Érzelmek fogságában - Varga Roland | Befejezett |

TIZENNYOLCADIK - Ünnepek

2014.december 25.

Igaza volt Rolandnak nem hagyott el mivel az edzések és meccsek után is tartjuk a kapcsolatot és a tudat, hogy ő vár rám mosolyt csal az arcomra. Hiába van mellettem Bence, ő nem elég a boldogságomhoz, nem tudom mikor változott meg ez az egész, de Bence mellette bezárva érzem magam,mintha egy madár lennék, aki a ketrecben kényszerül. És ez nem jó, mert érzem, hogy ebben a ketrecben megfulladok. Megfulladok a hiánytól, amit Roland hiánya fakaszt bennem.

A szenteste elteltével anyu testvére látogatott meg minket a családjával, vagyis a férjével és az öt éves lányukkal Laurával. Általában szenteste utána nagyszüleimhez megyünk, de idén változott a terv mivel anyu húga beiratkozott hozzánk 25.-ére így a nagyszülők a következőnapra csúsztak.

-Bence, Petra, Bence, Petra –szaladt felém és Bence felé az öt éves rosszaság, akit egy mosollyal kaptam fel. -Hiányoztatok – mosolyog rám és azonnal megölelt aztán Bence felé nyújtózkodik, aki közelebb lép felém így ő is csatlakozik az öleléshez. Keze a derekamra csúszott míg az orrommal beszívom férfi dezodor illatát, amit idén karácsonyra kapott anyáméktól. Hátammal a mellkasának dőltem és párpercig élveztem a törődést míg szemem előtt meg nem jelent Roland.

Francban!

-Lara, kicsim gyere van sütemény– jelent meg anyám ezzel kizökkentve minket az ölelésből és Bence hátrébb állt, mire megráztam a fejemet és letettem a kislányt a saját lábaira.

-Süti – vágta rá Lara mosolyogva.

-Az én sütim – szólt bele az öcsém, aki szintúgy Bence.

-Ne légy irigy, öcsi –szóltam rá, de anyám kézen fogta a két gyereket és a konyhában vitte őket.

-Minden rendben? - nézett felém vőlegényem kérdően, mire egy mosollyal bólintottam. -Egy percre,mintha – kezdett bele, de azonnal megráztam a fejemet és a kezeimet a magasban emeltem.

-Minden rendben van csak – mielőtt befejezhettem volna Bence a mondanivalómban vágott.

-Hiányzik.

Az isten verje meg!

Sóhajtva bólintottam, mire Bence lehajtotta a fejét.

-Tegyük félre most ezeket,kérlek – néztem Bence felé, aki felnézett és most ő sóhajtott, de a végén rábólintott így egy mosollyal öleltem át, de nem éreztem azt, amit éreznem kéne ilyenkor. Annyival más érzés ölelni Bencét, mint Rolandot.

Bencével együtt tértünk a nappaliban, ahol az egész család jelen van így leültem apámmal mellé, aki éppen anyu húgával és a férjével beszélgetett,vagyis Zsuzsival és Zsolttal. Mármint a nagynéném és nagybátyám.

-Mi újság, Petra? - nézett felém nagynéném és rögtön apámra tekintettem, aki feltett kézzel jelzett, hogy semmit se mondott, de csak megforgattam a szemem. Na persze!

-Jól vagyok – válaszoltam mosolyogva.

-Mi a helyzet a továbbtanulással?- kérdezett rá Zsolt, mire apára néztem, de csak megrázta a fejét. O, szóval nem mondott semmit. Ez fura!

-Edző szeretnék lenni –válaszoltam és a tekintettem Bencére tévedt, aki maga előtt összekulcsolta a kezét és azt nézte. A szívem összeszorult,hogy így látom, de nem tagadhatom meg magamtól a lehetőséget és,ha valóban szeret, akkor megvár. És ő vár, mint Roland...

-Nagyszerű – vágta rá nagynéném boldogan, mire felé néztem és bólintottam.

-Ajándék – hirtelen Palkó és Marci szaladt a nappaliban, akik Zsuzsa és Zsolt felé léptek.