1. fejezet

42 4 2
                                    

A szobámban ültem egy trikóban és egy rövidnadrágban, kócos hajjal, és épp csokit majszoltam, miközben olvastam. Egy mondat felénél jártam, mikor a csengő türelmetlen hangja kizökkentett a révületből, ami olvasás közben szokott elfogni. Bosszúsan becsuktam a könyvet, gondosan megjegyezve az oldalszámot. Kislattyogtam a szobámból, át az előszobán, egészen a kapuig. Mikor szélesre tártam a bejáratot, egy magas, közepesen hosszú és barna hajú, mogyoróbarna szemű fiú állt velem szemben. 

- Szia. - köszönt széles mosollyal az illető. Középmagas fiú volt, korombeli.

- Szia. - köszöntem bizonytalanul, mire észbe kapott és a kezét nyújtotta.

- Bocsáss meg, gondolom, nem ismersz. William Lewis vagyok, egy suliba járunk. Pontosabban egy évfolyamra. - félve megráztam a kezét, mire még szélesebben mosolygott.

- Üdv. Allie Turner.

- Tudom. - villantotta ki hófehér fogait, és lazán nekidőlt a kerítésnek, miközben kitartóan vizslatott.

- Nos, Will, mit tehetek érted? - kérdeztem feszengve, mert kezdett kellemetlenné válni kíváncsi tekintete.

- Tudod, kaptunk egy projektfeladatot pszichológia órán a nyárra. A lényege az, hogy választanunk kell egy személyt a környezetünkből, akit három héten keresztül meg kell figyelnünk.

- Érdekes feladat. - bólintottam, majd hozzátettem: - Csak azt nem értem, hogy nekem mi közöm hozzá.

- Nem hagytad hogy befejezzem. Szóval, én téged választottalak a megfigyelésre.

- De miért engem? Hisz nem is ismerjük egymást.

- Ezen változtatni kell, pont ezért vagyok itt. - mondta, és ellökte magát a kerítéstől, majd felháborítóan szemtelenül elsétált mellettem, felment a veranda lépcsőjén. Mikor észrevette hogy nem követem, csak értetlenül bámulok utána, megállt és vigyorogva intett az ajtó felé. - Gyere be nyugodtan.

Hitetlenül felvontam a szemöldököm, tiltakozni akartam, de William már bent is volt a házban, így inkább csak magamban dühöngve bezártam a kaput, és követtem őt a saját házamba, amit máris kisajátított. A cipője az előszoba két átellenes sarkában hevert, a levegőt megülte a bódító férfiparfüm illata, William pedig sehol. Az illatot követve indultam el a folyosón, és bepillantottam a nappaliba, ami egyből balra nyílott. A nappali közepén állt William mosolyogva, barna szemével a környezetét pásztázta, végignézve a falon függő képeken, a szekrény tetején álló serlegeken, a modern televízión, amivel szemben állt egy széles kanapé, előtte pedig egy üvegasztal, melyre sós földimogyoró és egy üveg víz volt kihelyezve. William elismerően bólintott, majd levetette magát a kanapéra. Széles mozdulattal maga mellé mutatott.

- Foglalj helyet. - invitált, mire dühös léptekkel odamentem mellé, megálltam, majd mikor hajlandó volt tudomást venni nemtetszésemről, kedélyesen megkérdezte: - Valami gond van?

- Dehogy, semmi. Ne is törődj vele, hogy nem otthon vagy. - intettem le, és inkább leültem a kanapé másik végébe, a lehető legmesszebb tőle. 

- Nem is örülsz, hogy otthon érzem magam? 

- Ennyire azért nem kéne. - dünnyögtem, de William nem reagált, csak mosolyogva elővett egy jegyzetfüzetet és egy tollat, majd tekintetét arcomra függesztve vizslatni kezdett. Néhány pillanat múlva kezdett kellemetlenné válni a szituáció, feszengve fészkelődni kezdtem, majd felpattantam, és fenyegetően lenéztem a fiúra. - William, bökd már ki hogy mit akarsz tőlem! - förmedtem rá. 

- Először is, szólíts nyugodtan Will-nek. - jutalmazott kedélyes mosollyal, majd mintegy mellékesen hozzátette: - Tudod, a feladat, amit már említettem. Három héten keresztül megfigyellek téged, majd a végén jellemzést kell írnom rólad. 

Bólintottam, emésztettem a hallottakat. 

- Szóval három hétig itt kell ülnöm, és várnom, míg megfigyelsz? - tettem fel a kérdést karba tett kézzel.

Will gyöngyöző kacajjal felnevetett.

- Dehogy, közben nyugodtan kimehetsz a mosdóba. 

Teljesen ledermedtem pofátlan humorától. Nemcsak hogy engedély nélkül betör az otthonomba, de még viccelődni is merészel... ez már mindennek a teteje. Tiszta Mr. A.

- Will, ha nem haragszol, megmutatom a kijáratot. - intettem neki, mire ő rezzenéstelen arccal felelt:

- Tudom hol van, az előbb ott jöttem be. De a ház többi részét nyugodtan megmutathatod. - állt fel magabiztosan mosolyogva, és megállt előttem. Mikor egy percen keresztül némán álltunk egymással szemben, Will feszengeni kezdett. - Jó, akkor megnézem én magam. - indult meg a folyosóra nyíló átjáró felé, én pedig utána siettem. 

- Will! - szóltam utána, de hiába, Will már a szobám küszöbén állt, egy pillanat múlva pedig belépett, majd meglepetésében felkiáltott.

Az ismeretlenbeNơi câu chuyện tồn tại. Hãy khám phá bây giờ