Fiatalság Félegészség-Xiuchen[Hun]

1. Rész

Oh Sehun szemszöge

Csak egy átlagos napnak indult. Anya reggel egy csokis muffinnal köszöntött fel. Apámtól egész nap nem is vártam semmit, nem élt velünk és ilyen fontos eseményeknél is ritkán írt. Ciki, vagy nem, de az első negyed órát pityeregve töltöttem otthon. Édesanyám hátamat simogatta és néha-néha hajkoronámba puszilt, vigasztalásképpen. Sikerült úgy elkészülnöm, bepakolnom, hogy a suliban még pont beestem a tanár előtt. Leültem az egyszeményes padomba, kipakoltam és minden figyelmemet az órának szenteltem. Senkit sem érdekelt, miért késtem majdnem. Senkit, mert itt nem volt senkim. Hogy miért használtam az itt határozót? Nos, szünetben megérkeztek a válaszok. A felsőbb osztályakból jelentek meg barátaim, Baekhyunnel az élen.

- Jöttünk felköszönteni maknaee! - húzta el a szó végét és rám ugrott, mivel éppen állva pakolásztam. Passija, Chanyeol viszont nem csinált semmit, a mosolygáson kívül. Esküszöm, őt eddig kizárólag egy vigyorral az arcán láttam, sehogy máshogy.

Miután Baek leszállt rólam és kijelentette, hogy az ajándékomat a suli után kapom meg, Luhan állt meg előttem.

- Yixing nem tudott jönni, mert benyelt egy vírust, szóval a nevében is boldog szülinapot! - nyújtott át egy becsomagolt dobozt. - Remélem tetszeni fog.

- Bontsd ki mooost. - ugrált Baek. - Láttam és rohadt jó, kérleek.

Fejemet ingatva szedtem le a csomagolást és emeltem le annak a tetejét, de azzal a lendülettel vissza is zártam.

- Ti nem vagytok normálisak! Ezt ki se bonthatom itt! - szidtam le suttogva őket.

- Miért? - nézett körbe a teremben. - Ja! Upsz.

- Igen, upsz.

Az egyik osztálytársamról voltak különböző fotók.

- Na, nem mintha, bárki bemenne a szobádba és mást sem lát csak J-...

- Baekhyun!

És pont mikor meg akartam fojtani, megszólalt a csengő. Francba. Majd máskor.

Miután elköszöntek és elmentek, égő fejjel ültem a székemre. Szemem sarkából láttam, hogy Ő engem figyelt, amitől idegesebb lettem.

———

A napom akkor kezdett el felfordulni, mikor sajnos muszáj voltam a szekrényemhez menni. Tudni kell, hogy az enyém, pont a nagymenőék mellett volt. "Szerencsémre" ők is ezt az időpontot választották arra, hogy kivegyék a cuccaikat. Igaz, egyet ismertem közülük és reménykedtem, hogy megvéd, de nem volt közöttük. Előkaptam a szükséges cuccokat, becsuktam a szekrényt és elindultam volna, ha nem kap el valamelyik a vállamnál és nem lök a fémeknek. Aú.

- Sehunniee... Mizújs van veled? - mosolygott a főfasz.

Közben a többi szépen lassan elvette az összes cuccomat. Lehajtott fejjel hagytam magam. Egyszer már megvertek, nem kell újra.

- Semmi.

- Naa, illik a másik szemébe nézni, ha beszélnek hozzád.

Megemeltem testrészem és szemeibe néztem.

- Semmi. - ismételtem meg magam.