Will mögöttem sietett végig a lakáson, míg én Abut követtem. Ki a folyosóra, előszoba, fel a fából faragott, lakkozott lépcsőn, aztán ott jobbra az emeleti folyosóra, és sehova tovább, mert az egyik gerendából kilátszó részen ott ült Abu ártatlan képet vágva, természetesen szokásához híven vidáman fütyörészve.
- Hál' istennek, hogy semmi bajod. - fújtam ki a levegőt, addig észre sem véve, hogy visszafojtottam a lélegzetemet. Kinyújtottam a karomat Abu felé, aki néhány szárnycsapással leszállt rá, majd magamhoz húzva gyengéd puszit nyomtam a csőrére.
- Szegény madár... - motyogta Will mögöttem, mire megperdültem, és fenyegetőn néztem rá.
- Mit mondtál? - kérdeztem.
- Semmit. Miért, hallottál valamit? - kérdezett vissza Will ártatlanságot színlelve. Elnézett mellettem, a folyosóról nyíló két ajtó felé. - Itt is szobák vannak?
Bólintottam, mire Will kérdés nélkül elindult abba az irányba, én pedig kelletlenül követtem. Rátette az egyik kezét a jobb oldalra nyíló ajtó kilincsére, majd határozottan benyitott, belépett. Kénytelen voltam követni.
Amint megtalálta a sötétben a villanykapcsolót, felkattintotta, majd körbenézett a kicsi szobában.
- Itt ki lakik?
- A bátyámé volt. - mondtam, miután mögötte én is beléptem.
- Volt? - nézett rám fél szemmel, majd megint a szobát kezdte vizsgálni.
- Elköltözött.
- Mennyi idős? - kérdezte Will már a szoba közepén állva.
- Huszonöt.
- Nem is meséltél róla. - nézett hátra a válla fölött, de egy pillanat múlva vissza is fordult, hogy tovább nézelődhessen. A halványkék falon egy feketére festett háromszintes polc állt, rajta néhány régi könyvvel és filmmel, amiket a bátyám nem vitt magával a költözésnél.
- Nem kérdezted. - vontam vállat.
- Hogy hívják?
- Nate.
- Hm... - morgott, míg a falon függő vízfestményeket nézte. Főként tájképek voltak, de akadtak állatokat és különböző misztikus lényeket ábrázolók is. Tündérek, sárkányok, manók...
- Tudod, mindig is érdekelték a misztikus dolgok. - magyaráztam, de Will nem válaszolt, csak mosolyogva bólintott, szerintem nem is hallotta, amit mondtam. Leemelt egy könyvet a polcról, és homlokráncolva kezdte vizsgálni.
- Zabhegyező?
- Ismered? - néztem rá kérdőn, mire Will mosolyogva bólintott.
- Hallottam már róla. Te már olvastad?
- Igen. De neked nem ajánlanám.
- Miért? - fordult felém sértetten.
- Mert neked túl komoly.
- Számomra nem létezik túl komoly. Én igenis érett és komoly vagyok ahhoz, hogy elolvassak egy ilyen könyvet, és nem te...
- Will. - szakítottam félbe magyarázkodását, erre Will végre befejezte, tovább nézegette a polcon sorakozó könyveket.
- Ezeket miért nem vitte magával? - kérdezte rövid némaság után.
Vállat vontam, mellé léptem.
- Fogalmam sincs. Talán nem találta olyan fontosnak, hogy az új életének is részei legyenek ezek a művek.
- Allie.
Rápillantottam, de arcáról semmit sem tudtam leolvasni.
- Hm?
- Ne fogalmazz ilyen bonyolultan.
Felnevettem, de látva, hogy Will nem találja viccesnek, és komolyan gondolja, átfogalmaztam:
- Gondolom, ezek nem tartoznak a kedvencei közé.
- Értem. - bólintott mosolyogva, majd megfordult. - Továbbmehetünk? - intett a kijárat felé, ami a folyosóra nyílt.
- Persze. - Will ismét bólintott, elindult kifelé. Én is kiléptem mögötte, újra a folyosó kísérteties félhomályába kerültünk.
- Itt is szoba van? - kérdezte a bal oldali ajtóhoz lépve, a keze már a kilincsen volt.
- Will, oda ne... - kezdtem volna, de már be is lépett, így kelletlenül követtem.
- Ez kié? - kérdezte félhangosan, miközben körbenézett a helyiségen. A szobában sötét volt, de Will feltalálta magát, rácsapott a villanykapcsolóra, így már világosban álltunk a barackszínűre mázolt szoba küszöbén.
आप पढ़ रहे हैं
Az ismeretlenbe
किशोर उपन्यास-Miért követsz? - fordultam hátra bosszúsan fújtatva. Will rám emelte mogyoróbarna szemét, közelebb lépett és megszólalt. - Esküszöm, ha letelik a három hét, békén hagylak. De szükségem van rád, ahogy neked is rám. - Csak megfigyelésről volt szó, n...
