Harry Potter: Vörös és Zöld

Chapter 62: A karácsonyi bál

Bár a negyedikeseket tanáraik bőven ellátták házi feladattal a szünetre, Lucynak nem fűlött a foga a munkához, s a karácsonyt megelőző hetet csupa kellemes elfoglaltsággal töltötte - csakúgy, mint szinte az összes diák. A Griffendél-torony épp olyan zsúfolt volt, mint tanítási időben, sőt úgy tűnt, mintha összement volna egy kicsit - bizonyára mert lakói sokkal élénkebbek voltak, mint máskor. Fred és George nagy sikert arattak a kanári-kuglóffal; a szünet első napjaiban szinte percenként óriásmadárrá változott valaki a toronyban. Azután persze mindenki megtanulta, hogy ajándék ételtől könnyen tollas lehet az ember háta, s attól fogva gyanakvás övezett minden süteménykínálgatót. George azonban megsúgta Lucynak és Harrynek, hogy Freddel már dolgoznak az újabb slágertréfán. Lucy csak azt remélte, hogy a nagy tréfálkodás közepette Fred legalább a bálon normálisan fog viselkedni - ha már a fiú rávette, hogy vele menjen.

Ezekben a napokban vastag hótakaró telepedett a kastélyra és környékére. A beauxbatons-osok halványkék kocsija hatalmas fagyott töknek tűnt Hagrid cukormázas mézeskalácsháza mellett. A durmstrangosok hajójának ablakaira jégvirágokat rajzolt a fagy, s az árbocozat is fehérbe öltözött. A konyhai manók fáradhatatlanul főzték a sűrű, forró leveseket és sütötték a finom süteményeket a kastély lakói és a vendégei számára - egyszóval senkinek nem volt oka panaszra, kivéve persze Fleur Delacourt.

- Ólyán ne'éz ételeket főznek itt á Rhoxfór'ban - hallották Lucyék Fleur sopánkodását, mikor egyik este mögötte jöttek ki a nagyteremből (Ron elbújt Harry háta mögött, nehogy a lány meglássa őt). - Nem fógok beleférhni alá dísztalárhomba!

- Jaj, micsoda tragédia - szólt epésen Hermione, mikor Fleur eltávolodott. - Hogy lehet valaki ennyire eltelve magától?

- Kivel mész a bálba, Hermione? - érdeklődött Ron. Ezt a kérdést napok óta újra és újra feltette, méghozzá a legváratlanabb pillanatokban - arra számítva, hogy Hermionének egyszer kiszalad a száján a válasz. Lucy ilyenkor már szinte sajnálta Ront; Hermione kicsit kegyetlen játékot űzött vele, hogy megbüntesse az érzéketlensége miatt. Na és persze, hogy féltékennyé tegye, de ez már sikerült, hiszen a fiú szinte csak ezzel foglalkozott. Lucy úgy gondolta, hogy legalább kegyeletből el kellene árulnia.

Hermione azonban csupán fintorgott, mint mindig, és ennyit felelt:

- Nem mondom meg, mert ki fogsz gúnyolni.

- Nem mondod komolyan, Weasley! - csendült Malfoy hangja a hátük mögött. - Nem hiszem el! Valaki elhívta a bálba ezt a földig-fogú sárvérűt?

Lucy, Harry és Ron fenyegetően megfordultak, de Hermione most integetni kezdett és odaköszönt valakinek Malfoy mögött:

- Jó estét, Mordon professzor!

Malfoy elsápadt, behúzta a nyakát és rémülten pislogott Mordon után. A professzor persze nem volt ott; még a vacsoráját fogyasztotta a tanárok asztalánál.

- Ijedős kis görény vagy, Malfoy - adta meg a kegyelemdöfést Hermione, mire Lucy pacsizott barátnőjével és a négyes kacagva elindult felfelé a márványlépcsőn. Ron rásandított Hermione arcára, és a homlokát ráncolta.

- Hermione... - szólt. - A fogad...

- Mi van vele?

- Valahogy megváltozott... most, ahogy nézem...

- Persze, hogy megváltozott. Gondoltad, hogy megtartom a Malfoytól kapott agyarakat?

- Nem, úgy értem, nem olyanok a fogaid, mint előtte voltak... most olyan... egyenesek és... és nem is nagyok.