Egy bajkeverő feljegyzései

8.rész

Roni visszavág!

Kedves naplószerű jegyzettömb!

- Meg fogok fulladni! - kiáltotta ijedten Erik, miközben a nagypályán futottunk. Kezeivel úgy csapkodott, akár egy csapdába esett kismadár, és szőke haja úgy szállt, mintha csak a tollai lennének. - Én és Roni nem futhatnánk, asztmások vagyunk! - füllentett.

- Akkor állj már meg te szerencsétlen - fogta meg a fejét a fiatal tesitanár. - Álljatok be tornasorba, távolugrást mérünk!

Erik és én beálltunk a legvégére, mint mindig. Hangosan nevetgéltünk, észre sem vettük, úgy haladt előre a sor.

Hegyi Richárd. Na, ő az, akit szívből utálok! Elkényeztett, gazdag gyerek, aki azt hiszi, bármit megtehet. Gúnyos vigyorral az arcán állt be Erik elé.

- Szia, Egycentis Erik! - kócolta össze a haját fintorogva.

Erik durcásan, karba tett kézzel fordult felém.

- Ez egy bunkó! - puffogott.

Ekkor Leó, mint mindig, valahányszor Ricsi megtalált minket, a segítségünkre sietett.

- Valami problémád van? - állt a gazdag tuskó arcába, aki rögtön hátrált egy lépést.

- Leó, az erőszak nem megoldás semmire - fogta meg Szabi a raszta vállát aggódva.

- Verj be neki egyet, Leó! - kurjantotta Csali, aki a sor elején éppen ugrani készült.

- Srácok, elég legyen! - fújt a tanár a sípjába figyelmeztetően.

- Még nem végeztem veled - nézett Erikre Ricsi, a dühtől fortyogva.

- Ne hagyd magad, Erik! - mondtam bátorítóan.

Rosszfiúsan vigyorogva fordult meg, majd hirtelen lendületből rúgott egyet előre.

Csakhogy, nem a piszkálódó Hegyi Richárd állt előtte, hanem a tanár, akit teljes erőből sikerült fenékbe billentenie, de úgy, hogy szegény belefejelt a homokba!

- Látod, te szerencsétlen, neked még ez sem jön össze! - röhögött hangosan Ricsi, a haverjaival egyetemben.

- Erik, most azonnal jössz velem az igazgatói irodába! - ordította teli torokból a tornatanár, miközben megpróbálta kisöpörni a homokot az arcából.

- Még megfizetsz ezért! - néztem fagyosan Ricsire, mikor megláttam, hogy Erik milyen ideges.

Megvártuk a kis szöszit, hogy végezzen az irodában, aztán elindultunk kifelé a kapun.

- Végre, vége a napnak! - sóhajtotta Csali, miközben átnyújtotta Eriknek a deszkáját, majd gurulni kezdett a sajátján.

- Köszi - mosolygott hálásan Erik, majd ráállt a deszkára. Ricsi éppen ekkor húzott el mellettünk, az apja kocsiját kormányozva. Hiszen egy tizennégy évesnek nem is lehet jogosítványa!

- Ja, hogy egyeseknek csak a gördeszka jutott? - kiáltott ki az ablakon röhögve, aztán széles vigyorral az arcán elhajtott.

Ekkor fogalmazódott meg bennem egy újabb nagy ötlet.

- Meglásd, milyet fog nézni ez a pojáca, amikor meglát minket is, ahogy egy kocsiban terpeszkedünk, egy sokkal menőbben, mint ő! - biztattam.

- Így igaz! - tódította Erik. - Így lesz!

***

- Igazán nem hittem volna, hogy komolyan gondolod - nyelt egy nagyot Szabi, mikor már anyu méregdrága kocsijában ültünk.

- Roni, ez biztosan jó ötlet? - aggodalmaskodott Erik, ahogy végignézett rajtam a volán mögött. - Miattam igazán nem kell...

- Csitu! - intettem le, majd a gázba tapostam. - Ráérsz hálálkodni, miután hazaértünk!

- Ha ugyan élünk még akkor... - mormolta maga elé Leó.

Az indulás zökkenőmentes volt, tényleg jót tett az a sok év GTA.

- Csak elmegyünk a focipálya felé, hogy Ricsi biztosan lásson, aztán indulunk is haza! - avattam be őket a tervembe. - Anyu semmit sem fog sejteni!

Azonban, mikor odaértünk az említett helyszínre, a kanyar nem ment olyan tökéletesen. Sőt, mi több, majdnem felborultunk. De akkor is odaértünk!

S mint ahogy terveztem, Ricsi álla teljesen leesett. Még a felé repülő labdáról is elfelejtkezett, az meg jól fejbetalálta. Azonban, a tény, hogy mi is vezetünk, biztosan jobban fájt neki.

- Na mizu, te elkényeztetett szarzsák?! - üvöltött ki az ablakon Csali a nyelvét nyújtogatva. Aztán még a középső ujját is felmutatta!

A többiekkel együtt hangosan felröhögtem, majd a gázba tapostam.

- Jézusom, láttátok az arcát? - pillantottam hátra. - Le kellett volna fényképezni!

- Köszönöm! - ugrott a nyakamba hálákodva Erik.

- Nagyon szívesen! - vigyorogtam, majd fellelkesülve újra a gázba tapostam. Egyre gyorsabban és gyorsabban szeltük az utcákat.

- De király! - hajolt ki az ablakon Csali rikoltva. - Mi vagyunk a legjobbak!

- Na, mi legyen Ricsike új beceneve? - ötletelt Erik nevetve.

- Fék! - kiáltotta Szabi.

- Hát, ez eléggé érdekes becenév - húzta a száját Erik, mire Szabi csapkodni kezdett.

- Fééék! - ordította, immáron az úttestre mutatva.

Csak ekkor vettem észre az előttünk álló lovaskocsit.

- Nyugi, mindjárt lefékezek! - jelentettem ki, mire hirtelen felgyorsítottunk.

- Az már megint nem a fék! - harapott az ajkába Erik.

- Most mit csináljunk? - kérdeztem pánikba esve, ámde akkor már késő volt. Ijedtemben elrántottam a kormányt, majd hatalmasat pördültünk. Egy sor sikoltozás után sikerült megállnunk egyhelyben, azonban nem akárhogyan.

Ugyanis, sikerült nekiütköznünk az egyik út szélén parkoló kocsinak, anyu autójának a szélvédője pedig ripityára tört!

- Hogy is mondtad? - vonta fel a szemöldökét Leó. - Anyu semmit sem fog sejteni? - ismételte el a szavaimat. 

Nos, kedves naplószerű jegyzettömb, egy életre megtanultuk, hogy jogsi nélkül vezetni szigorúan TILOS! 

Copyright ©- Minden jog fenntartva!

Hogy tetszett? 😂