Érzelmek fogságában - Varga Roland | Befejezett |

NEGYEDIK - Egy nagyon jó barát

2014.szeptember 3.

Másnap reggel alig akartam kikelni az ágyból, de sajnos a telefoncsörgésem ébresztett, mint anno amikor iskolában jártam. Elsőnek elgondolkoztam, hogy a testvéreim állították-e be nagyon korán, hogy felkeljek én is, mert ők mennek suliban, de a csörgés videóhívásra utalt vagyis valaki szeretne videóhívást létesíteni velem így nagy nehezen, sok - sok nyöszörgés után elvettem az éjjeli szekrényről a telefonom és hunyorított szemmel pillantottam a képernyőre, ahol a „szerelmem" címszó fogadott. Gyorsan kipattantak a szemeim és azonnal felültem míg a telefont az ölemben ejtettem, és megigazítottam a hajam, de mielőtt felvettem volna az időre tekintetem és még tényleg nagyon korán volt hisz még reggeli 6 óra se volt, maradjunk a fél hatnál. Remek ki se aludtam magam.

-Azt hittem sose veszed fel – kezdett elkacagni, amint megpillantottuk egymást, egyáltalán nem nézett ki úgy, mintha most kelt volna. Fitt volt és készen állt a mai napra míg én azt se tudtam hány óra van. Sose értettem, hogy mi az a dolog, amiért engem választott és hogy miért szeret és párszor meg is kérdeztem, de csak mosolyogva magához húzott egy csókra. Sose kaptam erre választ.

-Neked is jó reggelt – mosolyogtam rá megrázva a fejem, hogy kitisztuljon a fejem.

-Hogy aludtál, édesem? - kérdezett rá, ami hatására lehajtottam a fejem, de aztán mosolyogva újra felé tekintettem. Olyan tökéletes, hogy meg se közelítem az ideálját.

-Remekül, és te? - kérdeztem vissza mosolyogva, de csak megvonta a vállát.

-Hiányoztál mellőlem, alig várom, hogy itt legyél mellettem és együtt éljünk boldogan, itt Amerikában – válaszolt mosolyogva, de most nem tudtam a kedvességétől elvörösödni és szégyenlősen lehajtani a fejem. Szeretném már látni nem is ez a baj csak a tegnapi nap után nem biztos, hogy pont Amerikában kell élnünk, tudom neki a foci miatt kéne, de nekem itt van a családom, az kis testvérem, akit a tegnap nap után nincs szívem itt hagyni. És fáj bevallani, de most Bence nélkül tényleg úgy érzem magam, mintha nem rántaná magával pórázon.

Basszus, ez milyen hülyeség hisz Bence mindig kikérte a véleménye. Vagyis ...

Nem, nem Petra nem gondolhatsz a barátodra rossz dolgokat miután elfogadtad az eljegyzési gyűrűjét!

Jobb kezemre néztem, amivel tartottam a telefont és a gyűrűs ujjamon ott figyelt a méreg drága ezüst karikagyűrű, amin egy gyönyörű szép kő csillog. A rohadt életben még mindig gyönyörű!

-Drágám, itt vagy? - szólított vissza a telefonom, ahol éppen a barátom kérdő tekintettel figyelte az arcomat az eddigi eltelt pár másodpercben. Remek.

-Ö igen csak fáradt vagyok – ráztam meg a fejem egy mosolyt erőltetve az arcomra. És azon gondolkozok miféle barát vagy te, de az már mellékes. Fogd be, Petra most azonnal! Komolyan már saját magammal veszekszek ez az őrülteknek az első fokozata, nem? Jobb lesz, ha hangosan beszélek ezentúl.

-Mindjárt gondoltam – szólalt meg nevetgélve így újra a telefon képernyőre tekintettem. -Mindig fáradt vagy, szépségem – folytatta a bókolást és a kezeivel úgy tett, mintha áttudna nyúlni a telefonon, hogy a hajamat a fülem mögé tűrhesse és ezt helyett megtettem én magam valójában.

-Baj lenne, ha később hívnálak vissza? Most keltem és éhen veszek – fogtam meg a hasam a hatás kedvért egy nagy mosollyal az arcomon és beleegyezően bólintott.

-Majd én hívlak, mert nem tudom meddig lesz az edzésem – vágta rá gyorsan, de csak bólintottam és miután kellően elköszöntünk a telefont a takaróra helyeztem míg én hasra vágódtam és a párnáim közé fúrtam bele az arcom, hogy egy hatalmasat kiáltsak a párnák közé. Lekoptattam a pasimat, a jövendőbelimet, akivel egy tenger választ el minket, mert hülyeségek járnak a fejemben. Mekkora egy hülye liba vagyok!