Prológus

696 44 5
                                    

Ha két dinasztia harcol a hatalomért, van, hogy egy harmadik emelkedik ki győztesként, és ül a vérrel áztatott trónra.

Az esztendők alatt hol az egyik, hol a másik rózsa tudta magának a koronát, hol az egyik, hol a másik számított az angol királyi családnak – holott valójában egy család voltak, s ez is volt az egész háború kiváltója.

Tucatnyi csata, ezrek halála és nyomorúsága után az utolsó York férfi ott feküdt a sárban, ruhátlan testét csupán a sebek fedték. Még az élet harcolt benne, ahogy ő küzdött annyiszor a csatákban, a bátyja, és később a saját uralmát védve. Néhány újabb rúgás és ütés következtében már életétől megfosztva feküdt az egykori király.

Henry nem bántotta őt, csak végig nézte a gyalázatot: most még is mellé lépett, lehajolt hozzá, és fejéről levette a mocskos koronát. Sár és vér egyvelege díszítette azt, de nem törölte le róla a szennyt. Sohasem képzelte el így, azt hitte, hogy dicsőségesen fog ragyogni. Forgatta kezében a tárgyat, amiért érkezett, majd lepillantva a holtestre tudatosult benne igazán, hogy végre beteljesedett sorsa: most már ő Anglia királya, Henry, a hetedik ezen a néven.

Fejére helyezte a koronát, a mellette ácsorgó hűséges emberei pedig letérdeltek elé, és egyszerre harsogták:

– Isten óvja a Királyt!

Rózsák TáncaWhere stories live. Discover now