Angyal

1. Sarah

Sziasztok. A nevem Sarah Morgan. Én vagyok az a lány, aki, amíg ti sétáltok a barátaitokkal, vagy esetleg a párotokkal kéz a kézben, elsiet mellettetek az utcán megkopott szürke kardigánjában, régi farmerében, kócos hajjal és karikás szemekkel. Többnyire rosszat gondoltok rólam, de nem sejtitek milyen is lehet az én életem. Igazából a jelenlegi szóhasználattal élve gáz. Olyan gáz, hogy senkinek nem kívánnám, hogy ilyen helyzetbe kerüljön. 23 évesen az ember lányának élveznie kéne az életet, szerelembe esni, majd szakítani és kezdeni megint újból, hogy még ebben az évben legalább 5 különböző pasid legyen, és aztán a legvégén kiköss valaki mellett, akivel talán boldog jövőd lehet. Számomra ilyen lehetőség nem létezik, és soha nem is létezett. A pasik állnak a legutolsó sorban a teendőim listájában, sőt valójában rajta sincsenek a listán. De hogyan is jutottam el odáig, hogy 23 évesen 3 állásom van? A rövid, vagy a hosszú verzióra vagytok kíváncsiak? Nos, mivel, mint mindig, most sincs sok időm, felvázolom nektek csak úgy nagyvonalakban. A gimi nem tartozik a kedves emlékeim közé. Jó tanuló voltam, de azért strébernek nem mondtam volna magamat. A sulis partikon megjelentem, bár sosem voltam igazán társaságfüggő, ezért nem maradtam sokáig. Akkor kezdtek gyülekezni felettem a felhők, amikor anyukámnál a gimi utolsó évében rákot diagnosztizáltak. Csak én voltam neki. Apámról annyit, hogy 3 éves korom óta nem láttam, és nem is akarok vele találkozni, soha. Szóval, anyu kezelései drágák voltak, a biztosító nem fizetett, mert, anyu a gyatra anyagi helyzetünk miatt lemondta a saját biztosítását, a kevés spórolt pénzünk, ami az egyetemre volt félretéve a kórházi számlákra ment el, majd kölcsönt vettünk fel. Anyu sajnos két év után feladta a harcot a kórral és 21 éves koromban meghalt. Egy ideig otthon laktam, de nem tudtam fizetni a kölcsön részleteit, ezért a bank el akarta venni a házat, amiben felnőttem. Én pedig elkövettem a legnagyobb hibát, amit ilyenkor ellehet, pénzt kértem az alvilágból. Azt pedig ugye tudni kell, hogy a kamat óriási, az időpontok fixek, és nem számít, nő vagy e, ezek az alakok két pillanat alatt kicsinálnak. Szóval, hogy a tartozást fizetni tudjam, 3 helyen dolgozom, és barátnőmmel közös albérletbe költöztem, hogy kevesebb legyen a kiadásom.

Nos, közben végeztem is az egyik munkahelyemen. Egy kis kávézóban Jersey City belvárosában. Heti 4 napot dolgozom itt, a fizu nem a legtöbb, de a szükség nagy úr ugyebár. A főnököm Marlo kedves ember, bár sokat kiabál, de ezt olasz temperamentumának tudom be.

- Szia csajszi. – libbent be a konyhába Carla, szintén pincérnő, ő váltott fel délután.

- Szia.

- Mit szólsz egy partihoz szombaton? – kérdezte széles, száz fogas mosollyal. Igazi egzotikus szépség volt, és egyetem mellett dolgozott itt.

- Hát... nem tudom, ráérek e. - mondtam, miközben letettem az összehajtott kötényemet.

- Ne már, nem dolgozhatsz állandóan.

- Sajnos, de. – húztam el a számat, majd búcsút intettem neki és távoztam.

A sarkon álló buszmegállóhoz igyekeztem. A külvárosban laktunk legjobb barátnőmmel Jennyvel, és mielőtt még a villanegyedbe mennék vigyázni egy család 2 gyerekére, a számomra második legfontosabb egyénnel is találkoznom kellett. A busz megjött én meg felszálltam, és következhetett fél óra zötykölődés a délutáni forgalomban. Miután megérkeztem a kissé lepukkant, de még nem rozoga háztömbhöz, előszedtem a kulcsaimat és fellifteztem a harmadik emeletre. Amint a kulcsimmal csörögtem az ajtó túloldaláról örömteli csaholás hallatszott. Amint kinyílt az ajtó egy fehér szőrtenger vette rám magát.

- Szia Mex. – tereltem le magamról a bohókás ebet. – Gyere, nézünk neked valami kaját. – elindultam a konyha felé, ő pedig a nyomomban volt. A pult alatti szekrényből előhalásztam a tálkáját és a kajáját, majd kiszórtam az adagját és elé tettem. Nekiesett, mint aki már vagy egy éve nem evett.