Rózsák Tánca

1.

1485. Augusztus

– Történt valami köztetek Richarddal? – kérdezte az asszony kertelés nélkül.

A késő nyári napsugarak lágyan siklottak végig a két hölgy vörös haján.

– Anyám! – háborodott fel azonnal a fiatal leány.

Két nappal ezelőtt valóban meglátogatta a nagybátyját, a csata előtti éjszakán, mert úgy érezte, mennie kell.

– Nem történt semmi. Ő szerette volna, de azt mondtam neki, hogy csak a házasságunk után – mondta ki az igazságot.

Gondolnia kellett a jövőjére, hiszen egy csata kiszámíthatatlan. A király már egy ideje udvarolt Elizabethnek, de a lány folyamatosan hárított – ő sem tudta, hogy miképp viszonyuljon ehhez, hiszen a király feleségét kedvelte, tisztelte, és sajnálta azt, hogy szegény igen korán eltávozott az élők sorából.

– Én hiszek neked – sóhajt megkönnyebbülten az asszony. – Lizzie, ne maradj kint túl sokáig. Bármikor megjöhetnek a hírrel, és nem biztos, hogy kedvesek lesznek majd velünk.

– Mindjárt megyek – válaszolt Elizabeth, és édesanyja távolodó alakját figyelte.

A birtok kis tavának a szélén üldögélt és tanakodott. Annyi gondolat és érzelem cikázott benne, hogy esélytelen lett volna rendet tenni közöttük.

Imádott a szabadban lenni, kisgyermekként rengeteget volt kint a palota udvarán, és ha édesapja ideje engedte, ő is vele tartott.

Egy követ hajított a tóba, aminek következtében a víz visszacsapódott rá.

Anglia királynéja leszek – mondogatta magában.

Egy hercegnőből királyné ugyanabban az országban. Igaz, mióta a nagybátyja uralkodik, Elizabeth és testvérei fattyúnak számítanak, mivel édesapjuk felrúgta a jegyességet egy hercegnővel, hogy elvegye Elizabeth Woodvillet – és néhányan azt az eljegyzést már házasságnak vélték.

A göndör haját és a fehér ruháját már vízcseppek sokasága borította, amikor hirtelen lódobogást hallott. Azonnal felpattant, és rohant vissza a kastélyba.

– Anyám, itt vannak! – kiáltotta, amint belépett az ajtón. – Jönnek!

Mély levegőt vett. Hát elérkezett az igazság pillanata, amire annyira vártak már!

Az ajtó hirtelen bevágódott, Elizabeth riadtan nézett az édesanyjára. Lehunyta a szemét egy pillanatra. Utána ő is ijedten nézett vissza.

Richard már nem király többé. Más kérdés az, hogy él-e még, vagy sikerült elmenekülnie.

Az ajtón több férfi jött be, mint amennyien Elizabethék voltak. Bridget, a legkisebb húga közelebb bújt hozzá, és átkarolta derekát.

– A Yorki szajhák – szólalt meg az egyikük erős akcentussal. A kijelentés felháborította Elizabethet, és legszívesebben visszaszólt volna a férfinak. – Az új király kérésére a Windsori kastélyba kell szállítanunk önöket. Ha kell erőszakkal. Ebben szabad kezet kaptunk – mosolyodott el gúnyosan a férfi, miközben hideg tekintetével nézett a megfogyatkozott családon.

– Én Elizabeth of York vagyok, a király jegyese. Ha még egyszer így mernek beszélni velünk, vagy ha hozzánk értek egy ujjal is, akkor a halálotokkal fognak fizetni érte! – jelentette ki Elizabeth.

– Csak egy fattyú maga. A szava nem ér semmit – nevette ki.

– Uraim, erőszakra nincs szükség – lépett közbe az egykori királyné. – Felöltözünk, és azonnal indulunk.