Hetedik fejezet

3 0 0
                                    

A kamera felvételei között megtaláltuk az emberünket, én pedig megkértem Sorát, hogy küldje el nekem e-mailben. Már besötétedett, mire végeztünk, így úgy láttam jónak, ha lassan elindulunk. Valószínűleg Changwook is csak ránk várt az irodában, ezért a búcsút is minél rövidebbre akartam fogni.

- Jihun, megtennéd, hogy megvársz odakint? - fordultam a srác felé, mire ő csak bólintott. Láthatóan még nem jutott túl az első meglepődésen, így inkább nem akartam kitenni egy másodiknak. - Köszönök mindent. Sajnálom, hogy csak most jöttem ide, de nagyon el voltam havazva az utóbbi időben...

- Ő a pasid? - kérdezte, figyelembe sem véve a szánalmas szabadkozásomat. - Mert, ha igen, elég jó fogás.

Felnevettem a feltételezésén, elvégre nem ismertem olyan régen a szöszit, hogy a pasim lehessen. Kuncogva ráztam a fejem, tiltakozásom jeléül.

- Nem, nem az. A bátyám egy barátja, nekem pedig a kollégám. Semmi olyan nincs köztünk - mondtam ki a nyilvánvaló tényeket. Feldobta a hangulatom ezzel az ötletével, ugyanis eléggé abszurdnak hatott. Igen, kezdtem úgy érezni, mintha férfiként kedvelném, de ettől függetlenül nagy hülyeség lenne kikezdeni Inseong egyik legjobb barátjával, főleg, hogy ők öten elvileg még együtt is laknak.

- Kár. De, akkor, legalább csinálhatom ezt - kacsintott rám, majd magához vonva kezdett játszani az ajkaimmal. Természetesen belementem a játékba, ez már megszokott volt tőlünk - csókkal köszönni és csókkal búcsúzni.

- Miért, ha az lenne, nem tennéd? - kacagtam fel, ahogy elvált tőlem.

- De, de kétlem, hogy örülne neki. Bár, ki tudja - nevetett velem. - Azért, hiányoztál már. Egy egészen kicsit - komolyodott el egyik pillanatról a másikra, én pedig kibontakoztam a karjaiból. Az arckifejezésemből leszűrhette a gondolataim, mert szinte azonnal magyarázkodni kezdett. - Tudom-tudom, megbeszéltünk valamit, és tartom is magam hozzá, de, ha már anélkül állítottál be, hogy akár egy üzenetet is küldtél volna, ennyit hadd mondjak.

- Majd még találkozunk, Sora - köszöntem el tőle egy intéssel, és kiléptem a friss levegőre, de még hallottam, ahogy utánam kiált.

- Semmit sem változtál!

A hangjából nem tudtam leszűrni, hogy ez most szarkazmus, vagy őszinte öröm akar-e lenni, így inkább nem törődtem vele, félresöpörtem. Úgysem tűnt valószínűnek, hogy a közeljövőben vele fogom tölteni az időmet.

Amint Jihunnal szembefordultam, szinte tekintet nélkül bármire, letámadott a kérdésével. Valószínűleg abban a pár percben, amíg magára hagytam, át tudta gondolni a nemrég látott jelenetet, így végre rám zúdíthatott mindent.

- Szóval... Te leszbikus vagy? - nézett le rám a magasból, sötét szemeit közvetlenül az enyémekbe fúrva.

- Pánszexuális - vontam meg a vállam lezseren, de mikor láttam, hogy a szó semmit nem mond neki, magyarázni kezdtem. - Mondhatjuk biszexuálisnak, de az nem teljesen fedi le. A lényeg, hogy akárkibe bele tudok szeretni, legyen az férfi, nő, transznemű, vagy interszexuális, igazából, bármi. Felőlem akár félig unikornis is lehet. - Gondoltam, hogy ha beleviszek valami vicces hasonlatot, majd kevésbé fog rám úgy nézni, mint, aki nem normális, de valójában csak még jobban elrontottam. Nem szólalt meg, így inkább én beszéltem, csak, hogy ne álljon be kínos csend kettőnk közé. - Ettől még nem leszek más, nem változom Csubakkává, vagy azzá a hatalmas szőrös pókká, ami a Harry Potterben van...

- Aragog. A pók neve Aragog - szakított félbe, halvány mosollyal az arcán. - Nem tekintek rád másként, csak azért, mert egy lánnyal csókolóztál, Inhee. Tudod te, hogy hány férfinak álma, hogy ilyet lásson élőben? - tette fel a költői kérdést. Őszintén megkönnyebbültem, amiért nem ítélt el miatta, és bár észre sem vettem a bizonytalanság súlyát, ami a vállaimra nehezedett, most, hogy legördült rólam, átadtam magam a felszabadultságnak. - Megígértem, hogy nem mondom el senkinek, főleg Inseongnak nem, amit, bár nem értek, de betartom. Viszont, cserébe az a kérésem, hogy gyere el a holnaputáni buliba. A srácok is ott lesznek.

You've reached the end of published parts.

⏰ Last updated: May 08, 2018 ⏰

Add this story to your Library to get notified about new parts!

Butterfly in moonlightWhere stories live. Discover now