Az Örökösök ( Loki ff. )

12.Felismerés

  - Ha azért jöttél utánam, hogy kioktass a királyi család illemszabályairól, ne fáradj! A te szádból hiteltelen lenne. - Loki szája félmosolyra görbült, majd megnyalta alsó ajkát. Megbabonázva néztem végig. Lesz már másként, hogy nem csak a csókjára tudok gondolni? 

~~~ 

Loki félkezével finoman a falnak nyomott és úgy nézett a szemembe. Újra túl közel volt és tényleg képtelen voltam másra figyelni, mint az ajkaira.

- Ugye tudod, hogy helytelen volt? - kérdezte egyik kezével még mindig a karomat tartva. Hitetlenül felnevettem

- Annyi csínytevés után pont ezen aggódsz? - néztem a szemébe.

- Tudod - rázta értetlenül a fejét - Nem egészen értem mit vársz tőlem...

- Hogy legyél velem őszinte! - emeltem fel a hangom, mire határozott pillantásával elcsitított.

- Legyek veled őszinte? - nevetett fel ezúttal ő hitetlenül - Csak azt bánom a tetteimben, hogy miattuk évekre elvesztettelek. - ledöbbenve néztem a szemébe. Pillanatokig csak álltunk ott - Nélküled nem bírok a helyesen úton maradni. Mióta újra itt vagy, valami megváltozott kettőnk között, te is tudod. Mióta újra beszélsz velem, azóta jót akarok csinálni. Előtte nem érdekelt. Éppen ezért nem értem, hogy mit akarsz? - nézett rám epekedve - Egyik pillanatban azt akarod, hogy legyek a jóságos, kegyes, hős bátyád, aztán pedig úgy nézel rám, hogy Odin verjen meg érte milyen gondolatokat ébresztesz bennem a szemeiddel. Ha látnád, amit én! Helytelen cselekedetre biztatnak. - nyomta nekem a testét lemondóan sóhajtva.

Nem bírt távol maradni tőlem. Átjárt a boldogság. A szavai ledöbbentettek, de meg is nyugtattak, mert mindennek ellenére, legalább nem egyedül vagyok a fura érzéseimmel. Loki hátára tettem egyik kezemet, hogy nehogy eszébe jusson eltávolodni. Arcát felemelő volt újra közel érezni. Visszajátszottam magamban a szavait. Tudtam, hogy lehetetlen, hogy csak én érezzem a kettőnk között lévő ki nem mondott érthetetlen vonzalmat. Most hát kimondta. Loki sosem félt őszintének lenni. De úgy éreztem ezeket a dolgokat csak nem rég vallotta be magának is. Pont úgy, ahogy én. 

- Nem akarom, hogy a Bátyám legyél. - suttogtam miközben a szemébe néztem, egy pillanatra összeráncolta a szemöldökét, majd egy nagyot sóhajtott - Nem akarom, hogy helytelenül cselekedj. - ekkor csalódottan próbált eltávolodni tőlem, de nem engedtem. Másik kezemmel a tarkójánál fogva húztam magam felé. – Csak még most utoljára csinálj olyat, amit nem kéne! -suttogtam szinte a szájába, amitől ajkai megremegtek. 

Loki még erősebben nyomott a falnak. Kezei a derekamra csúsztak és behunyta a szemeit. A tarkóját simogattam. Másik kezével az arcomhoz nyúlt, finoman végigsimított az ajkaimon. Szemei amikor újra kinyitotta őket vágytól csillogtak, tekintetével az ajkaimon lévő kezei mozgását követte.

- Én már úgyis a pokolra jutok! Neked nem kéne! - sóhajtott lemondóan.

Hihetetlen, hogy csak azért tartotta tőlem távol magát, mert félt, hogy én hibát követek el miatta. Vele. De akartam. Ha ezért a pokolra jutok, hát legyen. Vállalom.

- Törődj a magad dolgával! - suttogtam, miközben én is a testének nyomtam a sajátomat.

 Akaratlanul is behunyta a szemét a hirtelen jóleső mozdulattól. Szinte egyszerre emeltük fejünket a másikéhoz és ajkaink találkozásakor egyszerre sóhajtottunk a csókunkba. Túl nagy a vonzalom kettőnk között. Értelmet nyert, a sok történet a szerelemről. A Földön hallott kémiáról két ember között. Valóban úgy éreztem, hogy valami láthatatlan, megfoghatatlan dolog húz hozzá. Sose tudott elég közel lenni hozzám, ahhoz, hogy elégnek érezzem. Pedig most is csókolóztunk. Akárhányszor a közelembe volt meg akartam érinteni. Fontos volt nekem. Nem úgy mint régen. Nem úgy mint gyerekként. Talán szerelmes lettem belé? Lehetséges ez? Pont a mostohabátyámba? Pont a csínytevések Istenébe? Pont abba, aki elárulta Asgardot és a Családunkat? Annyival máshogy látom, mint mindenki más. Csak a jót látom benne. Minden rossz csak abból fakad, hogy senki nem érti meg. Még ő magát sem. Össze van zavarodva még mindig Apánk titka miatt. Keresi a helyét a családunkban és a világokban is. A felismerés szinte fejbe vágott. Az orrunk előtt volt a megoldás: Loki helye mellettem van.