A róka szeme

Epilógus

Edmund szemszöge:

  Életem szerelme ott feküdt előttem holtan. Bal kezemben a nemrég megszületett kislányom. Szemeimből megállíthatatlanul folytak meleg könnyeim. 

  Magamhoz szorítottam Charlotte holttestét. Nem akartam elengedni. Nem akartam elfogadni, hogy nincs többi.

-Részvétem-szólalt meg mögöttem Kelin. Ahogy meghallottam a hangját. Ahogy ezt a szót kimondta. Hirtelen elkapott a méreg.

-Nem úgy hangzik a hangodon-kiabáltam, mire a kicsi elkezdett sírni. Kezemmel ringatni kezdtem és próbáltam csitítgatni. Nem kellett sok idő hozzá, hogy elhallgasson.

  Mikor abbahagyta a sírást, kinyitotta a szemét. Kerek szemekkel és nyitott szájjal nézett rám. Én elvesztem az ő szemeiben. Ugyanolyan gyönyörű napraforgó szemei voltak, mint az anyjának.

-Nekem volt elég időm szomorkodni-zavart meg a tündérfiú. Meglepetten felé fordítottam a tekintetemet.

-Ezt meg hogy érted?-kérdeztem.

-Már rég tudtam, hogy nem fogja túlélni-mondta és éreztem ahogy a düh eluralkodik rajtam. Farkaim szétnyíltak és gallérjánál fogva a falnak szorítottam.

-Miért nem szóltál?-kiabáltam az arcába-Meg tudtuk volna menteni-mondtam egyre jobban halkulva. Fejemet lehajtottam és kis időre eltűnt könnyeim visszatértek.

-Meg tudtuk volna-mondta halkan. Felnéztem rá mérgesen és megint kiabáltam volna, de ahogy felnéztem rá, ő nem rám nézett. Követtem tekintetét és a kezemben lévő picit nézte-Néhány hónappal ezelőtt megkérdeztem tőle valamit. Azt kérdeztem, hogy: Te vagy ő?-itt elhallgatott, és adott időt, hogy felfogja mit mondott-Ő a kislányát választotta. Tudta hogy nem lehet részese így az életének, és hogy itt hagy téged, de nem érdekelte. 

  Elengedtem Kelint, aki pár pillanat múlva már el is tűnt, és ledőltem a földre az oldalamra. Pontosan velem szemben volt a kicsike. Ahogy nagy szemeivel rám nézett, ahogy elmosolyodott. Ő jutott eszembe.

  Óvatosan magamhoz öleltem. Farkammal körbetekertem őt, amit meg is ragadott. Először azt hittem, hogy elsírtam már az összes könnyemet, de mégis visszatértek. Hirtelen, mintha a kicsi megérezte volna szomorúságomat ő is bőgni kezdett.

  Feljebb emeltem, hogy szemben legyen velem. Pár pillanatig így maradtunk, majd újra magamhoz öleltem.

-Nyugi kicsi...-itt megálltam. A nevén akartam szólítani, de még nem volt neki. Nekem kellett neki nevet adnom. Végül vettem egy mély levegőt és elölről kezdtem-Nyugi kicsi Charlotte. Apa itt van. Vigyázok rád, ahogy anyud kérte.

  Még aznap eltemettem Lottit. Sophie is egész nap sírt. Még most is nagyon hiányzik ő nekem.

  Meggyűlt egy kicsit a bajom a kicsi Charlotte felnevelésével először, viszont elég gyorsan belejöttem. Soph mindig próbált nekem valamiben segíteni. Volt többször, hogy több napig ki sem mozdultam, hátha valami baja van a kicsi Lottinak, akkor vagy ő ment el ételért nekem, vagy vigyázott rá, amíg nem voltam. Kelin meg Elzin is gyakran jöttek segíteni, mivel nem tudtam neki tejet adni, így ők szereztek nekem. Nagyon jó tanácsokkal is elláttak engemet.

  Akárhányszor ránézek a lányomra ő jut eszembe, és napról napra egyre jobban hasonlít rá. Lehet, hogy bundája más, de le se tudná az anyját tagadni. Ugyanolyan gyönyörűek.

  Ő az én kislányom, és mindig vigyázni fogok rá bármi is történjen.

Nos sziasztok. Végre elértem ide is, hogy sikerüljön ezt a történetet befejeznem. Nagyon köszönöm mindenkinek, aki vote-olt, aki kommentelt, és mindenkinek, aki velem tartott. Miattatok sikerült átlépnem a 600 nézettséget és a 100 kis csillagot, és a fantasy-n a 62. lettem ezzel a történettel. Nagyon köszönöm mindenkinek.

És még egy valami. Hivatalosan is elkezdtem az ötletelést a második részhez. Valamennyit már kitaláltam belőle, de még nem teljes. Így lesz egy kis szünet, mielőtt még ki publikálnám. Meg persze még borító kell még annak (ha valaki tud közületek segíteni benne, akkor annak örülnék, mert nagyon nem értek ehhez). A történetről nem nagyon szeretnék semmit sem elárulni. Még azt se, hogy ki lesz a főszereplője. A cím pedig: A róka szeme 2(ezt elég nehéz volt kitalálni mi?). Alcím lehetséges, hogy lesz, de az most lényegtelen.

Szóval még egyszer utoljára köszönöm mindenkinek, és sziasztok.