Nőj fel! (EXO- Kai FF)

9.

- Hol voltál? - Suttogtam a kérdést Kai felé, miközben mind a ketten serényen pakolgattuk a különböző süteményeket két kistányérra. 

Majdnem egy órás késéssel érkezett meg hozzám, úgyhogy a vacsorát lekéste. Nem bírtunk tovább várni, amikor már anya hasa is hatalmas korgással jelezte, hogy ideje neki látni az ételnek, elengedtem őt.  Persze tudtam, hogy nem lesz ott időben, mégis bántott kicsit a dolog. Nem csak azért, mert egy órát elvett abból, hogy vele lehessek, hanem azért is, mert a szüleimnek megígértem én is és ő is, hogy ma este velünk lesz. Ennek ellenére az utolsó órát választotta a megjelenésre, amikor a szüleim még itt vannak. Nem alszanak itt, hiszen nekem is egyetem volt másnak és nekik is korán reggel munka, tehát csak egy gyors vacsira ugrottak be.

- Mondtam, hogy dolgom van - Motyogta halkan, miközben sorra falta be az apróbb, gyümölcsös sütiket, hiszen ő nem evett velünk.

- Hívhattál volna - Szegeztem a tekintetem a tányérra, amin gondosan eligazgattam a kis karikákat, nehogy leessenek róla.

- Írtam egy üzenetet, hogy nem fogok ideérni időben - Sóhajtott. - Legközelebb adjak koordinátákat is?

- Nem - Forgattam meg a szemem. - Csak jó lett volna, ha tudom, hogy a 'kicsit kések' az több, mint egy órát jelent.

- Byul, dolgom volt - Nézett rám. - De most már itt vagyok. Nem tudnál örülni legalább ennek?

- De - Ingattam meg a fejem.

Igaza volt, nem akartam úgy hallatszani, mint akinek elszámolással tartozik. Semmi közöm nem volt ahhoz, hogy mikor mit csinál és kivel. Felnőtt ember volt és végül is, nem volt senkim, hogy beszámolóval tartozzon nekem. 

- Menjünk - Sóhajtottam és felvettem a tálat.

Kai csak bólintott egyet és még egy zselés valamit a szájába dobott, mielőtt ő is megemelte volna a saját kis tányérját. Besétáltunk a nappaliba,  mind a ketten mosolyogva, gondtalanul, ahogy mindig is éreztük magunkat együtt. Talán sosem szólalkoztam össze a sráccal. Persze kivéve a csipkelődős, beszólogatós dolgainkat, de azokból egy szó sem volt komoly, legalábbis tudtuk magunkról vagy egymásról, ha az igaz és nem volt belőle gond. Sosem veszekedtünk és még kis sértődések sem voltak abból, ha a srác megmondta nekem őszintén, hogy mit gondol és fordítva. A legjobb barátoknak ez a dolguk.

- És Kai - Nézett fel anya a sütiből, amibe harapott egy kicsit. - Hogy megy az egyetem?

- Mint mindig - Felelt a srác könnyedén, hiszen a szüleim neki is valahol a szülei voltak, akikkel felnőtt. - Döcögősen, de megy.

- Hm - Bólintott anya és várt egy másodpercet, amíg lenyelte a falatot. - És a lányok?

Egy pillanatra lesütöttem a szemem, de igyekeztem érdeklődő arcot vágni, mint akit izgat a téma. Ráadásul nem akartam, hogy nagyon feltűnő legyen, ha esetleg hirtelen elkomorulok vagy megrándul az arcom. Kai csak megvonta a vállát és elmosolyodott egy kicsit. Telt ajkai meghúzódtak és alig látható, sejtelmes mosolyra görbültek. Arcélei ugyanolyan feszesen és élesen, mégis valahogy lágyabban keretezték az arcát. Szemei csillogtak és anyára szegeződtek, amíg egy pillanatig csendben maradt.

- Van egy lány, akivel beszélgetek az elmúlt időben - Felelt őszintén. - De semmi komoly.

- Ó, és ki az? - Feszegette tovább anya.

Félre fordítottam a fejem, hiszen ezt nekem nem árulta el, nehogy lenyomozzam a titokzatos csajt. Kai rám nézett és megvakarta a halántékát.

- Byul sem tudja, nem akarom elkiabálni, amíg nem biztos semmi - Felelt kimérten és okosan. - Ha alakul valami, elmondom.

- Egy iskolába jártok? - Kérdezett továbbra is anya, míg a mellette ülő apukám minden ízű süteményből igyekezett mintát venni.

- Hm - Bólintott Kai. - De nem egy szakra.

- Hogy ismerkedtetek meg? - Feszegette a határokat.

- Csak összefutottunk a büfében egyszer - Sütötte le Kai a szemét és egy szégyenlős mosoly jelent meg az arcán. - Megvette előlem az utolsó sonkás melegszendvicset és valahogy szóba elegyedtünk, amikor morogtam mögötte egyet.

Figyeltem, mert nem akartam, hogy úgy tűnjön, fáj. Hogy látszódjon, hogy megcsavarodott fájdalmasan a gyomrom, közben pedig mosolyt erőltettem az arcomra, ahogy hallgattam. Kai szerelmes. Látom a szemein, ahogy csillognak és kitágul a pupillája, amikor szóba kerül ez a lány. Látom a mosolyán, ami szégyenlős, de őszinte. Hallom a hangján, ami kissé ellágyul, megtartva a mély, nyugtató és kemény orgánumon, amitől szívesen lendülnék át az álomvilágba minden este. Látom a stílusán, ami egyre drasztikusabban vetkőzi le az aranyos, játékos kisfiút és veszi át a helyét egy férfias, kemény alak, aki határozottan törtet a céljai után. Ez a cél pedig egy lány, akiről semmit nem tudok. Sem a nevét, sem a kinézetét, semmit. Az egyetlen, amiben biztos vagyok vele kapcsolatban, hogy piszkosul szerencsés és nagyon féltékeny vagyok rá.