A róka szeme

14

  Minden napot élveztem amit együtt tölthettem Eddel, amíg el nem jött az a nap. Már amikor felkeltem éreztem, hogy valami nincs rendjén, és amikor megláttam Edmundon a bajszokat tudtam, hogy eljött az idő a költözésre. Viszont még volt egy fontos elintéznivalónk.

  Christophal megbeszéltem. Jöhetett a húga is. Így érte mentünk. Tudtuk, hogy nappal nem ronthatunk be. Mindenki elkezdene minket üldözni, így megvártuk az estét. Az addig együtt töltött időt élveztük kettesben, ha értitek hogy értem. Khm.

  Szóval eljött az este. Egymás kezét fogva mentünk el az erdő széléig. Ahogy átléptük a határt átváltoztam rókává.

  Halk léptekkel mentünk a ház felé. Olyan ismerős volt az egész terep és a szagok amiket éreztem. Ekkor esett le, hogy ez volt az a ház ahol régen laktam.  Minden egyszerre volt ismerős és mégis idegen számomra.

  Ahogy odaértünk az ablakhoz észrevettem, hogy nem érem fel róka alakomban így vissza kellett emberré változnom. 

  Bent két személy volt. Egy nő ült a konyhaasztalnál és vele szemben egy férfi iszogatott egy pohár gőzölgő kávét. Ahogy ránéztem tudtam, hogy kicsoda. Az apám volt. Megőszült valamennyire, de még mindig felismertem.

"Akkor Edyvel testvérek vagyunk" futott át a gondolat az agyamon "Nem. Azt mondta, hogy a nevelőapja"

-Kislányom-kiabált fel hirtelen apa, mire léptek hangját hallottam meg felülről.

-Nemsokára meg kell tennünk-mondta a mellettem álló és megfogta a kezemet. Én bólintottam egyet, hogy megértettem.

  Egy szőke hajú kislány lépett be a szobába. Az apám nem látta rajta, de én igen, éreztem a félelmét. Tudtam, hogy olyan fog következni, amit nem akarok látni.

-Kaptál ma valamilyen jegyet?-kérdezte az őszhajú és felállt.

-E-e-egy hármast-mondta remegő hangon.

  A férfi egy pillanatra elmosolyodott és rátette a kezét a kislány arcára, aztán mérges ábrázatot vett és felpofozta.bA kislány anyja a sarokban összehúzta magát. Látszott, hogy attól félt, hogy ő lesz a következő.

-Mondtam, hogy számodra a legrosszabb jegy csak négyes lehet-kiabálta, mire a kislány összébb húzta magát a földön.

  Apa elkezdte elővenni az övét. Én meg egyre idegesebb lettem. Azt vártam, hogy Ed mikor szól nekem. A karmaimat már jó mélyen az ablakpárkányba mélyesztettem, hogy ne ugorjak be azonnal.

  A földön fekvő kislány halkan sírt és kezével azt a területet fogta, ahova az ütés érkezett. Az apám mérgesen állt mellette, és már elővette a bőr tárgyat és már lendítette.

  Eddig bírtam. Átugrottam a kemény rétegen és mielőtt még az ütés még célt ért volna megfogtam. Ott álltam az apám és az ismeretlen nő előtt. A férfi tátott szájjal nézett rám.

- Akkor improvizálni fogunk-mondta Ed bemászva az ablakon, mire a többiek tekintete rá szegeződött. Csak é néztem tovább gyilkos pillantással az előttem lévőt.

-Te hoztad ezt a szörnyet ide?-kiabált apám.

-Igen-mondta halál nyugodtan és a megszeppent kislány mellé ment és leguggolt hozzá-Gyere most elmegyünk Sophie-mondta halkan, majd felsegítette.

-Nem mentek ti sehova-őrjöngött az őszhajú, mire elkezdtem morogni amitől elengedte a bőr tárgyat és elhátrált.

  Edmund felvette a hátára a húgát és kiugrott vele együtt az ablakon. Én ezután kezdtem csak el követni őket. A sötétben ő annyira nem tudott könnyen haladni és a hátán volt egy kis súly, így nem tudtunk gyorsan menni.

-Apám szólni fog a falu összes vadászának-mondta miközben mellette futottam.

-Ezért kell gyorsan elhúznunk a csíkot.

  Már egyre közelebb értünk a régi otthonomhoz, mikor motorok hangját hallottuk meg. A közelben kutyák szagát éreztem, és hallottam ahogy az emberek kiabálnak.

  Végül végre odaértünk, viszont mikor megláttuk mi volt ott, mind a ketten megálltunk.

  Christopher állt ott emberi formában. Háta mögött két róka farka lobogott. Előtte egy vadász volt. Kezében egy már elsütött fegyverrel. Christ hasánál érte a lövés, és folyamatosan dőlt hátra, míg nem már a földön volt.

-Takard el Sophie szemét-ennyit mondtam és már ugrottam is.

  Olyan voltam mint egy rendes állat. Négy lábon futottam az áldozatom felé. Két méterről ugrottam neki, és mikor a férfi felém fordult, félelmet láttam a szemében. Fogaimmal azonnal elharaptam a nyakát. Gyors halált halt.

  Miután megbizonyosodtam róla, hogy nem fog felkelni, letöröltem a szám széléről a vért és Christophhoz siettem. Megszorítottam a kezét, amit ő már csak nagyon gyengén tudott viszonozni. Mosolygott. Legszívesebben lekiabáltam volna, hogy ne merjen ilyenkor mosolyogni, de nem tettem.

-Innen északra van-mondta halkan-Vigyázzatok egymásra és éljetek boldogan.

-Nem-mondtam azonnal-Te is velünk jössz. Még van...

  Kezeit lassan az arcomra rakta, mire abbahagytam az ellenkezést. Belenéztem a szemeibe, és tudtam, hogy mire gondol:

"Én itt meg fogok halni"

  A könnyeim megállíthatatlanul törtek elő a szememből. 

-Mindig is hasonlítottál a kislányomra-mondta halkan, majd elkezdte lehajtani a szemeit-Te vagy a második lányom, és most újra találkozhatok a másikkal.

-Mindig is szerettelek-mondtam gyorsan, mielőtt még késő lenne-Apa-az utolsó szavam hallatára még szélesebbre húzta a mosolyt, ami az arcán volt. 

  Végül lecsukta a szemeit. A csontjai ropogva változtak meg, ahogy a róka testébe került. Sírva borultam rá élettelen testére. Nem akartam otthagyni. Legszívesebben életem végéig csak magamhoz öleltem volna őt.

-Lotti-Ed hangja kizökkentett. Nem akartam, de tudtam, hogy ott kell hagynom. Felálltam tőle és egy utolsó könnyes pillantás után tovább futottam ő kettejükkel az új életem felé, melyben Christoph már nem foglalt helyet.