A róka szeme

7

Visszaemlékezés vége:

-Az emberek félnek tőlünk, és bármennyire próbáljuk őket meggyőzni, nem fognak hinni nekünk. Néhányat leszámítva mindannyian megpróbálnak megölni minket. Ezért nem akarom, hogy emberek közé menj-fejezte be ezzel a történetét.

  A könnyeimnek csak eddig bírtam gátat szabni. Megállíthatatlanul folyni kezdenek. Szegény Chris mit kellett átélnie. 

  Végül átöleltem őt, ő először nem tudta mit csináljon, majd ő is átölelt és a hátamat elkezdte körkörösen simogatni. Megpróbált nyugtatni, de nem bírtam abbahagyni. Christoph olyan számomra mint az apám. Nagyon szeretem őt, és tudni, hogy ő min ment keresztül egyszerűen szörnyű.

-Akkor megígéred, hogy nem mész többet annak az embernek a közelébe?-kérdezte a fülembe suttogva, mire én csak bólogattam egyet válaszul. Valahogy rosszul éreztem magam, mintha hazudtam volna, pedig komolyan gondoltam.

  Beszélgetésünk után nem volt kedvem semmire se, így inkább lefeküdtem. Tök mindegy, hogy milyen napszak volt. Mikor felkeltem nappal volt. Dél körül lehetett a nap állásából.

  Megint kedvet kaptam egy kis halhoz, így elindultam a folyóhoz. Amikor odaértem nem néztem körbe, hogy van-e ott valaki. Azonnal beleugrottam a vízbe és nem telt el sok idő, egy nagy lazaccal a számban jöttem ki. 

  Éppen élveztem a hal húsának ízét, mikor ágak reccsenését hallottam meg magam mögül. Megfordultam, mire ismerős alakot véltem felfedezni. Amilyen gyorsan csak tudtam elbújtam egy bokorba. Mázlimra egy borz sem volt ott akkor.

  Az a fiú akivel tegnap találkoztam volt az. Ahogy odaért a víz mellé leült. Fegyverét és táskáját letette maga mellé a földre. Egy kis ideig csak ott ült, majd egyszer csak gondolt egyet és hátradőlt a földre.

  Én ekkor el akartam indulni, de amikor épp léptem volna, valami megállított. Nem tudtam még akkor, hogy miért, de elindultam a fiú irányába. Nem akartam ezt tenni, mert megígértem Christophnak, de mégis felé mentem. Olyan volt, mintha a testemet mint egy mágnes vonzotta volna.

  Ahogy már mellette álltam leültem pontosan feje mellé. Ő először nem vett észre, mert csukott szemekkel feküdt a földön. Én meg nem tudom miért fölé hajoltam. Figyeltem ahogy egyenletesen szuszog. Először azt hittem alszik, majd résnyire kinyitotta a szemét. Ahogy meglátott elmosolyodott. Én meg ha nem vagyok róka alakomban akkor biztos, hogy elpirultam volna a helyzet miatt.

    Elhúztam a fejemet, mire ő felült. Táskájából azonnal elővette megint azt a fehér valamit, de most az egészet odaadta nekem. Én meg jóízűen elfalatoztam. Miközben ettem ő mellém ült és elkezdte hátamat simogatni. Bevallom, elég jó érzés volt. 

  Ahogy végeztem felnéztem rá. Ő merengve nézett a folyó felé, majd szóra nyitotta a száját és felnézett az égre:

-Tudod, néha olyan jó lenne akár egy nap egy állat lenni-mondta a felhőket bámulva-ha madár lennék akkor mindenhova elmehetnék repülve.

Én csak csendben hallgattam, hogy mit mond. Nem volt mit mondanom neki, így nem is akartam megszólalni.

-De néha napján azért lennék mondjuk róka is-mondta, majd rám nézett csillogó szemekkel. Én elkerekedett szemekkel néztem rá. Miért akar ő róka lenni?-Egy nap tényleg úgy kipróbálnám. Szerintem a rókák nagyon szép és okos állatok-mondjuk így már megértem-Apám minden nap kiküld az erdőbe, hogy vadásszak. Azt mondja, hogy minimum egy medvét lőjek le, akkor mehetek haza. Azt mondta, hogy akkor nem fogja ezt csinálni velem, ha megtalálok egy olyan lényt amiről azt sem tudom micsoda-ahogy ezt kimondta én összerezzentem. Tudtam, hogy az apja mire célzott. Pont ezért féltem-Ha állat lennék akkor nem kellene ezt csinálnom. 

  Meg tudom érteni. Mivel kicsiként lettem róka, nem tudom, hogy milyen az emberek élete, viszont Christopher viszonylag felnőttként lett ilyen, és ő elmesélte, hogy milyen nehéz volt számára. Most meg a magunk urai vagyunk. Itt senki sem parancsolgathat nekünk. Mondjuk Chris néha szokott, de mindegy. És annyit pihenhet itt az ember amennyit akar.

-Tudod valahogy kéne szólítanom téged, mert így egy kicsit furcsa. És nem mondhatom azt, hogy hé te róka-először elgondolkoztam ezen a mondatán, utána meg elkezdtem a földre felírni mancsommal a nevemet-Te tudsz írni?-kérdezte, majd összerezzentem. Reménykedtem benne, hogy nem jön rá, hogy engem kellene levadászni. Néma csöndben vártam, hogy mit válaszol-Nagyon okos lányróka vagy-mondta, majd a hátamat kezdte el simogatni-Remélem nem baj ha Lottinak hívlak majd. Mondhatnám, hogy te is hívhatsz Ednek vagy Edynek, de nem hinném, hogy sokat mondanád. Meg persze az Edmundot se sokat emlegetnéd.

  Én csak mosolyogtam a mondatán. Nem tudom, hogy mennyire tűnhetett fel ez neki, de nem hiszem, hogy nagyon észrevette volna.

  Összegömbölyödtem szorosan mellette majd becsuktam a szememet. Valamiért biztonságban éreztem magam mellette. Mintha tudtam volna, hogy ő megvéd engem. És ahogy egyszer már mondtam, evés után édes az alvás. Nem kellett sok és elnyomott az álom.