D E A R E N E M Y | ✓

5| A meghívás

Ötödik fejezet
• A meghívás •
▃▃▃▃▃▃▃▃▃▃▃▃▃▃▃

Miután Rachel lakása előtt megállok, vennem kell egy nagy levegőt. Az úton hazáig végig azon járt az agyam, hogy neki majd mit mondok. Bár, nem mintha magyarázattal tartoznék neki. A múltkor is tudta — nem tőlem, hogy Aceel mentem el, azonban most még tagadni se leszek képes. A clubban lévő emberek mind tanúja volt annak, hogy Accel hagytam el a clubot. Meglepőmódon, ez a tudat nem zavar, sőt nem is érdekel. Jake már a múlté, Ace pedig — remélhetőleg, egy jó ideig a jövőm. Még most se fogtam fel igazán, hogy igazából mibe egyeztem bele. Bevallva, még soha nem voltam ilyen kapcsolatban senkivel se. Ez teljesen új pálya lesz nekem, ugyanakkor ez a tudat felizgat. Ace Blake az úgymond afférom lesz, pontosabban már az is. Acenek igaza volt, ő bárkit perceken belül az ujjai köré csavar. Holott éget a kíváncsiság, hogy vajon a tökéletes férfi mögött milyen ember rejtőzik. Érdekel hogyan gondolkozik és, hogy hogyan látja ő a világot. Hazudnék, ha azt mondanám, Ace nem keltette volna fel az érdeklődésemet. 

Míg a kulcsot a zárba csúsztatom, ujjaimmal végig szántok sötét hajamon, majd elfordítom a kulcsot. A zár kattan egyet, én pedig lassan kinyitom az ajtót. A kulcsot kihúzom a zárból és belépek a lakásba.

– Blair!? – hallom meg a konyhából Rachel hangját. Nem válaszolok neki. Inkább felakasztom a kabátom és leveszem a cipőm. A táskámmal a kezembe a hang irányába megyek. A konyhába érve megállok az ajtó mellett. Rachel nem egyedül van. Barátnőm egy ezer wattos mosollyal ül az egyik széken a konyhaszigetnél, míg Noah — igen, az a Noah, egy kávét lefőz. Szemöldökeim az egekbe szöknek. Mindenre számította, csak arra nem, hogy Noah fog a konyhánkban állni. Rachel ragyogó kék szemei rám siklanak, majd az ajkán lévő ártatlan mosolyból egy ördögi vigyor lesz. Barátnőm egy lendülettel feláll és hozzám lép, hogy utána megöleljen.

– Még mindig haragszom rád, Rachel! – mutatok rá a mutatóujjammal, utalva a tegnap esti akciójára. Rachel elforgatja a szemeit.

– Nem lehetett olyan rossz az éjszakád – jegyzi meg mellékesen. Szemeim összeszűkülnek.

– Ahj, fogd be. Inkább mutass be – biccentek a már megfordult Noahhoz, aki éppen leteszi a gőzölgő bögrét a pultra. Csak ekkor nézem meg jobban a srácot. Noah elég helyes a sötét, ízlésemnek kicsit túl rövid hajával és a nagy barna Bambi szemeivel. Nem éppen a legmagasabb srác, de ezzel nincs is baj. Ezentúl, Noah nem éppen a legszélesebb vagy a legvékonyabb. Totálisan átlagos férfi, ami ebben az esetben meglep. Rachelnek mindig a rosszfiúk kellettek, de első benyomásra Noah nem tűnik annak.

– Helló, Noah Sharon vagyok. Blair, igaz? – ajkait egy szívdöglesztő fél mosolyra húzza és kinyújtja nekem a kezét. Én is egy mosolyt varázsolok az arcomra, majd megmarkolom meleg és nagy kezét.

– Blair Rom, örülök, hogy megismerhetlek! – ez így is van. Már nagyon kíváncsi voltam, hogy milyen ez a Noah gyerek. Végülis, úgy látszik sikerült elnyernie Rachel barátnőm szívét. A srác elengedi a kezem és Rachelre pillant.

– Rachel már sokat mesélt rólad – nevet fel és hoppá. Most már világos miért van Rachel ennyire Noahért oda. A férfi olyan tekintettel néz Rachelre, hogy még az én szívem is ugrik egyet.

Jake is így nézett rád pár hete, emlékeztet a belső hangom, amit gyorsan figyelem kívül hagyok.

– Ah igen? Remélem csak jót! – viccelődöm, ugyanakkor vetek egy sokatmondó kérdő pillantást barátnőm felé. Tudom, hogy Rachel soha nem mondaná tovább, mégis bennem van az a kis félelem, hogy mivan ha mégis?