Styles Kapitány » h.s. | magyar fordítás

49. fejezet

Isabella szemszöge:

Kuncogva rohantam az utcákon Harryvel, aki vigyorogva, gyermekies izgatottsággal igyekezett a hajójához. "Harry, lassíts le!" fenyegettem meg, de figyelmen kívül hagyott és kezemet szorítva tovább rohant.

Hátrapillantott rám, vigyorát lehetetlen volt levakarni arcáról, szemei csillogtak a lelkesedéstől. "Nem tudok lassítani." válaszolt, mire én felnevettem és tovább rohantam vele annak ellenére, hogy az emberek furcsán néztek ránk, hogy mégis kik rohangálnak az utcán így.

Mikor odaértünk a kikötőhöz, Harry megállt és mindketten vártunk egy kicsit, amíg sikerült egyenletesen venni a levegőt. 

"Nem vagyok formában." motyogtam, Harry vidáman kuncogott.

"Annyi minden történt velünk és te ezek után azt tudod mondani, hogy nem vagy formában?" viccelődött, amitől bosszúsan tekintettem rá, de ez csak még jobban kuncogásra késztette.

"Mindegy." forgattam meg szemeimet és tovább vándoroltunk a hatalmas hajóhoz.

A sötét, fényes, barna fából készülj hajó kitűnt a többi hajó közül a kikötőben. Mellette a többi hajó aprónak és kevésbé jelentősnek tűnt. A fehér vitorlákat a magasban a szél előre és hátra fújta.

Harry izgatottan és lenyűgözve festett, ahogy tett egy lépést a hajó felé. Én követtem őt a kis hídon át, ami felvezetett minket a fedélzetre. Mikor felértünk, körbenéztem és elismertem; ez a hajó tényleg lenyűgöző. 

"Annyira..." kezdte Harry és én bólintottam. "Gyönyörű." suttogtam, Harry elmosolyodott. 

"Ez a mi új hajónk." mondta, végigsimítva a korláton közelebbről megnézte a sötét színű fát, míg én a fedélzeten sétálgattam körbe-körbe és a hajó előnyeit fedeztem fel.

Harry gyorsan megragadta a kezem, ami miatt riadtan felkiáltottam, de ő tovább húzott az ajtó felé. Ő gyorsan kinyitotta és behúzott engem is rajta. Mély levegőt vettem körbepillantva a kapitány részlegén, sokkal jobb volt, mint Harry korábbi hajóján. Nagyobb volt, több hely volt és volt egy hatalmas asztal is, mögötte egy székkel.

"Ez remek." mondta és tovább sétált - közben továbbra is húzott maga után - egy újabb ajtóhoz. Az önelégült mosolyából ítélve a hálószoba felé közeledhetünk. 

Kinyitotta az ajtót, valóban a hálószoba tárult elénk. A szoba - ahogy a többi is - tágas volt, a hatalmas ágyat piros takarók fedték, itt is volt egy kisebb-nagyobb asztal, a falon egy tükör lógott. Innen is vezetett egy ajtó valahova tovább, amiért imádkoztam, hogy fürdőszoba legyen.

"Tökéletes." mondta Harry, mire elmosolyodtam. 

"Ha csak egy zuhanyzó lenne." elmélkedtem, ő a fejét rázva nevetett rajtam.

"Ne légy ilyen gyerekes." viccelődött, amiért vállammal meglöktem őt.

"Sajnálom, nem bírom elviselni a borzalmas illatomat állandóan." mondtam, Harry átdobta karját a vállam felett.

"Nekem sosem vagy borzalmas illatú." motyogta, kuncogásommal próbáltam megfeledkezni kipirult orcáimról. Nem valami szokványos bók...

Kis idő elteltével én és Harry elhagytuk a kapitányi részleget, mindketten fülig mosolyogva fedeztük fel a hajó többi részét. 

"Hogyan fogod elnevezni?" kérdésemen elgondolkozott, a legjobb név után kutatott fejében.

"Nos, ez a mi hajónk..." motyogta, s csettintve egyet elmosolyodott. "Megvan!" felé fordultam és izgatottan várakoztam, hogy elmondja az ötletét.

"A Belladonna." mondta Harry, mire összeráncoltam szemöldökeimet.

"Benne van a nevem?" kérdeztem, Harry bólintott.

"A Belladonna gyönyörű nőt jelent, valamint egy halálos méreg neve. Pont a hajónkhoz illik, nem gondolod?" felnevettem. 

"Külsőleg barátságosnak tűnik, de ha a hajónkra lépsz, megölünk, ahogy azt a méreg is tenné." mondtam.

"Pontosan! Azt hiszem ez tökéletes." felelte.

Viszont valami eszembe jutott, így mosolyom is eltűnt arcomról. "Mi a baj?" kérdezte Harry, aggódóan vizslatva engem. Felsóhajtottam.

"Az édesanyám, mit fog ehhez szólni?" kérdeztem, Harry ajkait lefelé biggyesztette és vállait lentebb eresztette.

"Gondolod hogy jóváhagyja ezt?" kérdezte.

"Nem tudom. Remélem. Még ha nem is, veled tartok." mondtam, mire Harry nevetve bólintott.

"Jó ötletnek hangzik kedvesem." mondta, közben elhagyva a Belladonnát a házam felé igyekeztünk. Harry útközben elengedte a kezemet és pár lépéssel lemaradt. Összezavarodottan fordultam felé, de ő csak ártatlanul mosolygott.

"Mi a baj?" kérdeztem, ahogy ő is tette percekkel ezelőtt.

"Ha elhajózunk, legénységre van szükségem. Megkeresem a fiúkat és elmegyünk az utca végén lévő kocsmába. Ott majd keresünk embereket, akik csatlakoznának hozzánk." bólintottam szavaira.

"Veled megyek." válaszoltam, viszont Harry a fejét rázta.

"Most menj és beszélj édesanyáddal. Jobb ha nem vagyok ott, kivéve ha nem járul hozzá a terveinkhez." kacagott, amitől elmosolyodtam.

"Ha megjelensz a kocsmában, akkor úgy veszem, hogy velem jöhetsz. Ha nem, akkor azt hiszem... tovább lépek." suttogta, komoly tekintettel bólintottam.

"Ott leszek." 

"Nos, akkor amíg nem találkozunk újra, becsületes hölgyem." hajolt meg előttem, én pedig hamisítottam egy pukedlit, ugyanis nem volt szoknyám.

"Köszönöm, jó uram." mondtam, mindketten ott álltunk és mosolyogtunk egymásra.

Édesanyám reakciójától függően ez lehet az utolsó alkalom, hogy látom őt. Ez a gondolat elszomorított, de nem akartam, hogy ezt ő is észrevegye. Mégsem én voltam az egyetlen kettőnk közül, aki erre gondolt. Láttam a szomorúságot és a bizonytalanságot csillogni Harry szemeiben, amitől elsüllyedt a szívem.

"Viszlát Bella." suttogta és megfordult, hogy elmehessen, de kezeim ökölbe szorultak és gyorsan utána rohantam és elkapva kezét elértem, hogy - összezavarodva, de - felém forduljon. Zavarodottsága döbbenetbe csapott át, mikor felhajoltam és egy csókot nyomtam ajkaira.

Gyorsan reagált, karjait derekam köré tekerte, én karjaimat nyakába helyeztem. Így maradtunk egy kicsit és élveztük a szeretetet és a boldogságot, amit a csókunkban osztottunk meg egymással. Elhúzódtam és mosolyogva néztem fel a férfire, akibe beleszerettem, aki mosolyogva nézett vissza rám.

"Viszlát Harry." suttogtam és ő elengedett engem, szemeiben most már boldogság csillogott.

"Talán a sors velünk van, és nem ellenünk." mondta, utolsó mosolya láttán szívem hevesen vert, Harry újra elindult.

"Szeretlek." szóltam utána, mire egy vigyorral arcán hátranézett válla felett. 

"Én is szeretlek." mondta és tovább haladt az utcán. Ott állva teljesen egyedül éreztem magamat, főleg amikor Harryt már egyáltalán nem láttam az emberek tömegében.

Sóhajtva indultam tovább a házamhoz, és minden erőmmel reménykedtem abban, hogy édesanyám megengedi, hogy Harryvel tartsak. Ha nem engedi meg... őszintén szólva nem is tudom mit fogok csinálni.

Elérve az ajtónkhoz mély levegőt vettem és bekopogtam. A szívem gyorsan dobogott és enyhén remegtem, mikor az ajtót kitárták előttem és szembe találtam magam az ismerős arccal.

"Anya... beszélnünk kell."