Utolsó Repülés

✈️15✈️

Augusztus közepén járhattunk, amikor egyik nap, teljesen véletlen, és nem tusatosan odanyúltam a postaládához.

Matt a földszinten nézte a Zöld íjászt, legalább is akkor, amikor én otthagytam. Én a szokásos futó körömre mentem, ami azt jelentette, hogy elfutok a reptérig és vissza. Ha nagyon ráértem megálltam, és néztem, ahogy a vasmadarak az égbe emelekdnek. Vicces volt nézni, és számolgatni az emberek esélyeit, hogy melyikük ül éppen életük utolsó útján. Természetesen nem kárörömből tettem. Szimplán csak elérkezdtem a kezdődő észvesztéshez. Az ismerős farkú repülőgépek eltűntek a reptérről. Carol légitársasága tropára ment. A céget feldarabolták, és a gépeiket pedig eladták. Másfél hónap alatt tettek munkanélkülivé többszáz pilótát, még több légiutaskísérőt, és még annál is több földi kiszolgálót. Két héten keresztül tőzsdén volt a cég, hátha van valaki, teljesen zavaradott, aki úgy gondolja van még esély, de egy éven belül, két légikatasztrófa, ráadásul mindkettő túlfutással, nem volt kecsegtető semelyik bróker számára se. Így az igazgatótanács egy szép summa kíséretében kiszórta az összes emberét. Az igazgató pedig meglépett a maradék pénzzel, ami maradt, a kártérítések után, és ami még mindig elég lett volna arra, hogy tovább üzemeltesse a légitársaságot, de arra már nem, hogy a gépekre alapos karbantartást rendejen el. És hogy ezt honnan tudom ennyire pontosan? Onnan, hogy mint utólag kiderült, Matt apja volt az egyik talpnyalója a nagyfőnöknek, és neki még mindig volt annyi vér a pofájában, hogy ha nem is szemtől-szembe, de telefonon keresztül elmondta Carolnak az igazságot, aki persze utána elmondta nekünk is.

Carolnak szerencséje volt. Nem mindennap kaphat egyetlen légitársaság sem egy olyan utaskísérőt, aki apróbb karcolásokkal túlélt két szerencsétlenséget. Szinte kapkodtak érte, az egész olyan volt, mint valami őrült licitálás. Ami mellesleg szörnyen groteszk is volt, ugyanis egy hús vér emberre tettek ajánlatokat. Persze Carolt se kellett félteni. Azonnal felcsapta a statisztákat, és megnézte, hogy melyik társaság szenvedte a legkevesebb katasztrófát az elmúlt tíz évben. Mákja volt. A legtöbbet fizető volt a legbiztonságosabb. Így egy hét fizetett szabadság után azonnal beállhatott. Ebben is szerencséje volt, hogy éppen hónap váltás előtt állt az idő.

Szóval éppen futásból jöttem haza, és mivel tele volt a postaláda, gondoltam a közelébe merészkedek. Általában Carol szokta ezt intézni, csakhogy ő már egy hete elutazott dolgozni.

Kivettem a levélhalmot, átnéztem a címzetteket. A legtöbb Carolnak jött, viszont találtam kétszer három levelet, ami ugyanonnan jött, de három különböző címzettnek. Az első három a Nemzeti közlekedésbiztonsági hivatal-tól jött, a másik három pedig a National geographic TV-től.

Döbbenten figyeltem, ahogy a nevem ott figyel két borítékon is. Bevittem őket. Carol leveleit leraktam a konyhapultra.

- Lonie? Te jöttél vissza? - Kérdezte a kanapéról Matt.

- Ühüm. Leveled jött - dobtam oda neki az iratokat.

- Kösz. Mik ezek? - Kérdezte szemöldökráncolva.

- Ötletem sincs. Lehet, hogy ki kellene nyisd. - Vontam meg a vállam.

A saját tanácsomat meg fogadva én is nekiestem a sajátjaimnak. Előszőr a közlekedés biztonságisat nyitottam ki, mert az fontosabbnak tűnt, mint a másik.

Miss Lonie King!
A Nemzeti közlekedésbiztonsági hivatal arra kéri önt, hogy szíveskedjen újra tanuskodni az 20342-es ügy kapcsán, melyet lezáratlannak kell tekintsünk a bizonyítékok megfelelő mennyisége híján, és amely tavaly év, június 21-én történt, Észak-Karolina állam, Charlotte fővarosának nemzetközi repterén. A kihallgatás ideje, folyó hónap harmincegyedike.