Én, mint bájitalmester? [Befejezett]

4 / 2

Aztán meg az jut eszembe, hogy miután én pánikszerűen elrohantam, vajon odament a fiúkhoz, és lekiabálta a hajukat, vagy egyszerűen csak eltűnt, és elraktározta magában a történteket, hogy majd később, alkalmasabb pillanatban vághassa hozzájuk?
Lassan visszasomfordálok vacsorázni, de még véletlenül sem merek elnézni a tanári asztal fele. Bőven elég lesz holnap szembesülnöm a professzor véleményével. Vacsora után még látom a fiúkat a klubhelyiségben, de egyáltalán nem úgy néznek ki, mint egy Pitonnal való konfrontáció után szoktak, így némileg megnyugszom, és mivel nincs halaszthatatlan házim, korán ágyba teszem magam.

A másnapi bájitaltan óra számomra is olyan hosszú, amilyennek Ron érezheti minden egyes alkalommal. Próbálok koncentrálni az üstömre, de minduntalan eltereli a figyelmem a gondolat, hogy vajon mit gondol most Piton. Olyan szinten zavarban vagyok, hogy ez végül kihat a munkám végeredményére is, így mikor lesütött szemmel kiviszem a mintát az asztalára, a kezébe veszi, de csak megcsóválja a fejét. 
- Magától ennél jobb munkát várok, Ms. Granger! – szúrja oda nekem.
- Igen, professzor úr – hebegem zavartan, majd kimenekülök a teremből. 

Ezzel a beszólással persze megint sikerült a csakazértist kiváltania belőlem, így a házi feladatomat még az idén megszokottnál is gondosabban próbálom elkészíteni. Nem akarok neki csalódást okozni. 
Szerdán este azonban eszembe jut egy ötlet, így félrehúzom Harryt, hogy Ron ne hallja, miről beszélünk. Próbálok a lelkére beszélni, hogy kérjen bocsánatot Pitontól, én pedig majd meg fogom próbálni felzárkóztatni a csoporthoz. Harry egy darabig fintorog, de tudom, most már nem is annyira a bájitaltantól, hanem attól, hogy Piton előtt lássa be, hogy mekkora egy trehány disznó volt az elmúlt években. Még egy kicsit győzködöm, de néhány perccel később már csak megforgatja a szemét és magamra hagy, bennem pedig kezd kikristályosodni a terv, és már alig várom a csütörtöki bájitaltant.

Az órán Piton különösen morcosnak tűnik, de ahogy néha észreveszem, hogy maga elé mered a levegőbe, rájövök, hogy inkább csak fáradt. Mintha fél éjjel nem aludt volna. És még a kedden beadott háziinkat sem javította ki. Ezek szerint fontosabb dolga volt. Így viszont egy pillanatra elbizonytalanodom, hogy elő kell-e hozakodnom, azzal, amit kitaláltam. Végül persze előszedem valahonnan a griffendéles bátorságomat, és megint utolsónak maradok az óra végén. 
Piton egy fél percig nem vesz rólam tudomást, talán abban reménykedik, hogy megunom és elmegyek, de abból nem eszik. 
- Igen, Ms. Granger? – néz fel rám végül fáradtan.
- Gondolkodtam, professzor úr.
- Hogy mit csinált? – húzza össze a szemét, mire el kell fojtanom egy mosolyt. Ennek a pasinak minden látszat ellenére van humorérzéke. Még akkor is, ha kissé ironikus. 
- Próbáltam úgy csinálni, mint aki gondolkodik – helyesbítek, mire kis híján elmosolyodik ő is, de végül még időben észbe kap.
- És?
- Arra jutottam, hogy… vissza kellene vennie Harryt a csoportba – mondom ki gyorsan, mielőtt még bepánikolok, aztán, mikor nem reagál rá, félénken felnézek, és folytatom. – Mindannyiunk érdekében… a varázsvilág érdekében – idézem fel az ő szavait. – És arra gondoltam, hogy… hogy én majd megpróbálom… felzárkóztatni Harryt a csoporthoz. Félévre már egészen biztosan kézzelfogható eredményt fogunk elérni. 
- Nincs így is elég dolga, Ms. Granger? Időnként akkora árkok vannak a szeme alatt, mint a roxforti Fekete tó. 
Erre kis híján megsértődök. Remélem, fut át rajtam a gondolat, hogy a többi férfi nem tőle tanul bókolni, mert akkor kihal az emberiség. De aztán visszatérek az eredeti témára, hisz belátom, hogy tulajdonképpen igaza van. 
- Igaz, hogy elég sok tárgyam van az idén…
- Akkor miért akar még egy koloncot a nyakába? – néz rám értetlenül. 
- Mert… talán én is profitálhatnék belőle – vonok vállat. – A muglik használják ezt a módszert, úgy hívják, tanítva tanulás.
- És biztos benne, hogy képes lenne bájitaltant tanítani? – néz rám kérdőn, egy egészen kicsi lekicsinyléssel, mire zavarba jövök, és lehajtom a fejem.
- Az első három év anyagát azt hiszem igen – mondom, majd óvatosan felnézek rá, de nem reagál. – Harrynek abban is vannak hiányosságai – teszem hozzá.
- Potternek olyan szűz az agya, ami a bájitaltant illeti, mint egy csecsemőnek – szűkül össze a szeme. – Ha mégis rávetemedne erre az őrültségre, kezdje azzal, hogy bemutatja neki az üstöt. 
Itt már nem tudom megállni, de elnevetem magam. Pitonnak csak a szemében látok egy villanást, miszerint jól szórakozik Harry kárára, de az arca továbbra is jórészt érzelemmentes, majd karba tett kézzel hátra dől. 

- Tudja, Ms. Granger, ebben a témában magánál magasabb szintről is komoly nyomás nehezedik rám – ismeri be, én pedig megértem, hogy azért ilyen fáradt, mert a fél éjszakát Dumbledore irodájában vitatkozással töltötte, és azért volt rossz kedve, mert valószínűleg alul maradt az igazgatóval szemben. És köszönhetően mindennek, valószínűleg az éjszaka további részét is ébren, de leginkább mérgesen töltötte. – Előbb vagy utóbb vissza kell engednem Pottert bájitaltanra. De egy dolgot tudnia kell, Ms. Granger.
- És mi lenne az?
- Nem fogok kivételezni Potterrel. Azt az érdemjegyet kapja, amit megérdemel. 
- Ez így fair, professzor úr! – bólintok rá. – És remélem, félévre legalább egy elfogadhatót ki tudunk csikarni belőle. 
- Sok sikert, Ms. Granger! – bólint rá cinikusan, jelezve, hogy egy másodpercig sem hisz ebben a lehetőségben.
Bizonygatni felesleges lenne, nála csak tényekkel lehet bizonyítani, így összeszedem a cuccom, és kifele indulok, de már csak egy mosollyal várom, hogy utánam szóljon. Nem is kell csalódnom. 
- Ms. Granger! 
Megfordulok, és közben próbálom letörölni a mosolyt a képemről. 
- Igen, professzor úr?
- Ezzel kvittek vagyunk – néz rám egy elképzelhetetlenül mardekáros pillantással. Egy pillanatig értetlenül nézek rá, de végül azt hiszem, átlátom, mire gondol. Kiálltam érte a fiúkkal szemben, és ő azzal viszonozza, hogy visszaveszi Harryt. Jó üzletnek tűnik, bár egy mardekárossal üzletelni mindig veszélyes. Ennek ellenére rábólintok. 
- Ezzel kvittek vagyunk, professzor úr – mondom neki, majd kisétálok a teremből. 

Este Harrynek könyörgök, hogy beszéljen Pitonnal, de csak hosszas rimánkodásra hajlandó beadni a derekát. Tudom, hogy a professzor jól ki fogja osztani, és ezért megint két nap sértődött hallgatásba fog burkolózni, de ez a legkevesebb, a lényeg, hogy Harry újra tanulhat bájitaltant, esélyt kap arra, hogy letegye a RAVASZ-t, és a hivatalos úton legyen auror. Jó auror.