BACK TO WAR // Sherlock Fanfiction//

12.

- Igen, értem. És mikor? ... Rendben. ... Persze, gondoskodom mindenről. ... Én is köszönöm.

Mycroft letette a telefont, majd felhajtotta a pohara alján maradt pár csepp whiskyt. Még beszélnie kell a kórházzal is, hogy minden rendben legyen, mikor Johnt átszállítják. De nem is igazán e miatt aggódott, sokkal inkább Sherlock aggasztotta, az utóbbi pár hétben ugyanis látványosan megváltozott. Felhagyott a nyomozásal, sőt Lestrade-ot szabályosan elkergette a lakásból. Csakis Mrs. Hudsont és Mollyt tűrte meg maga mellett, aki továbbra is sokszor elvitte hozzá a kis Rosie-t.

Mycroft is felhívta ugyan néha, ám Sherlock csak addig volt hajlandó vele társalogni, amíg John állapotáról beszélt, aztán mindig kinyomja a hívást. Nem mintha hibáztatni akarná érte. Már egy ideje nyilvánvalóvá vált számára, hogy öccse - egészen különös módon - nagyon szoros kapcsolatba került Johnnal. Sherlock nagyon ritkán ragaszkodik emberekhez, ám ha ez mégis megtörténik, roppant nehéz elválasztani az illetőtől. Persze ezt csak az olyan tapasztalt szemek vehetik észre, mint Mycrofté. Ha az átlag ember rájuk nézett csak egy hétköznapi barátságot látott, ám Mycroft túlzottan ismeri már Sherlockot ahhoz, hogy ne vegye észre a nyilvánvalót. Persze az ő drága, csökönyös öcsikéje soha az életben nem beszélne önszántából ilyesmikről, bevallani pedig pláne nem fogja, így Mycroft sosem erőltette ezt a témát. Ám a helyzet most mintha súlyosabb lenne az átlagosnál.

Ivott még egy pohár whiskyt, közben pedig eldöntötte, hogy ezúttal személyesen látogatja meg Sherlockot. Biztos, ami biztos.

A kórházat az autóból hívta fel. Biztosították róla, hogy a lehető legjobb ellátást fogják biztosítani Johnnak. Mycroft közölte, hogy a pontos időpontról majd még értesíti őket, megköszönte az együttműködésüket, majd bontotta a vonalat.

Időközben megálltak a Baker Streeten.

Mycroft még be sem lépett az ajtón, máris egy meglehetősen sápadt Mrs. Hudson csüngött rajta.

- Talán baj van? - kérdezte. - Remélem nem...

- Kérem, Mrs. Hudson, ne fesse a falra az ördögöt! Csak Sherlock-hoz jöttem. Tudja, Johnt nemsokára átszállítják Londonba.

- Á, ez remek! - kiáltott fel az asszony. - Ezek szerint jobban van?

- Ezt azért nem állítanám, de az életveszélyen túl van. A kómából viszont sajnos még mindig nem ébredt fel...

- Istenem, szegény John. Én mindig mondtam, hogy a háború szörnyű dolog - szólt Mrs. Hudson felháborodva. - De nem tartom fel tovább. Menjek csak!

- Köszönöm.

*****

Sherlock az ablak előtt állt, már maga sem tudta, hogy mióta. Nem számolta már a perceket és az órákat, az idő értelmét vesztette. Minden egyes nap gyötrelmesen hosszúnak tűnt, mióta Mycroft felhívta azon az éjjelen, és úgy érezte ez mindig csak rosszabb lesz. Éjjelente alig aludt, vagy ha véletlenül el is szundított egy kicsit, mindig valami szörnyű rémálomból ébredt gyűrött lepedőben, verejtékben úszva. Fáradtnak érezte magát, de nem akart aludni. Különböző eszközökkel próbálta magát ébren tartani, holott pontosan tudta, hogy egyszer a szervezete nem bírja tovább a folyamatos ébrenlétet, ám jelenleg ez foglalkoztatta a legkevésbé...

Mikor meghallotta a lassú lépteket a lépcső felől, mellettük pedig egy esernyő végének ritmusos kopogását, rögtön tudta, hogy Mycroft jött meglátogatni. Hamarosan már kopogtattak is az ajtaján. Sherlock várt egy kicsit, aztán a harmadik kopogás után odavetett egy halk igent.

- Szervusz, Sherlock! - lépett be Mycroft a lakásba, majd halkan becsukta maga mögött az ajtót.

- Miért jöttél ide? - kérdezte Sherlock. - Sosem jössz, csak telefonon hívsz.

- Johnt Londonba szállítják.

Sherlock továbbra sem fordult meg, viszont vett egy mély lélegzetet. Tudta, hogy ez jót jelent, viszont nem akarta nagyon beleélni magát a dologba.

- És a kómából is...?

- Nem. - felelte Mycroft. - Sajnos még nem.

- Értem.

Mycroftnak nagyon nem tetszett Sherlock szótlansága, de nem tudta mit tehetne, így tovább beszélt.

- Még nem tudom pontosan mikor hozzák, de ígérem azonnal szólok, ha megtudom. Beszéltem a kórházzal és biztosítottak róla, hogy a lehető legjobb ellátást fogja kapni.

Sherlock továbbra is csak bámult kifelé az ablakon.

- Sherlock, kérlek szólj valamit! Nem zárkózhatsz ennyire magadba, nem vagy egyedül ezzel.

- Te ezt nem érted.

- Igen, nyilván - felelte Mycroft. - De próbálnék segíteni, csak...

- Nem kell a segítség, csak szólj, ha John megérkezik. Csupán ennyit kérek.

- Ahogy akarod - Azzal Mycroft sarkon fordult és az ajtó felé vette az irányt.

Csak egy röpke pillantáson múlt, hogy észrevette az asztalra ejtett vékony injekciós tűt. Azonnal megtorpant, ugyanis már nagyon jól tudta, hogy ez mit jelent. Odalépett az asztalhoz és óvatosan felvette az eszközt. A Napnál is világosabb volt, hogy mire használták.

- Sherlock, ugye nem kezdtél megint drogozni? - kérdezte, holott pontosan tudta a választ.

- Segít ébren maradni - jött a halk felelet. Mycroft épp hogy csak hallotta.

- De ebbe tönkre fogsz menni. Hát nem érted?

- Nem csak a drog tudja felemészteni az embert, Mycroft.

Erre nem lehetett mit felelni.
Mycroft óvatosan a zsebébe rejtette a tűt, holott pontosan tudta, hogy valószínűleg nem ez az egyetlen darab, de többet nem tudott tenni.
Vetett még egy utolsó pillantást Sherlockra, majd kisétált a lakásból.