Jogos kérelem. |Jikook VAMPIREFF|BEFEJEZETT

Huszonnyolcadik vér.

-Menj csak át Jiminhez. Amióta úgy éreztem vége az életemnek, beláttam a kapcsolatotokat, és támogatlak titeket. -Mosolyodott el.

-Jól elleszel egyedül? 

-Természetesen. -Bólintott. Azzal felálltam a helyemről, majd a szobámba vettem az irányt, hogy magamra ölthessek valami göncöt. Amikor kinyitottam a ruhás szekrényemet, egy ismeretlen tárgy pottyant ki belőle. Egy fényképezőgép. Egy régi gyártmány volt. Fogalmam sem volt hogy került ide, de jó poénnak tartottam azt, hogy elvigyem Jiminhez, és készítsek vele egy fotót, amit majd bekeretezünk. 

Hamar odaértem, majd kopogtattam is. Seo asszony nyitott ajtót, amikor meglátott, nagy mosoly ült ki az arcára. 

-Nahát Junkook, nem tudtam hogy jössz, de akkor főztem volna valami finomat. Ha Jimint keresed, a szobájában megtalálod. 

-Köszönöm  asszonyom. -Bólintottam, majd belépve a házba, kissé zavarban de a mutatott szoba felé vettem az irányt. Halkan bekopogtam, majd benyitottam. Még fent volt. Fel ült az ágyon, majd mosolyogva odasietett hozzám és átölelt. A kamera az útban volt, ugyanis a nyakamban lógott így gyorsan levettem hogy jobban átölelhessem őt. 

-Csak nem vettél egy fényképezőgépet? -Nézett a tárgyra. 

-Nem. Otthon találtam. De ha már itt tartunk, gyere ide egy képre. 

-Nem vagyok fotogén. -Kuncogott fel. -Méghozzá pizsamában vagyok. 

-Te mindenhogy aranyos vagy. 

Jimin szemszöge

Ott ültem az ágyon, és a szerelmemre gondoltam. A mellkasomra fogtam a fájdalomtól, majd egy könnycsepp gördült le az arcomon. Éreztem, hogy éget belülről a testem attól a kíntól, attól...A bizonyos hiánytól. Szép lassan bemásztam az ágyba, meg behunytam a szemeimet. Amikor sikerült elaludnom, akkor is csak Junkookról álmodtam így képtelen voltam tovább aludni. A szerelmem házában voltam, így éreztem még kellemes illatát is. Minden áron megölelném őt ha tehetném, és nem ereszteném el. Arra az időre gondoltam, amikor még ember voltam és a szeretteimmel lehettem. Az emlék szép volt, de amikor elillanni látszott, újra a borzalmas fájdalom fogadott. Hangosan felzokogtam, majd az éjjeli szekrényre vándorolt a tekintetem. Bár ne tettem volna...Egy kép porosodott a kis asztalon, amin mi ketten vagyunk. Szomorúan ráztam meg a fejemet, majd leemelve a képet a helyéről, magamhoz öleltem azt. 

Junkook szemszöge

-Minden rendben van? -Néztem rá, ugyanis amikor jobban szemügyre vettem a gépet, csak meredt maga elé, és meg sem szólalt. 

-Persze, csak elbambultam. -Legyintett. Amikor elkészült a kép, mosolyogva figyeltem. Majd bekeretezem, és odaadom ajándékba neki.

-Ma itt alszol? -Nézett rám. -Jó lenne

-Nem lehet. Hoseokkal kell lennem...Olyan furcsa. -Elmélkedtem el. 

-Jó, semmi gond. Majd máskor. 

Még beszélgettünk egy kicsit, majd indultam vissza haza. Pár másodperc alatt haza is értem, azt hittem, már az igazak álmát fogja aludni, de nem. Még fent volt. 

-Jaj Junkook. Jó hogy visszajöttél. El kell mennünk valahová. -Állt fel, majd elém sétált. 

-Mégis hová? -Ráncoltam a szemöldököm. 

-Junkook megbolondulok az éhségtől. Tudok egy helyet, ahol még az emlékeket sem kell kitörölni az emberből, mert tálcán kínálja fel magát az ember. El kell mennünk oda, vagy éhen pusztulok. És hát tudod nekem nincs szuggerálási képességem.