Utórész #3

829 64 29
                                    

Legolas felébredt, lassan kinyitotta a szemét. Ismerős hely tárult a szeme elé: a szobájában volt. Hirtelen bevillant neki, hogy mi történt vele, hogyan került ide. Mintha egy kardot döftek volna a szívébe, úgy hasított belé a felismerés. Felült az ágyában, mire megpillantotta az apját. A sarokban állt, szemével őt kémlelte.

-Atyám, hol van Míriel?

A király csak egy szomorú pillantást vetett rá, majd lehajtotta a fejét.

Legolas szíve összeszorult. Kipattant az ágyából és az ajtót feltépve leszaladt a lépcsőn. Tudta, hogy hol keresse a lányt, de csak remélni tudta, hogy nem lesz ott. A temetőbe ment, végigszaladt a temérdek sír között, szemével a neveket pásztázta. Egyszercsak megtorpant. Az egyik szürke kőbe vésve ott volt az amitől félt. A sír szép arany betűkkel hirdette Míriel nevét. A herceg reményvesztetten roskadt a földre. Teljesen összetört. Kezével végigsimította a sírkövet amely inmár örökké zárva tartja kedvese holttestét. Legolas megremegett és lehajtott fejjel átadta magát a szenvedésnek. Szíve összeszorult és a kínkeserv fojtogatta. E pillanatban azt kívánta, bár ő is ott lenne vele, ott feküdne holttan és egy föld takarná testüket. Mert elvesztette azt akit szeretett, élete értelmét. Azt kívánta, bár mondta volna többször, hogy szereti, bár töltöttek volna több időt együtt. De nem így történt. Mert Míriel sosem magát helyezte előtérbe. Inkább megszökött a hazájából, hogy megmentsen egy falut, hogy figyelmeztessen minden várost, hogy segítséget hívjon. Hogy megmentse Középföldét. És ez az önzetlenség az életébe került. Ha ő nincs, és aznap nem szökik meg, talán mára már a kék mágus irányítaná Gondort. A tündelány csak egy homokszem volt a sivatagban. Mégis tetteivel ezrek életét mentette meg, mégha ez a sajátjába is került. Nem volt átlagos: egy hős volt. És Legolas szerette őt. Már azelőtt, mielőtt hőssé vált. És most elvesztette...

A herceg megremegett fájdalmában, könnyei utat törtek maguknak. Ez a szenvedés rosszabb volt minden fizikai fájdalommal. És ennek a nyomát még évekig hordozni fogja.

-El kell engedned őt... -szólalt meg egy hang Legolas mögül.

A tündének nem kellett hátranéznie, hogy tudja: Thranduil áll ott. Megpróbált uralkodni az érzésein, de nem sikerült. Fátyolos hangon válaszolt.

-Hogyan engedhetném el azt, akit szeretek? -kérdezte keservesen.

A király arca ledöbbent. Tehát a fia szerette Mírielt? A királyi keménységét felváltotta az apai sajnálat. Tudta ő nagyon jól, milyen egy összetört szív. Tudta milyen elveszteni azt akit szeret. És ezt az érzést soha nem kívánta volna a fiának.

-El akarom temetni... Egy olyan helyre, ami méltó hozzá. -hallatszott Legolas hangja. -Ő ennél többet érdemel...

Thranduil csak nézte az egy szem gyermekét aki roskadva szenvedett szerelme sírja felett. Szívére tette a kezét és lassan bólintott egyet.

________________________________

Csillogó holdfény világított meg egy szobrot. A nőalak kecses arca hidegen ragyogott. Mirkwood egyik kertjében lett elhelyezve amelyet most beárnyékolt a bánat. Gyászruhás alakok állták körbe, szomorúan, leszegett fejjel.
Egy törékeny hölgy lépett ki először, kinek fekete fátyol fedte az arcát. Remegve megindult a szobor felé, majd egy rózsaszálat helyezett le elé. Hátrábblépett egyet, úgy nézett fel a fogadott lánya arcmására. Sápadt arca beesett volt, látszott, hogy néhány napja nem aludt. Az özvegyet rendkívül megviselte Míriel halála. Vele együtt mindent elvesztett. Az őrparancsnok halála után az egyetlen vigaszt a tündelány nyújtotta neki, de mostmár senkije sem maradt. Egy könnycsepp gördült végig az arcán. Lehajtotta a fejét, majd visszaállt a helyére.
A következő Nelladell volt, aki könnyekkel küszködve állt a szobor elé. Ő is letett egy rózsaszálat, majd szívére tett kézzel hangtalanul zokogni kezdett.
Miután ő is visszaállt, Hirion lépett ki. Leszegett fejjel bicegett oda, majd egy rózsaszálat helyezett elé.
Az őrparancsnok is kiállt, csakúgy mint Míriel barátai. Legolas és a király  kicsit távolabbról figyelték a szertartást. A herceg fájdalmasan révedt a távolba. Ő már elbúcsúzott szerelmétől...
A megemlékezésen részt vett még néhány vendég is.
Elsőként 3 ember lépett ki, kik Minas Tirith városából jöttek a helytartó parancsára. Fejet hajtottak a szobor előtt, majd ők is elhelyeztek egy viragszálat.
Utánuk Annis lépett oda, aki levette a koronáját Míriel emléke előtt. Gelladir uralkodónője az életét köszönhette a tündelánynak, így mikor megtudta, hogy mi történt, rögtön indult, hogy meglátogassa a lány sírját. Most könnyáztatta szemekkel nézett a szoborra, majd ő is letett egy rózsát elé.
Néhány asszony is eljött, akiket Míriel átmenekített Gelladirba. Ők is letettek egy-egy virágot köszönetképpen.
Végezetül egy törp állt elő. Konir volt az, a Vasdombok beli törpök trónörököse. Kiállt ő is egy virágszállal, elhelyezte azt és zavartan biccentett egyet, majd sarkon fordulva visszamasírozott a helyére.
A gyászolók még vetettek egy utolsó pillantást a szoborra, majd lassan elhagyták a kis kertet.

Így ért méltó véget Míriel, aki megmentette Középföldét. És így ért véget a hős története, akire még évszázadokig emlékezni fognak. Ha más nem, Legolas biztosan.

Mirkwood az otthonom //Befejezett//Donde viven las historias. Descúbrelo ahora