Rossz vagy! /BTS- JUNGKOOK FF/

30.

Mélyet szippantottam a már-már csípős hidegből, ami rendesen megfájdította a fejemet. Nem zavart, éppen nem tudtam erre koncentrálni, hiszen megint túl voltam a napi telefonhíváson Jungkook-kal, ami ismételten nem volt eredményes. Megint csak kisípolt, hangpostára váltott a készülkék és nem tudtam beszélni vele. Már odáig eljutottunk, hogy tegnap legalább küldött egy privát üzenetet, benne egy képpel, amin ő, Hoseok és Jimin voltak, üzenetként pedig azt írta hozzá, hogy ne aggódjak, csak sok a próba, akkor is éppen az egyik új dalukhoz csinálták vagy tökéletesítették a koreográfiát. Ja, és hozzátette, hogy "te is hiányzol". Ez már valamelyest megnyugtatott és szinte annyira örültem már a rég várt üzenetnek, hogy mosolyogva csináltam végig az egész napot, még úgy is, hogy a munkahelyemen csupa idiótával futottam össze. De nem tudtam mit tenni ellene, annyira felvillanyozott ez is, hogy az elképzelhetetlen. De most megint lelombozódtam, hiszen eltelt egy hónap vagy egy kicsittöbb is, amióta együtt voltunk utoljára, amióta megfoghattam a kezét és megcsókolhattam, amióta együtt aludtunk és amióta úgy érzem, veszélyben ez az egész a munáink miatt. Megint nem keresett, nem írt, nem veszi fel a mobilját és nem reagál semmire. Éppen ezért döntöttem úgy, hogy leugrom a drogériába, beszerezni magamnak egy pár új sminket. Egyrészt már mondtam, hogy nagyon jó stressz oldó hatással bírt rám az új és színes termékek megvétele, másrészt meg most valóban szükségem volt egy új alapozóra a legvilágosabb tónusból, ugyanis azt nagyon sokat használtam már és rohamosan fogyóban volt.

Éppen, hogy beléptem a kis üzletbe, mindenki ismerősként köszönt rám. Felkaptam egy kis kosárkát és bele is vetettem magam a hosszú sorokba, amik telis tele voltak különböző árnyalatú, állagú és márkájú sminkcuccokkal. Célirányosan vettem a sétát a legutolsó sor felé, ahol tudtam, hogy az alapozókat tartották.

- Jin? - Vontam fel a szemöldököm, amikor az egyik sor végén megpillantottam egy ismerős alakot.

Bár maszk volt rajta és egy baseball sapka is takarta az arcát, gondolom a rajongói miatt, mégis a szemei olyan ismerősek voltak. Ráadásul a nevére fel is figyelt, így szabadon gondlhattam, hogy tényleg az, akire gondoltam. Egy mosolygó szempárral álltam szemben és a férfiegy gyors ölelésben részesített, amikor felfogta, hogy ki is vagyok.

- Mizu Boni? - Kérdezte és átvette a másik kezébe a kosarát.

- Nem sok, jöttem beszerző körútra - Mosolyogtam rá. - Veled minden rendben?

- Persze, egy kicsit sűrű a program, de minden oké - Felelt elfojtott hangon a maszkja miatt. - Eszel rendesen? Fogytál.

Végignéztem magamon, holott nem egészen tizenöt perce csekkoltam le magam, mielőtt kiléptem volna a lakásból. Megvontam a vállam és csak mosolyogva néztem rá.

- Mondjuk, hogy kicsit sok a stressz - Feleltem.

- Munka?

- Is - Bólintottam.

- Jungkook-kal minden oké? - Vonta fel a szemöldökét. - Nem kérdeztem rólad, nagyon el volt foglalva.

- Igen, gondoltam - Sóhajtottam. - Nem sokat beszéltünk mostanában.

- Pedig folyton a telefonján lóg - Ingatta meg a fejét.

- Lehet, minden üzenetemet megnézi, csak nem igazán válaszol - Húztam el a számat. - De gondoltam, hogy nagyon sok a dolga.

- Neki mindig is az volt - Nevetett fel halkan. - Kicsit maximalista, úgyhogy mindig tovább marad a táncteremben is, van, hogy amíg mi már este nyolckor otthon vagyunk, ő csak valamikor hajnalban esik haza, annyit gyakorol. Meg valamikor a napokban kezdett el egy új dalt feldolgozni és azt nagyon szereti tökéletesíteni, úgyhogy ha nem a stúdióban van, akkor a szobájában kialakított stúdió sarokban ül egész nap és veszi fel a dalrészleteket.

- Nem semmi - Vágtam egy elismerő grimaszt. - Nem is tudtam, hogy most ezt csinálja. Nem nagyon tájékoztat mostanság semmiről - Sóhajtottam.

- Nem is beszéltek? - Lepődött meg.

- Hát - Nevettem fel zavartan. - Nem nagyon van rám ideje, úgy tűnik. Én próbálok minden nap üzenni neki vagy felhívni, de az elmúlt három hétben vissza se hívott egyszer se. Egy üzenetet küldött tegnap.

- Hát, nem mondom, hogy jó, de remélem, hogy megérted - Mosolygott a maszkja mögött és nyugtatólag megsimogatta a vállamat. - Beszéltetek róla, hogy nem lesz könnyű.

- Tudom, megértem persze. Csak jól esne legalább annyit látni, hogy volt egy nem fogadott hívásom tőle, még ha nem is tudtunk beszélni - Vallottam be halkan. - Vagy legalább hetente egy üzenetet, hogy él e még.

- Fura, pedig azt hittem, hogy legalább négyszer beszéltek naponta.

- Jó is lenne - Nevettem fel. - Azt sem tudom, akar e egyáltalán még beszélni velem - Sóhajtottam és beharaptam az alsó ajkam.

- Ne aggódj és ne képzelj magadnak semmit! - Ingatta a fejét rosszallóan Jin. - Jungkook első barátnője vagy és nincs olyan nap, hogy ne hozna szóba vagy ne mutogatná körbe a képeidet, hogy milyen szép vagy.

Halkan felnevettem és csak remélni tudtam, hogy gondolkodik és nem mutatja körbe az olyan képeimet, amit már az ágyban csináltam neki vagy éppen csak egy törülközőben. Nem is tudom, talán így akartam felhívni a figyelmét, hogy létezem és írjon már. Hirtelen megcsörrent SeokJin mobilja és ránézett a kijelzőre, majd szimplán lehalkította a készüléket. Rám emelte a tekintetét és elmosolyodott.

- Mennem kell - Jelentette ki. - Te meg ne hagyd el Kook-ot, abba beleroppanna.

- Nem akarom, csak egy kicsit bánt, hogy nem keres.

- Sok a dolga és neki első a munka. Ezt értsd meg és legyél türelmes.

- Igyekszem, csak már hiányzik - Sóhajtottam.

- Megpróbálok beszélni a fejével és kirobbantani őt a táncteremből, hogy egy kicsit több ideje legyen, de nem ígérek semmit.

- Nem, nem akarom, hogy az legyen, hogy panaszkodok a háta mögött - Intettem nemet a fejemmel és a kezemmel is.

- Nem mondom, hogy tőled tudom, csak majd rákérdezek, hogy nem gondolkodott e azon, hogy valamelyik nap átmenjen hozzád este - Vont vállat.

- Aranyos vagy - Nevettem fel halkan.

- Na, tényleg mennem kell - Hajolt előre tárt karokkal, hogy egy gyors öleléssel búcsúzzon el tőlem.

- Vigyázz magadra! - Mosolyogtam és viszonoztam az ölelését. - Mindenkit üdvözlök.

- Átadom - Biztosított róla és már intett is egyet, hogy el tudjon tűnni a pénztár felé, majd ki az ajtón.

Sóhajtottam egyet és mosolyogva megnyaltam a számat. Jól esett, hogy azt hallhattam, hogy Jungkook nem felejtett el és beszél rólam. De még mindig nem voltam teljesen nyugodt azzal kapcsolatban, hogy nem keres. Igen, tudom és tudtam is, hogy nehéz lesz, de akkor még nem sejtettem, hogy ilyen mértékekig bele fogok esni.