Utolsó Repülés

✈️12✈️

Mázlim volt. Átmentem mindenen, igazából nem a mázlin múlott. A vizsga előtti napokban eszméletlenül sokat tanultam, a tőlem nem megszokott módon, pedig ez csak egy félévi vizsgasorozat volt. Nem lehetett tankönyvek nélkül látni. Éppen ezért örültem a közvetlen a vizsgák után történő szünetnek. Carol kitalálta, hogy menjünk el Savannába, a tengerhez a szünetben. Ezzel csak egyetlen gondom akadt. Semmiképpen sem akartam repülni, amit viszont nem akartam elmondani Carolnak.

- Mi az Lonie? Mostanában úgy viselkedsz, mint egy szellem. Valami baj van? - kérdezte. Összeszedtem minden erőm, és úgy döntöttem színt vallok.

- Nézd Carol. Úgy gondolom nem vagyok képes repülőgépre ülni. Soha többet.

- Drágám. Az nagyon hosszú idő - ingatta a fejét.

- Tudom, de...

- Megértem Lonie. Hatalmas tragédia volt, viszont most már itt vagyunk. Ne aggódj. Savannára le tudunk menni vonattal is, viszont nyáron Mauritius. Attól tartok lehetetlen - mondta Carol szomorúan.

- Mi lenne ha nem mennék veletek? - dobtam fel az ötletet. Nektek úgy is kell egy kicsi anya-fia idő.

- Nem szívesen hagylak itthon két hétre, úgy, hogy mi a világ másik felén vagyunk - kezét levette a forró kávésbögréjéről, majd végigsimított vele az arcomon.

- Kérdezhetek valamit?

- Ezzel már meg is tetted, de tedd fel azt ami igazán izgat - nevetett fel szelíden.

- Te hogy tudtad legyőzni a félelmed? Féltél egyáltalán?

- Nehéz volt az első munkanapom. Nehezebb, mint amilyennek terveztem. A repgép ajtajában megfordultam, és szóltam a társamnak, hogy nem fog menni, mire ő szó szerint berántott a gépbe. Igen, féltem, de legyőztem, hiszen látod, még mindig itt vagyok.

- Talán nekem is ez kellene? - tettem fel a kérdést. Carol megszorította a kezem és úgy válaszolt.

- Mindenki másképp dolgozza fel a stresszt, de lehet, hogy segíteni tudna.

- Akkor menjünk repülővel Savannára - bólintottam, mintegy megerősítve a szavaim.

- Rendben. Ha akarod, akkor már most lefoglalhatjuk az ülőhelyeket. Ülhetsz vészkijárat mellé. Akkor te leszel az első aki kijut - bíztatott.

- De ugye ti is mellém tudtok ülni?

- Ha találunk egymás mellett három szabad helyet, akkor igen.

- Szerintem nézzük meg - tanácsoltam, mielőtt túlságosan beleéltem volna magam a dologba.

Carol magához húzta az asztalon lévő laptopot, és végül kiválasztottuk a 18-D-E-F székeket, amik két sorral a vészkijárat mögött voltak. Viszont így már nem számított számomra, hogy a kijárat mellett ülök, úgyhogy kikötöttem, én középre ülök, mivel úgy mindkét családtagom mellett ott tudok lenni. Carol bólintott, aztán lefoglalta a jegyeket.

✈️✈️✈️

Az utazás napján valódi gyomorgörccsel keltem, teljesen ki voltam bukva. Nem akartam még egyszer a halál közelébe kerülni. Matt volt olyan kedves, hogy hátraült mellém a reptérig tartó körülbelül fél órás úton. Persze mindketten tudtuk, hogy ez nem csupa önzetlenség, de Carolnak úgy tűnt és ez őt megnyugtatta. Engem pedig Matt. Aki a tükörben már nem látható helyen, vagyis a combomon simogatott, és közben szorosan szorított a kezem. Mély lélegzések közepette próbáltam relaxálni, de valamelyik momentuma a balesetnek untig becsúszott, így nem sikerült a száz százalékos pihenés, de sokat segített, hogy nem kaptam fel olyan könnyen a vizet.