Egyszer barátok voltunk (befejezett)

40. rész

Niki szemszöge

-Apa. -álltam meg előtte.

-Kislányom. -ölelt meg. -El sem hiszem hogy tényleg te vagy.

-Pedig hidd csak el mert én vagyok.

-Hogy megnőttél. Szép nő lett belőled.

-Köszönöm.

-Mi történt veled míg nem találkoztunk? -leültünk egy padra és neki álltam mindent elmesélni. A balesettől kezdve addig míg anya el nem hagyott. -Annyira sajnálom hogy ezen át kellett menned. 

-Ha nem mentél volna el.

-Muszáj volt.

-Mért?

-Anyáddal már nem jöttünk ki olyan jól. Folyton csak veszekedtünk és nem akartam hogy így keljen felnőnöd. Így hát  összepakoltam és elhagytam anyádat.

-De mért nem jöttél vissza vagy mért nem kerestél?

-Próbáltam de anyád nem engedte.

-Micsoda?

-Hívtalak egy csomószor de anyád sose adat át neked a telefont. Próbáltalak téged is hívni de megváltoztatta a telefonszámodat. Aztán egyik nap haza jöttem de anyád elkezdted veszekedni velem hogy menjek haza meg hogy soha többé nem találkozhatók veled. Egyszóval eltiltót tőled. 

-Sajnálom. Én ezt nem is tudtam.

-De azért mindig küldtem neked  valami kis ajándékot. Emlékszel a szív alakú nyakláncra?

-Erre. -húztam ki a pólóm alól a nyakláncot.

-Igen.

-Ezt a kertben találtam az én nevemmel ellátva egy dobozba. 

-Én hagytam ott a 16. szülinapodra. Féltem hogy anyád megtalálja de szerencsém volt

-Azóta hordom hogy megtaláltam.

-Kinyitottad már?

-Mert ki lehet? -erre csak bólintott. Levettem a nyakamból majd megpróbáltam kinyitni. Pár másodperc múlva  sikerült is majd mikor megláttam benne a képet elkapott a sírás. Én és apa voltunk a képen még 3 éves koromban. -Ez a legjobb ajándék amit kaphattam. Köszönöm. -öleltem meg.

-Örülök hogy tetszik. 

-Ugye nem mész már el? Itt maradsz?

-Gyere velem Budapestre.

-Nem mehetek itt van mindenem. A barátom akik már a családom.

-Akkor egyezzünk meg abba hogy Budapesten és Gyulán is lakni fogunk. Ha munkám van akkor megyünk Budapestre de ha nincs itt vagyunk.

-Rendben ebben benne vagyok. 

-Szuper.

-Menjünk haza. Majd be szeretném neked mutatni a családom.

-Rendben. -felálltunk a padról és haza indultunk. Vagyis nem hozzánk hanem Zozóékhoz. Ahogy oda értünk becsöngettünk és vártuk hogy kinyissák az ajtót.

Zozó szemszöge

Már mindenki ott volt nálunk kivéve Niki. Már éppen írni akartam neki amikor csengettek. Oda mentem és ajtót nyitottam.

-Niki szia. -öleltem meg. -Jó napot Kempf Zoltán vagyok. -fogtam kezet az apjával.

-Szia én Niki apukája vagyok.

-Tudom. 

-Köszönöm hogy újra össze hoztál a lányommal. 

-Ezt csak természetes hisz nekem Niki a legfontosabb

-Hé. -csapott a vállamra Niki. -Ne mondj ilyent apám előtt. -lett teljesen vörös.

-Ti együtt vagytok? -nézet ránk az apja.

-Nem. -vágta rá egyből Niki.

-Még. -mondtam halkan. 

-Ezt inkább most hanyagoljuk. Gyere apa bemutatlak mindenkinek. -elindultunk a nappali felé majd megálltunk a közepén. -Sziasztok. Szeretném nektek bemutatni az apámat. Apa ők itt a családom. Imi, Patrik, Tibi, Nóri Tibi barátnője, Beni, Bea Beni barátnője, Dani, Rami Dani barátnője és végül Zozó szülei.

-Örvendek a találkozásnak de én már mindenkivel találkoztam kivéve a barátnőkkel. 

-Apa azt mondta marad itt velem. -jelentette ki Niki. -Vagyis addig amíg nem lesz munkája Budapesten de már együtt vagyunk. 

-Ez tök király. -kiáltotta el magát mindenki és megöleltük Nikit.