/HoSeok ff./
" - Utálom azokat az emlékeket, amelyekben a barátomnak tekintettelek. Utálom, hogy miattad éjszakákon át kattogott az agyam. Utálom, hogy könnyeket pazaroltam rád, holott nem érdemelted meg. Utálom, hogy hagytam magamat kihasználni. De...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Egyenletes szuszogásra nyitottam ki a szememet és kábán pislogtam magam elé, vagyis inkább egy mellkasba, egy túlságosan is ismerős mellkasba. Bedugult orral és még mindig lüktető fejjel másztam ki mellőle és néztem végig az alvó testén. Minden erőmmel azon voltam, hogy visszaemlékezzek a tegnap estére, de az agyam nem nagyon működött, így egy zsepit keresve adtam fel mára a gondolkozást. Nagyon könnyen megtudtam fázni, de azért reméltem, hogy legalább most nem lesz így. Hát kár volt reménykednem... A hangos orrfújásom miatt HoSeok mocorogni kezdett az ágyamban és először csak félig nyitotta ki szemét, de látva, hogy eltűntem, rögtön élénkebb lett. Ijedten ült fel az ágyban, de mikor megpillantott magával szemben, megkönnyebbülve eresztett ki egy halk sóhajt. Aztán amint észrevette a nem túl boldog arckifejezésemet el is kapta a fejét és a kicsit sem érdekes kék paplant kezdte el bámulni. Még mindig mérges voltam rá, annak ellenére is, hogy gondomat viselte, így dühös tekintettel meredtem rá. Hiába láttam rajta a megbánás apró jeleit, hajthatatlanul tartottam a morgós szerepemet és nem engedtem belőle, egyelőre.
- HyeJinnek hívták. - szólalt meg váratlanul, mire rögtön összeugrott a szemöldököm meglepettségemben és nem is tudtam hova tenni ezt a megnyilvánulását.
- HyeJin? - emésztgettem a szót, bár túl sok mindent nem tudtam kezdeni egy szimpla névvel, hogyha egyéb információt nem közölt róla.
- Ő egy kezdő stylist volt, mikor gyakornok lettem az ügynökségnél és rögtön megkedveltem, mivel nagyon hasonlított rád. Szintén erős jellemű és szabadszellemű lány volt. - folytatta halványan elmosolyodva, mire érdeklődve mentem közelebb és ültem le az ágy szélére - Ő az oka, amiért megváltoztam... Amiért állandóan figyelmeztetlek téged, mivel nem akarom, hogy veled is ugyan az történjen, mint vele. - halkult el és egyre szaporábban kezdte venni a levegőt.
Rossz érzés öntött el így látva őt; ilyen gyámoltalannak és sebezhetőnek, ezért közelebb mászva hozzá kitártam a karomat és megöleltem. Olyan szorosan fogtam körbe, hogy még a szuszt is kipréseltem belőle, de nem bírtam elviselni ezt a látványt, így inkább ehhez a nyugtató módszerhez folyamodtam. Amikor megéreztem kezét a derekamon és, hogy a fejét a vállamba fúrja, nagyot nyelve hunytam le a szememet és próbáltam figyelmen kívül hagyni a bennem örömtáncot járó énemet. Nem szabadott örülnöm annak, hogy elmondta, annak meg még inkább nem, hogy ilyen közelségbe kerülhettem vele és a támasza lehettem. Tulajdonképpen semmit sem szabadott volna gondolnom, mégis egy részem örült ennek az ölelésnek.
- Nem kell mindent egyszerre elmondanod, csak szép lassan, van időnk. - magyaráztam és reméltem, hogy ezzel elérem, hogy megbízzon bennem. Mert néha igazán kételkedtem ebben.
Valahogy sikerült HoSeokba egy kis életet varázsolnom és miután megígértette velem, hogy ma jó kislány leszek és nem kötök bele YoonGiba, egyedül is hagyott, hogy átöltözhessek. Nem mondtam neki ugyan, de tényleg nem voltam még túl jól, de bevéve egy újabb fájdalomcsillapítót, reméltem, hogy minden rendbe jön és jobban leszek. A fejem már ugyan kevésbé lüktetett, de az orrom szüntelenül folyt és a hangom nem akart az eredeti lenni.
