Utolsó Repülés

✈️6✈️

- Hozom a lázmérőt - állt fel mellőlem Matt.

- Ne-he, bi-hiztosan csak a si-hi-rá-hás - tiltakoztam.

- Rendben, de ha nem múlik el fél órán belül, akkor tényleg berakjuk. Oké?

Válasz helyett csak bólintottam.

Matt visszaült mellém, én meg a mellkasára hajtottam a fejem.

Öt percen belül már elapadtak a könnyeim, de nem voltam hajlandó felkelni a földről. Matt nagyon sokat fészkelődött, de nem akart szólni, hogy mejek arrébb, és szakadjak le róla.

- Lonie... - szánta rá magát még is.

- Tudom... menjek arrébb.

- Nem, csak nagyon éhes vagyok, és meg akartam kérdezni, hogy biztos nem jössz-e le enni te is.

- Nem - nevettem fel lágyan - , de ha akarsz, te menj nyugodtan.

Fél óra múlva kettő, apró kopogás hallatszódott az ajtómón. Matt benyitott, addigra én már az ágyamon gépeltem a fizikabeadandóm.

- Hoztam teát és omlettet - mosolygott rám.

- Kedves vagy, de nem hiszem, hogy egy falat is belém fér, pedig nagyon szeretem a teát és az omlettet is. De Matt, nem akarok a terhedre lenni, és ne is foglalkozz velem, mert megoldom egyedül, tényleg. Majd szólok, ha valóban szükségem van segítségre, nem akarok útban lenni.

- Ugyan, nem vagy útban. És most enni fogsz - leült az ágyra, levágott egy darabot az omlettből, majd se szó, se beszéd betömte a számba, mivel nem akartam kiköpni ezért inkább a megevés mellett döntöttem.

Matt még legalább három-négy ilyen darabot belémtuszkolt, amikor véletlenül a homlokomhoz ért. Egy pillanatra megállt a kezében a villa, aztán letette azt a tálcára, majd szó nélkül felállt és kiment a szóbából.

Nem tudtam hova tenni a dolgot, de amikor legközelebb visszatért egy lázmérővel, akkor már értettem, hogy mi a helyzet.

Betette a hónomalá a régi, higanyos üveget, várt negyed órát, aztán kivette onnan. Harminckilenc hatot mutatott. Ez láz.

- Akkor holnap itthon maradsz - mondta, ellentmondást nem tűrő hangsúllyal Matthew.

- Nem maradhatok itthon, nagyon le vagyok maradva a tananyaggal, és még jönne plusz pótolnivaló.

- Ha most kiír az orvos, akkor több időd lesz pótolni - érvelt.

- De nem akarok itthon maradni, nem akarom, hogy gondoskodjatok rólam, nem kell, hogy kiszolgáljatok, még akkor sem ha csak egy vendég vagyok.

- Nem vagy csak egy vendég, és én gondoskodni fogok rólad ha tetszik, ha nem - végigsimította a kezét az arcomon. - Miért nem hagyod?

- Mert nem kell, nem akarok teher lenni.

- De értsd meg, hogy nem vagyok az.

- Dehogynem, miattam több dolog miatt aggódsz, például lehet, hogy nem tudnál semmit sem Willről, és nem akarnád péppé verni. Aztán nem kellene befogadnod egy vadidegent sem a hétköznapjaidba. Carolnak nem lett volna szabad idehoznia, hogy felrúgjak mindent - újra könnyek törtek fel a szemeimből. Az arcom a tenyerembe temettem.