Virágot a sírodra! (Jungkook fanfiction) BEFEJEZETT

11.rész - Tedd meg!

Ismerős az az érzés, amikor semmi másra nem tudsz gondolni egy bizonyos dolgon kívül? Na hát így voltam én egész éjjel és másnap az iskolában is. Testileg talán ott voltam, de szellemileg és lélelben is egészen máshol jártam. Megnyugvást szerettem volna találni, de rájöttem, hogy amíg ezen a bűnös világon, és ebben a nyomorult testben élek, addig esélytelen.
-Szép napot Miss Watson - integetett át a kertben szorgoskodó, idős, szomszéd bácsi.
-Önnek is - mosolyodtam el halványan.
Mi a fene üthetett az emberekbe? Hirtelen mindenki kedves és elfogadó lett. Megártott nekik a napfény és a meleg? Betudtam az idős úr figyelmességét annak, hogy jó délelőttje volt. Talán megérkezett a protkója, vagy esetleg kapott egy új metszőollót.
A mai nap kivételesen azon napok egyike volt, amikor anya dolgozni kellett menjen délután. Kissé feldobta az amúgy nem túl jó hangulatomat a tudat, miszerint nem kell attól tartanom, hogy esetleg észreveszik, hogy Jungkook beszél hozzám a felvételen keresztül.
-Szia Andy - integetett bele legjobb barátom a sejtéseim szerinti kamerába - Remélem jó napod volt és vigyáztál magadra.
Ja. Attól eltekintve, hogy Suwoong elgáncsolt a folyósó kellős közepén, egész jó volt. Sem az osztálytársaim, sem a tanáraim nem szekáltak. Ez mind szépen és jól hangzik, csakhogy olyan rég nem éreztem már Jungkookon kívül mástól megértést és kedvességet, hogy már elfelejtettem, hogyan is lehet értékelni az ilyesmit.
-Ma be fogom neked mutatni a harmadik hyungomat - mosolyodott el sejtelmesen - Namjoon hyung! - kiáltotta el magát és rögtön elsuhant mögötte valaki - Idő van.
A kamera egy éles váltással irányult egy Kooktól nem messze álló srácra. Talán ő nézett ki eddig a legfelnőttesebbnek az eddigi összes bemutatott személy közül. Szürke kontaklencsét viselt és szokatlan, lila hajszíne szinte vonzotta az ember tekintetét. Ahogy mosolyra húzta ajkait, az apró bájgödrök az arcán elmélyültek, ezzel csak még aranyosabbá téve külsejét.
-Szia - szólalt meg kellemesen mély hangján - Én Kim Namjoon vagyok, de általában RM-nek szoktak hívni.
-RM! - hallottam egy hangos ordítást - Te törted el az emeleten a vázát?
-Itt sem vagyok - pattant fel a srác és nem sokkal később egy ajtócsapódást lehetett hallani.
-De jó. Na akkor mesélek én - forgatta meg Jungkook a szemeit. Egyetlen egy kikötésem van azelőtt, hogy belekezdenék. Kérlek ne akadj ki!
Hát szép kezdés az a mondat, hogy ne akadjak ki. Sokszor hallottam már ezt a felszólítást és ezután mindig egy olyan dologról, vagy történésről lesz szó, ami miatt legszívesebben a falba vágnám a fejem.
-Tizennégy éves voltam, amikor megkaptam az első feladatomat itt, a srácok körében - kezdett bele magyarázatába - A főnök pontosan tudta, hogy mennyire kezdő voltam akkor még, ezért Namjoon hyung mellé osztott be, hogy tanulhassak tőle. Még tisztán emlékszek a szavaira, amiket indulás előtt mondott nekem, látva az ijedt és kétségbeesett ábrázatom. "Kölyök! Nem pánikolhatsz be! Te választottad ezt az életet, úgyhogy tedd, amit tenned kell!". Ugyan akkor nem mutattam ki, de a szavai akkora hatással voltak rám, hogy már a legkevésbé sem féltem a későbbi feladatok végrehajtásánál. A kezembe nyomott egy kisebb pisztolyt és együtt elindultunk életem első rablására.
Hogy micsodára? Rablásra? Még az állam is leesett döbbenetemben. Az én mindig kedves, tisztelettudó és illedelmes legjobb barátom képes volt ilyesmire vetemedni? Itt csakis valami nagyon nagy probléma állhat a háttérben.
-Én mentem be elsőként a kiszemelt, kis üzletbe, miután Hoseok hyung kikapcsolta a környékbeli térfigyelő kamerákat. Nem tagadom, hogy ideges voltam, hiszen egy ilyen kaliberű bűncselekmény minden, csak nem egyszerű egy tizennégy éves gyereknek. De a hyungjaim tartották bennem a lelket és tudtam, hogy meg kell tennem. Odamentem az elárusítóhoz és ráfogtam a fegyvert, míg RM egy másik pisztoly segítségével félreterelte az éppen vásárlókat. Nem akartunk senkit sem bántani vagy megölni, pusztán szükségünk volt a pénzre.
És akkor tudatosult bennem igazán, hogy én mennyire félreismertem Jungkookot. Ha pénzre volt szüksége, akkor miért nem kért a szüleitől? Vagy akár tőlem? Valahogy meg tudtuk volna oldani ennyire radikális módszerek nélkül is.
-A feladatot végül sikerrel zártuk. Megszereztük a pénzt, nem kellett bánatnunk senkit és nem is lepleződtünk le. A főnök olyannyira elégedett volt a munkánkkal, hogy azonnal előléptetett minket. Ettől kezdve mi kaptuk a nevezebb feladatokat, mint például drogcsempészet, bankrablás, vagy éppen gyilkosság.
Ezúttal nem a már jól megszokott döbbenet lett úrrá rajtam, hanem a jeges félelem. Tényleg ennyire vak voltam? Nem vettem észre, hogy a legjobb barátom illegális tevékenységekbe folyt bele. Nem attól féltem, hogy esetleg én leszek a következő áldozat, hanem magától a tudattól, hogy Kook talán emiatt az életmód miatt halt meg.
-Most biztos azon gondolkodsz, hogy mennyire nem volt mindez helyes. Te talán így látod, én viszont nem. Mindenkinek, aki ehhez a kis családhoz tartozik, megvannak a maga álmai. Van aki énekes szeretne lenni, van aki étteremtulajdonos, van aki rendőr. És itt van Namjoon, aki csak arra vágyik, hogy a húga meggyógyulhasson. Az előléptetésünkkor hyung tizenhat éves volt, a húga pedig tizenkettő. A csupaszív kislánynál hét éves korában diagnosztizáltak tüdőrákot - az arca az emlékek hatására teljesen elkomorodott - A kemoterápiák és a különböző kezelések méregdrágák voltak, az apjuk meghalt, az anyjuk pedig alkoholista volt, így nem igazán volt más választása a bűnözésen kívül. Nem vagyunk rosszak vagy gonoszak, csupán az álmainknak élünk.
Egy pillanatig sem gondoltam arra, hogy Kook vagy a barátai rosszak vagy bűnözők lennének. Minden bűncselekménynek és helytelen dolognak megvan az oka. Én emiatt nem ítélem el őket.
-Most pedig arra foglak kérni, hogy te is tedd meg! - hangja parancsolóan, de mégis gyengéden csengett - Menj el  a Jeongjang és a Gangbyeon sarkán található üzletbe, ahol én voltam akkor és te is lopj el valamit! Nem kérem azt, hogy olyan nagy dolgot tulajdoníts el, mint én. Vegyél el mondjuk egy rúzst, vagy valami apróságot.
Hogy mi a francot kér tőlem?! Én biztos, hogy nem fogok lopni az ő kedvéért. Én nagyszerűen megvagyok a saját tulajdonomban lévő dolgokkal és nincs szükségem a máséra. Kezeimet ökölbe szorítva gondolkodtam azon, hogy megérné-e nekem ez.
-Után pedig menj el a Sageori kórházva, és add oda azt, amit elvettél Namjoon hyung hugának, Minanak, azzal az üzenettel, hogy kitartást és mihamarabbi felépülést kívánok neki - mosolyodott el halványan - Biztos vagyok benne, hogy most nem tudod, hogy helyes-e az amire kérlek. Ha értem nem is, de kérlek Namjoon hyungért és Minaért tedd meg! Vigyázz magadra! Szeretlek Andy - küldött egy levegőpuszit, én pedig leállítottam a lejátszást.
Kicsit félve és remegő lábakkal mentem le a lépcsőn, beleléptem fekete Converseimbe, majd kimentem az ajtón. Többé már nem volt kétségem affelől, hogy mit kell tennem.