𝑺𝒊𝒍𝒆𝒏𝒕𝒍𝒚 𝑫𝒆𝒔𝒕𝒓𝒐𝒚𝒆𝒅 ☆彡 𝑬𝒓𝒆𝒓𝒊

◤ 17. ◢

Kapcsolatban lenni jó. Szeretni és szeretve lenni, annál inkább. De tudjátok mit? Egy kapcsolat nagyon, nagyon sok munkával jár. A szar felhő így is megtalált minket Levivel, egyre többet veszekedtünk, de tök apróságokon. Ha arrébb tettem egy centivel a könyvét, már akkor képes volt tüzet okádni rám. Persze, ahogyan ez lenni szokott, megbeszéltük és a kibékülés édes mámora folyton folyvást elárasztott minket. Szerettem őt és tudtam, hogy a sok kiborulás nem is ellenem szólt, hanem a félévről. Jól akart teljesíteni, nagyon sokat tanult is és egyszerűen alig bírtam sokszor elrángatni az asztalától, hogy csináljunk valami értelmeset.

Én.

Aki állandóan videojátékozik.

Én, aki lusta kimozdulni és emberek közé vetni magát.

Remélem érzékeltetem ennek a súlyát.

Aztán az egyik reggel odáig fajult, hogy ordítoztunk egymással és majdnem hozzám vágott egy kibaszott vastag kilós könyvet, csak azért, mert segíteni akartam neki. Nem tudom mi járhatott a fejében, de hogy átlépett egy határt az is kurva biztos.

Délután dolgozni mentem, szünetben pedig kint cigiztem Garekivel. Ő is tök frusztrált volt. Latyakos, hideg szar idő dúlt.

- Hé, ti.. szoktatok veszekedni Rinnel? - tettem fel a kérdést.

- Ja, de Rin nem az a fajta, aki szeret vitázni - felelte, mialatt kifújta a füstöt.

- Ezt hogy érted?

- Tudod, ő olyan, ha összeveszünk, azon van, hogy kibéküljünk.. neki mindegy, hogy kinek volt igaza, annyira szeretetre éhes, hogy inkább feláldozza a büszkeségét - magyarázta egyszerűen.

- Ez nem igazságtalan kicsit? - vágtam vissza.

- Lehet, de ha kell bocsánatot kérek.. egy kapcsolatban nem az a fontos, hogy neked mi sok, vagy mi kevés.. néha félre kell tenni a sértődöttséged és oda nyújtani a kezed. Ha duzzogsz azon ami történt, akkor lehet, hogy elronthatsz vagy elveszíthetsz valami nagyon jót. Szerinted megérné? - úgy szórta bölcsességét büszkén vigyorogva, hogy legszívesebben képen töröltem volna.

Nem válaszoltam, így bement és magamra hagyott, mivel nekem nem sikerült egy perc alatt letüdőznöm egy szál cigit. Viszont, ha belegondolok, talán nem mondott butaságot.. van valami, amit nem veszek észre? Talán... van valami baja, ami mélyen legbelül mardossa és azért lökdös így el? Vagy ekkora nyomást helyez rá, hogy teljesítsen?

Fogalmam sem volt. Legszívesebben hazamentem volna bekuckóztam volna a szobámba és néztem volna valami butyuta sorozatot. Helyette még lenyomtam a műszakomat. Eléggé idegesített ez a pincéres cucc is. Nem értettem miért kell ilyen felszerelésben tolni az egészet. Komolyan. Fekete nadrág, fehér ing, fekete csokornyakkendő, bordó mellény és lakkcipő, kivéve engem, én tornacipőbe vittem ezt az egészet. Bár, egy szavam se lehet, mivel elég jól fizetnek, csak már-már kényelmetlen volt ez az úgymond munkaruházat.

Ahogy visszatértem kiküldtek a nyolcas asztalhoz, ami közel volt a bejárathoz. Egy személy ült az asztalnál egy könyvet olvasva, ami eltakarta mivoltát.

- Üdv, felvehetem a rendelést? - kérdeztem illedelmesen.

Leemelte a könyvet. Az ismerős kék szempár láttán nagyot dobbant a szívem.