Bukott birodalmak- Kiara könyve

1. fejezet

A hercegnő szobájában ült az ágyán. Lábát mellkasánál kulcsolta át, s így kuporgott mozdulatlanul. Halványkék selyemruha keretezte testét, mi átlátszóbb volt a kelleténél és mély dekoltázsa felett mindössze egy vékony csipkeszegély húzódott.

A lány utálta ezt a fényűzést. Mintha feledtetni tudnák vele, hogy három napig egy dohos szekér kabinjában hánykolódott, élelem nélkül úgy, hogy még az orráig sem látott.

A szobája pedig... gyönyörű volt. Puha ágy, lila selyemfüggönnyel felette. Egy hatalmas mahagóni szekrény, tele a király szolgálólányai által válogatott szebbnél szebb selyem öltözetekkel. A kastélykertre nyíló ablak alatt állt egy aprólékosan kidolgozott íróasztal, fiókjaiban néhány tollal, lapokkal és füzetekkel.

Kár, hogy kinézve csak az undor fogta el. A középen elhaladó útról eszébe jutott, hogy lökték ki a kocsiból, hogyan rángatták végig a katonák egészen a cselédek karjaiba, amikor is érdes kefékkel megfürdették, szinte a bőrét is lehántva egy kis mocsok miatt.

Még a békés kis standok, ahol néhány merész árus kínálta portékáját, vagy a vidám szökőkutaktól körkörösen üldögélő színes virágok sem tudták feledtetni vele mindazt, amit át kellett élnie.

A kedves kis lombhullató fák egyáltalán nem emlékeztették Vitana zord fenyőire, pedig a várfal közelében húzódó magasra nőtt óriások mérete megegyezett vele.

Az ajtózár kattant, mire a hercegnő lassan odafordította fejét, és reményvesztett kék szemében a felismerés lángja ragyogott fel. Más jele nem volt, hogy tudja ki a szőke ifjú.

- Hello, Hófehérke – csukta be maga mögött az ajtót, és kezében lándzsát tartva vigyázzba állt a fal mellett. Szeméből nem tűnt el a játékos fény, mi minden nap jellemezte a fiút.

- Megjött a váltás- közölte mellékesen.

A király őt választotta a hercegnő egyik testőreként, bár a lány nem tudta elképzelni, mi okból. A katona, aki kiállt a sorból, és segítő jobbot nyújtott neki, mikor megérkezett. Tárgyként kezelték , de ő más volt. Látta benne az embert a koszon és a láncokon túl.

- Ne szólíts így- szólt a lány megtört hangon.

- Miért? – kérdezte és pillanatnyi zavar futott át arcán.

- Az én életem nem egy tündérmese. Nincs boldogan éltek, míg meg nem haltak, nem jön egy tündér, hogy mindent jóvá varázsoljon, és a hercegem örökre egy gonosz varangyos béka marad – nézett rá.

Az utolsó mondatrésznél az ifjú olyan érzelmet látott a szemében, mit nem hitt volna, hogy lehetséges: megtört tekintetébe harag férkőzött, s egy pillanatra összerakta a szilánkokat. Aztán újra szétesett, és üvegessé vált, amilyen eddig is volt, mióta először látta.

- Fehér lovak pedig nincsenek. Csak szürkék- tette még hozzá a lány, és érzelemmentes tekintettel figyelte a katonát.

- Elnézést. Szólítsam inkább Kiara Arvina hercegnő, a király ajándéka néven?

- Csak, ha azt akarod, hogy kivágjam a nyelved.

- De hercegnő! Emlékeztetnem kell, hogy nem tarthat éles tárgyat magánál? – kérdezett vissza pimasz mosollyal az őr, és a lány, ha halványan is, de viszonozta azt.

- Mi a neved? – kérdezte, és arca újra komor kifejezést öltött.

- Felix Afer. Szolgálatodra.