I Just Wanna Be With You [Befejezett]

Epilógus

Mia

Évekkel ezelőtt sokan mondták, hogy a családom lesz a mindenem. Akkor azt mondtam, nem ezt nem igaz. Így, negyvenöt éves fejjel viszont egyetértek vele, mert nincs nagyobb ajándék a gyerekeidnél és a családodnál. Nincs nagyobb boldogság, mint amikor gyermeked szemébe nézel és látod benne a feléd áradó szeretetet, csodálatot és boldogságot. Én ezért élek: a családomért és az ő boldogságukért. Szeretni őket és szeretve lenni általuk a legnagyobb boldogság az életükben.

Daviddel nem volt egyszerű életünk, de mindig fogtuk egymás kezét a bajban, a szakadékoknál és mindig visszahúztuk a másikat onnan. Mindig átölelt, ha sírtam, ha fájt, ha elegem volt mindenből. Sokszor állított minket az élet akadályok elé, de mi fogtuk a másikat, és átugrottuk azokat. Hol nekem voltak nagyobb kihívásaim, hol neki, de sosem feledkeztünk meg egymásról és a gyerekeinkről. Ma már nevetve és boldogan emlékszem vissza arra a pillanatra, amikor azt mondta nekem a férjem, hogy Skyleren kívül szülök neki még hatot, így hét gyerekünk lesz. Azt hittem, viccelt, de nem. Jó, nem hét gyerek lett, hanem öt. Illetve, nemsokára hat. Miután hazajöttünk Skylerrel, azután fél évvel terhes lettem a második kislányunkkal, Patriciaval, aki apa anyukája után kapta a nevét. Trisha mindig is más volt, mint Skyler. Skyler magabiztos, gyönyörű, kívül-belül apja, míg Trishaban apa visszafogottsága, az én külsőm és a rajzolás/zenélés világa él. Skyler már huszonhárom éves és immár büszke menyasszony és menő divattervező. Trisha pedig utánam szinkronszínésznő lett. Imádja a szakmáját, aminek külön örül a szívem. Patricia után születettek meg az ikerfiaink. Nevetve gondolok vissza arra az ultrahangra, amikor Dave elájult, mert megtudtuk, hogy ikreket hordok a szívem alatt.

David és én kézen fogva mentünk be a magánklinika nőgyógyászati részlegére, és összemosolyogva vártuk, hogy a doktornő behívjon minket. Ez meg is történt egy jó fél óra múlva.

-Üdvözlöm Önöket, David és Mia! Hogy vannak a picivel? -kérdezte mosolyogva Dr. Thompson.

-Jól vagyunk, köszönjük. Kínoznak a reggeli rosszullétek, de érte megéri a sok-sok szenvedés-simogatom pocakomat elérzékenyülve. Hülye hormonok!

-Hát, akkor megnézzük ultrahangon is! -kacsintott a doktornő, miközben felültem a vizsgálóasztalra.

Pár perccel később megjelent a monitoron az ultrahanggép.

-Mrs. Payne! Ön tudott arról, hogy két kisbabát vár? -néz rám a doki vigyorogva.

-Hogy mi??? -néztem sokkolva a doktornőre.

-Igen, Önöknek ikreik lesznek. Gratulálok! -néz férjemre a doktornő, aki hirtelen összeesett.

-Hagyja, csinált már ilyet koncerten is-legyintek, mert tudom, hogy pár perc múlva magához fog térni.

Miután a férjem felkelt, agyon lettem csókolva én is és a fiúk is odabent. Mark Dave Payne és Sean James Payne életünk értelmei a lányok után. Imádjuk őket. Mark kívül-belül rám hasonlít, míg Sean mindkettőnktől örökölt valamit. Fekete haja az apjától, kék szeme tőlem. A jog iránti érdeklődése mindig is nagy volt, így ő most jogásznak készül, mivel most végzősök a fiaim. Szeretném, ha mindegyik gyerekem olyan pályára menne, amit imádnak.

Ezek után nem szép időszak következett az életünkben. Kiderült, hogy Trisha leukémiás. Annyi átsírt és virrasztott éjszaka, kezelés, sugár, kemoterápia és kórházi hét után Trisha tíz évesen két év küzdelem után meggyógyult. Persze, utána öt évig mindig kellett visszajárnunk, de hihetetlenül büszke voltam a lányomra, hogy ilyen hősiesen, büszkén és kitartóan végig csinálta a kezelések fájdalma ellenére a betegségét, és meggyógyult. Kihullott a haja, de ez őt nem zavarta. Parókát és kendőket hordott. Az utolsó műtétje előtt nem sokkal tudtam meg, hogy ismét várandós vagyok. Neki mondtam el először a műtétje előtt. Tisztán emlékszem még arra a pillanatra.