BACK TO WAR // Sherlock Fanfiction//

8.

Mycroft már hosszú ideje figyelte Sherlockot. A Baker Street-i lakás kanapéján ült és egyszerűen képtelen volt rájönni, hogy az lenne-e a legjobb döntés, ha továbbra is csendben maradna, vagy ha megszólalna végre. 

Az utóbbi időszakban öccse mintha kicserélődött volna - persze Mycroft nagyon jól tudta, hogy mi ennek az oka, de esze ágában sem volt előhozni a témát, úgysem lett volna értelme. Sherlock nem mutatna semmit abból, amit valójában érez vagy gondol, ügyesen elterelné a témát és így csak rónák a felesleges köröket, ahhoz pedig Mycroftnak egyáltalán nem volt sem kedve, sem türelme. 

Mindazonáltal képtelen volt szabadulni a gondolattól, hogy Sherlock már vagy fél órája egy kisgyereket tart a kezében, méghozzá teljesen önszántából. 

Rosie láthatóan megkedvelte a detektívet, és úgy tűnik a dolog kölcsönös. 

Sherlock épp a fotelban ült és az újságot olvasta, az ölében ülő kislány pedig néha-néha kíváncsian felnézett rá, majd hol az újság lapjaival játszott, hol pedig Sherlock köntösének ujjával. A férfi közbe motyogott neki valamit, mire Rosie általában egy nagy mosollyal reagált. Mycroft pedig egyre inkább kezdte azt hinni, hogy megőrült és most hallucinál. 

- Mi bajod van? - kérdezte hirtelen Sherlock, magához térítve Mycroftot. - Szinte egy szót sem szóltál mióta itt vagy. 

- Bajom? Nekem? - döbbent meg Mycroft. - Ezt inkább én kérdezhetném, drága öcsém. 

- Hallgatlak. 

- Mikor lett belőled bébiszitter?

Sherlockot mintha felbosszantotta volna egy kissé a kérdés, de ezt csak Mycroft vette észre. 

- Rosie John lánya. Egyértelmű, hogy néha én is vigyázok rá. Meg aztán Molly sem ér rá mindig.

- És... te igen?

- Amint látod - felelte Sherlock. - Valami bajod van ezzel?

Mycroft csak a fejét rázta, majd így szólt:

- Megváltoztál, tudod? És azt is tudom, hogy miért. Tudom, hogy hiányzik, de ez már abszurd. Napok óta nem foglalkoztál egyetlen üggyel sem, szinte ki sem mozdulsz itthonról és pelenkát vásárolsz a boltban. 

- És akkor mi van?

- Te Sherlock Holmes vagy, az ég szerelmére! 

- Nem vagyok reklámcikk, Mycroft - mondta Sherlock, miközben egy újabb lapot szabadított ki Rosie kezei közül. - Örülnék, ha ezt megjegyeznéd végre. 

- Nem hittem, hogy valaha is így látlak téged - mutatott Sherlockra. - Nem tudom, hogy mit szándékozol tenni, vagy hogy meddig emészted még magad, de nem zárkózhatsz be ide mindaddig, míg John haza nem jön. Az élet megy tovább, Sherlock.

- És ki vagy te, hogy irányíts? Egyébként sem zárkóztam be, továbbra is dolgozom. Nem kell mindenhez kimenni az utcára, te már csak tudhatnád.

Mycroft felszegte a fejét, mint minden alkalommal, mikor Sherlock sértegetni próbálta. Persze sosem vesztek össze úgy igazán, de meg voltak köztük a kisebb-nagyobb harcok.

- Hogy is lehetne irányítani a káoszt? - szólt Mycroft, majd elindult a kijárat felé. - Ja, és üdvözlöm John. - Azzal távozott.

Sherlock összehajtogatta az újságot, Rosie nagy bánatára, majd felvette a kislányt és elindult vele a szoba sarkába, ahol felállították neki a kiságyat arra az esetre, ha Molly nem tudná elvinni magához éjszakára. Rosie-nak nem tetszett az ötlet, hogy egyedül hagyják, így minduntalan Sherlock köntösébe kapaszkodott.

- Később visszajövök, ígérem, de most dolgom van. Rosie - Ha most Mycroft látta volna, ahogy a kislánynak gügyög, biztosan elájult volna a sokktól.

Sherlock végül lefejtette magáról a kis kezeket, majd a kandallópárkányhoz lépett. Egy kis cetlit emelt le róla, amit akkor talált, mikor legutóbb a tetthelyen járt Greggel. Ez állt rajta:

"Éhes vagyok. Vacsorázzunk együtt!"

Csak egy valaki él a Földön, aki ezeket a szavakat szokta használni, ám arról a valakiről jó ideje nem hallott már, és ami azt illeti most már jól meg is lett volna nélküle. Irene Adler.

A cetlit az éjjeliszekrény polcának felső lapjára ragasztva találta, ahol nyilván a helyszínelőknek eszük ágában sem jutott bármit is keresni. Csakhogy ő másképp gondolkodott, mint ők.

Nem szólt róla Gregnek, sem senki másnak a rendőrségnél, pedig jól tudta, hogy ez egy igen csak komoly bizonyíték. Csakhogy ez neki szólt. Senki másnak, csak neki. Irene nyilván azt akarja, hogy keresse meg. De miért? Miért most? És egyáltalán mi köze van a gyilkossághoz? Ez egyáltalán nem az ő stílusa. Pontosabban nem volt a stílusa...

Sherlock zsebre tette a cetlit és elhatározta, hogy amint Molly ráér vigyázni Rosie-ra, utána jár a dolognak.