Bukott birodalmak- Kiara könyve

3. fejezet

Több nap telt el, míg teljesen felépült, hála a király és Alexander Mellius gyógyszereinek, de máris hívatta az uralkodó.

Hiába, még nem volt rá felkészülve. Nem akart emlékezni, milyen, amikor húsos ajka a szájára tapad, vagy amint fenyegető szavakkal próbálja kicsikarni belőle tiszteletét.

Néha úgy érezte, legszívesebben véget vetne életének, ha ezzel megszűnne a szenvedés, de nem tehette. Kellett lennie valami célnak, amiért idekerült- attól eltekintve, hogy a király csinos bábuja legyen-, amiért a sors azt akarta, hogy túlélje mindazt a kínt, amin keresztül ment.

Legalábbis ezt remélte, kezében egy átlátszó, piros ruhát tartva, mély kivágással. Gyönyörűnek is mondhatta volna, eltekintve a ténytől, hogy mindez fogva tartója mocskos kis játszmáinak egyike. Nem is tudott a selyemre nézni, csak üveges tekintettel bámult ki az ablakon. Próbálta elfelejteni, mi mindennel jár, ha kilép ezen az ajtón.

A régi élete odalett, az újat láncok borították, a jövőjét megpecsételték. Mit számított jelentéktelen léte, ha nem tud mit kezdeni vele? Úgy ugrik, ahogy kérik, különben megbüntetik, még ha igazából ártatlan is.

Hosszú percek teltek el így, amíg a semmibe bámult, szobája világos falai között. Kopogtak az ajtón, és tudta, hogy figyelmeztetés volt.

- Kiara- hallotta a kedves hangot, ami megérkezése óta követte őt- A király hívatott. Oda kell vigyelek öt percen belül. Elkészültél?

- Még nem- válaszolta rekedt hangon, és végre a rápillantott a ruhára, amit viselnie kellene.

- Kaphatnék másik ruhát?- kérdezte, egy próbát megért.

Tudta, csekély rá az esély, hogy bármit is szabad akaratából tegyen, de a merész öltözetet nézve csak még inkább a földbe tiporva érezte magát.

Csak kiemelné soványságát és nyomorát, felfedné gyengeségét, hogy nem irányíthatja életét. A király vagy ez volt a szándéka, vagy csak éreztetni akarta, Kiara a tulajdona, és mindig az marad.

- Nem lehet, az uralkodó parancsa- mondta a fiú, az ajtón túlról.

Végül felvette a ruhát, ami csodás volt és szörnyű, kihívó és visszataszító.

A tükörhöz sétált, és csak nézte magát: nagy, kék szemét, koromfekete haját, amint lágy hullámokban omlik csontos vállaira. Kebleit, amik már nem is emlékeztették régi, formás alakjára, amikor még ereje teljében nem kellett Vitana koszos celláiban meghúzódnia.

Még a ruha anyagán keresztül is látni vélte bordái éles vonalát. Arca hiába volt meseszép, most kiálló arccsontjával inkább emlékeztette egy boszorkányra, aki valamit elszúrt a fiatalító bűbája közben.

Még egy kopogás, egyre türelmetlenebb.

- Gyere be!

Óvatosan kinyílt az ajtó, és Felix szőke feje lesett be rajta. Szeme végigfutott a lány ruházatán, és ajka gyerekes mosolyra görbült.

- Gyönyörű vagy, hercegnő!- bókolt, miközben belépett, és meghajolt katonai öltözetében.

- A királyod megengedi, hogy ilyen szavakkal illess?

- Addig igen, míg ez a mi titkunk marad- kacsintott rá, mire Kiara felvonta a szemöldökét.

- Legyen. Miből gondolod, hogy bízhatsz bennem?

- Megérzés.

A lány nem tudta mire vélni a fiú kedvességét, ezért csak szótlanul elment mellette, ki a folyosóra, egyenesen a király szobája felé.