődölt, Andrew egy roncs lett. De nem adta fel az álmát. Évek múlva vett egy istállót, és ígéretes fiatal lovakat vett, felkészíttette, belovagolta, majd eladta őket. De sajnos ez sem akart működni. Az istállót csak nehezen, rosszabb körülmények között tudta fennartani. Besavanyodott, és egyre kevesebbet mutatott magából. Az adósságai egyre csak nőttek. De egy nap rátalált Futárra. A nevét ő adta neki. Rögtön meglátta benne a tehetséget, és a neve számára egy új lehetőség hozóját jelentette. Meggyőződése volt, hogy ez a ló elhozza azt, amit mindig is várt. Azt a csodát, ami felemeli őt ebből az életből, de egy valamivel nem számolt.
Futár soha nem kedvelte. Félt tőle, és nem akart vele lenni. De Andrew nem látta ezt be, egyre erőszakosabban próbálkozott, egyre erőszakosabb lett. És Futár végül nem Andrewnak hozott megváltást, hanem saját magának. Megszökött. Andrew pedig bármit megtenne, hogy visszaszerezze. Hogy azt a fájdalmat okozza neki, amit a ló neki okozott. És ha kell, rajtad keresztül-a néni itt fejezte be a mondanivalóját, és ránk nézett. A szemeiben könnyek csillogtak. De egy valami nagyon foglalkoztatott, de mint később kiderült, nem csak engem.
-És, ha nem bántom nem vele a nénit, honnan ismeri Andrewot?-kérdezte Lucy. A néni csak megrázta a fejét, és halkan megszólalt:
-A fiam-ez az egy szó valamit kattintott bennem, de a néni nyakába borultam.
-Köszönöm-suttogtam.
-Ugyan mit?
-Mindent. Hogy ezt elmondta nekünk. Nem is tudja, mennyit segít ez. Én viszont tudom, milyen nagy dolog erről beszélni.
-Én pedig milyen buta vagyok. Be sem mutatkoztam. Helen-mosolygott.
-Susan.
-Jake.
-Lucy.

Hazafele sétáltunk. Mindenki a maga némaságába burkolózva, a történteken gondolkozva. Holnap újra eljövünk Helenhez. És beszélgetünk még egy kicsit. Már nagyon fáradt voltam, otthon azonnal lefeküdtem, és anya "És milyen volt a mozi?" kérdésére is csak egy vállrándítással válaszoltam. De akárhogy próbálkoztam, az álom túl messze volt még.

Köszi, hogy elovastad!